Nyitott Szemek Fesztiválja - Színházi nevelési programok mustrája a Jurányiban

A Nyitott Kör a 2017-18-as évadban elérhető színházi nevelési előadásokat és színházpedagógiai programokat mutatja be augusztus 25-én és 26-án.

Első alkalommal rendezik meg a fesztivált, elsősorban érdeklődő pedagógusok számára, a különféle színházi nevelési előadások és programokkal való megismerkedés és a közöttük való választás megkönnyítése céljából.

veszhelyzet_03.JPGVészhelyzet (fotó: Nyitott Kör)

A színházi nevelés több mint 25 éve kezdett kibontakozni Magyarországon, ám sok iskolában máig nem ismert sem a módszer, sem a benne rejlő lehetőségek. Az első Nyitott Szemek Fesztivál célja a közép-magyarországi régió óvodapedagógusainak, tanítóinak és tanárainak lehetőséget teremteni arra, hogy találkozzanak a térségben aktív színházi nevelési előadásokat illetve színházpedagógiai programokat létrehozó műhelyekkel, megismerjék futó előadásaikat, és ezen keresztül átfogó képet kapjanak a módszer lényegéről.  A mustrán a szervező Nyitott Kör mellett képviselteti magát: az AppArt, a Bohócok a Láthatáron Csoport, a Budapest Bábszínház, a Detectivity project, a FAQ Társulat, a Fórum Társulat, az InSite Drama, a Katona József Színház Behívó programja, a Káva Kulturális Műhely, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, a Simorág TánCirkusz, a SÍN Pordukció, a Trainingspot Társulat és a Tünet Együttes.

A fesztivál három blokkban zajlik majd, blokkonként három teremben, korosztályonkénti felosztásban. Egy-egy termet töltenek majd meg az óvodás-és általános iskola alsó tagozatosainak, a felsős korosztálynak, valamint a középiskolásoknak szánt programok.

nyitott_szemek20-01_2.jpg

A bemutatkozó  tizennégy szervezet összesen tizenkét óvodásoknak és általános iskolai alsó tagozatosoknak szóló, tizennégy felső tagozatosoknak szóló és több mint  huszonöt középiskolásoknak szánt színházi nevelési előadásról és színházpedagógiai programról fog információkat nyújtani.

A szakmai beszélgetéseket korcsoportonként Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház Játszószínházának művészeti vezetője; Hudáky Rita, a Magyartanárok Egyesületének képviselője; és Cziboly Ádám, az InSite Drama egyik alapító tagja moderálják. 

A fesztivál részletes programja itt található.

A fesztiválon elsősorban pedagógusok jelenlétére számítanak, de minden érdeklődőt szerettel várnak. A résztvevő pedagógusok számára igény szerint igazolást állítanak ki a jelenlétükről.

A programon a részvétel mindenki számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni augusztus 24-én 12.00 óráig lehet, itt

(Forrás: Nyitott Kör)