Játszani a szenttel

A Ji Csing Labirintus nem tudásautomata, hanem egy lehetőség önmagunkba nézni.

A labirintus nem fejtörő: nem az a lényege, hogy kitaláljunk belőle. Egy zegzugos, de egyértelmű út vezet a középpontjáig, és egy hasonlóan eltéveszthetetlen út visz ki belőle. A labirintus ugyanis nem útvesztő. Van az a vicc, hogy olyan buta, hogy egy egyenes folyosó az elején és a végén egy ajtóval számára már labirintus. Pedig, ha a folyosó közepén van valami, akkor az tényleg labirintus.

_dsc8473.jpgA Közép (fotók: Kaszás Tamás)

A labirintus lényege az a valami, ami a közepén van, illetve az, hogy bemegyünk. Ráadásul ez a kettő voltaképpen egy. A labirintus középpontja ugyanis a tudás, az újjászületés helye, és nem csupán bemegyünk, mert igényünk van erre a tudásra, de az általunk bevitt kérdéseinkre is mi magunk válaszolunk. Ha nem találunk választ, ott maradunk, még ha ténylegesen ki is sétálunk belőle. A labirintus végtelenül egyszerű, mi vagyunk bonyolultak.

Az Élőkép Színház Ji Csing Labirintusa egészen különleges képződmény: labirintusként van egy bejárata, egy középpontja, de nincsen kijárata. Útvesztőként ellenben megvan mindene: bejárata, zegzugai, önmagába vezető spiráljai, trükkjei és még kijárata is, így legfeljebb furfangos. Főként beborozva a Szigeten.

A Ji Csing, a Vátozások könyve a konfucianizmus egyik szent könyve, amelyet elsősorban jövendölésre használtak és használnak ma is, miközben bölcseleti dimenziói is vannak. Az Élőkép Színház Ji Csing Labirintusához bőven elég ennyit tudni, sőt, még ezt sem kell. A játék elején amúgy is kapunk egy hevenyészett Ji Csing gyorstalpalót, amiből szintén semmit sem értünk, de ez sem baj. A Szigeten délután 2-től este 9 óráig húszpercenként nyolcasával indulnak neki az érdeklődők, jó eséllyel nem a könyv ismerői vannak túlsúlyban. A Ji Csing Labirintus ugyanis nem ismereteket, hanem nyitottságot és játszókedvet igényel.

_dsc8392.jpg

Aki nem csak egy útvesztővel szeretne szembenézni, hanem önmagával is, érdemes egy őt valóban érintő kérdéssel belépnie a bejáraton. Első esetben persze maximálisan elég az is, ’Hogyan jutok ki?’, amire szintén nem könnyű megtalálni a választ. A Ji Csing Labirintus ugyanis elsősorban egy interaktív önismereti játék, amely affinitás esetén a keleti bölcseletre való hajlamunkat, vágyódásunkat is megcirógatja.

Általában megmosolyogtatónak tartom, ahogy nyugati emberként a keleti gondolkodás felvizezett instantjaira rá tudunk tekeredni és akár súlyos pénzeket vagyunk képesek elkölteni arra, hogy csúcsmenedzseri munkánk mellől hosszú hétvégén egy indiai szertartásra utazzunk, ahol két napig egy szobában ülünk egyedül. A Ji Csing Labirintusban nem mosolyogtam, illetve amikor igen, akkor sem ezen.

De mielőtt belépnénk, érdemes megnézni az Élőkép Színház labirintusának a történetét. Tizennyolc évvel ezelőtt installációként, még üresen született meg, egy évvel később már vászon köntöst kapott, de mivel nem őrizték, a látogatók szép lassan darabokra tépték. 2002-ben készült el a mostani, bambuszból és vászonból összeálló és szétszerelhető építmény, amelyben már voltak színes ruhás figurák, és amely 2003-ban mutatkozott be először a Szigeten.

_dsc8418.jpg

2003-ban a Tarot költözött bele, Tarot Labirintusként 2014-ig vendégeskedett a Sziget Fesztiválon. A Ji Csing ötlete szinte a születés pillanatától kísérte, ténylegesen azonban csak 2015-től tölti meg a labirintust. A Tarot Labirintus is továbbél, az utóbbi években azonban nem a labirintus építményében, hanem japánkertekben, illetve a kiscelli romtemplom kriptájában találkozhatunk vele. Legközelebb Temesváron, a Plai Festival keretén belül lesz látogatható, szeptember 9-én és 10-én.

Lépjünk be tehát a Ji Csing Labirintusba! Az induló állomáson egy forgó kerék segítségével nyolcad magammal megkaptam az alsó és felső minőségemet (én legalábbis így értelmeztem), ami a Tó és a Hegy volt, a Nyugvó és a Derű. Ezzel a számomra megnyugtató tudattal és az egyetlen fixálhatatlan vietnámi kalappal a fejemen indultam el a labirintus közepe felé, ahol találkozhattam a minőségeimnek megfelelő alakokkal (Kuákkal) és azzal a bizonyos valamivel.

Megszoktuk, hogy kérdéseinkre, helyzetünkre okokon és következményeken keresztül keresünk magyarázatot. Mi miatt vagyok ebben a helyzetben? Ha ezt tudom, jó esélyem van arra, hogy azt is megtudjam, hogyan kecmereghetek ki belőle vagy hogyan jutok még ennél is jobb helyzetbe. Az is megesik persze, hogy nem. A Ji Csing Labirintus másféle gondolkodást ajánl fel. Mit jelent az, ami éppen most vagyok? Ha ezt tudom, jó esélyem van rá, hogy azt is megtudjam, mit tudok kezdeni évezredes bölcseletekkel. Az is megesik persze, hogy nem. A Ji Csing Labirintus ugyanis nem tudásautomata, hanem egy lehetőség önmagunkba nézni.

_dsc8462_1.jpg

Vannak emberek, akik állandóan reflektálnak önmagukra, folyamatosan önmagukat olvassák ki abból, ami történik velük, ahogy az adott helyzetekben érzik magukat és reagálnak. Jé, ilyen vagyok! Ilyen vagyok?! Nem egy irigylésre méltó alaphelyzet, aki viszont nem ilyen, annak minden ilyen szituáció revelatív lehet.  A Labirintus is valami hasonlót ajánl fel, csak mindezt elemelve a praktikus önismeret szintjéről. A ’Milyen vagyok?’ helyett a ’Ki vagyok?’ kérdést teszi fel.

A Ji Csing Labirintus egyik „trükkje”, hogy bármilyen konkrét kérdést viszel is be magaddal, voltaképpen erre a kérdésre kapsz választ. Persze nem örök érvényűt, ami az adott pillanatban kiforgatott minőségekből és a Ji Csing névből (Változások könyve) is következik. Ezt a választ már neked kell összehoznod a konkrét kérdéseddel. Én találtam arra is választ, még ha nem is volt sokkal több a ’nem tudom’-nál. Mégis több volt.

Wittgenstein, osztrák filozófus írta, hogy minden értelmes kérdésre van válasz. Őt, aki nagy hatással volt a logikai pozitivizmusra, mondjuk, bizonyára leverte volna a víz a Ji Csing Labirintustól. Ez az a pont, ahol érdemes befejezni a bölcseletet, amíg még érteni vélem, amit írok.

_dsc8475.jpg

 A Ji Csing Labirintus egy jó játék, amiben mindenki saját habitusa szerint vehet részt. Teret ad a magányos elmélkedésre és a másokkal való találkozásra, lehetőséget biztosít intim kitárulkozásra és közösséggé válásra is. Mindezt a rituálé és a játék határvonalán teszi. A szenttel játszhatunk benne, anélkül, hogy szentségtörőkké válnánk.

Gondolom, a Sziget sűrűségével függ össze, hogy a húszpercenkénti beengedés és a véges számú benti játszótárs miatt az egésznek volt valamiféle üzem jellege. A játék első felében, amikor a történések menete részben kötött, egyszerűen nem jutott kellő idő az önmagunkkal való bolyongásra, a másokkal való találkozásra és a személyes pillanatokra sem. Kicsit talán szűkös, de mindenképpen izgalmas és szép tér maga a szerkezet, de ha már a kritikai résznél járunk, nem szerencsés az a megoldás, hogy a kijárat az első helyiségbe fut bele, mert így nem elég megküzdeni a térfurfangokkal, még a következő csoport útnak indítását is meg kell várni.

_dsc8507_1.jpg

A szűkösre mért ütem ellenére annyi idő azért jutott, hogy rájöjjek, kedvesemmel összeérnek a pillanatnyi minőségeink, ami megnyugtató. Az már kevésbé, hogy mivel az ő felső minősége és az én alsó minőségem egyezett, ezért jelenlegi állás szerint a feje tetején állok. Eddig tartott a labirintus, amiből egyenes derékkal nem lehet kijönni (ennél többet nem illő elárulni), innen kezdődött az útvesztő, amivel ki-ki megfigyelő- és logikai készségei szerint birkózhat meg. Miközben akár továbbra is keresheti a választ önmagára.

A Ji Csing Labirintusból kilépve este 9 óra magasságában, elenyésző tájékozódási képességgel és szemüveg híján egy sokkal hatalmasabb labirintusba kerültünk a Szigeten. A kérdésünk már sokkal konkrétabb volt és Kuanok helyett egy biztonsági őr válaszolt rá, így végül onnan is kitaláltunk. Azután a fesztiválra érkezők özönével szemben és a miattunk állított kordonok között a felbolydult budapesti közlekedési hálózat szövevényein keresztül végül hazajutottunk. Később elkezdtem írni a szöveglabirintust, amiből most találok ki. Persze, az is megeshet, hogy nem.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Bolyongás a Ji Csing Labirintusban (Prae.hu)