A Kolibri Színház a csecsemőktől az ifjakig kínál előadásokat

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház következő évada a 25 éves jubileum jegyében fog telni. Nyolc bemutatót tervez a teátrum. 

Az állandó programok – a szeptember 2-án megrendezésre kerülő évadnyitó Kolibri Fesztivál és a szeptember 16-ai Színházak Éjszakája – mellett a következő szezonban nyolc premier várja a Kolibri Színház nézőit, ebből kettő szorosan kapcsolódik a negyedszázados évfordulóhoz. 

A társulat alapító tagjainak személyes történeteire épül Czukor Balázs Visszatérő című, októberben debütáló előadása, míg Vidovszky György a társulat fiatalabb művészeivel készíti el a generációs élményeikből építkező Mondj egy mesét című produkciót, amely a második félévben lesz látható a Kolibri Pincében. 

kolibri_tarsulati.jpgA Kolibri Színház társulata (forrás: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház)

Megtartják a Vidovszky György rendezésében Drezdában bemutatott Rövidzárlat hazai premierjét, ami az internetes „sütik” világát jeleníti meg különleges technikával. A Kolibri Fészekben sor kerül a Small Size – Performing Arts for Early Years (Előadóművészet a legkisebbeknek) nemzetközi projekt keretében készült Mi újság? című előadás bemutatójára is az alkotók Ruszina Szabolcs és Tisza Bea közreműködésével. 

A legfiatalabb korosztályt hívja a nagyszínház előcsarnokába Török Ágnes és Szívós Károly alkotása, a Hengergő, amelyet 2018 tavaszán mutatnak be. Ezt követően Andrusko Marcella viszi színre a Kolibri Fészekben Bartos Erika Bogyó és Babóca című népszerű történetéből készült mesejátékot. Dobd vissza almával címmel láthatja a közönség jövő tavasztól a svéd Anders Duus, a Boni és Klájd című korábbi sikerdarab szerzőjének a színház felkérésére írt ősbemutatóját Benedek Judit rendezésében.

kolibrii.jpg

 Az évad végén Vajda Gergely Az óriáscsecsemő című operáját, operaénekesekkel és a színház művészeivel együttműködésben Novák János állítja színpadra a Kolibri Színház és az Armel Opera koprodukciójaként, amelynek tervezett bemutatója a bécsi MuTh Theaterben lesz 2018 júliusában. 

Novák János hangsúlyozta, hogy a jubileumi évadban különös figyelmet szentelnek a több mint egy évtizede működő nemzetközi kooperációk eredményeinek is. Az évad második felére tervezett showcase alkalmával korosztályok szerinti bontásban mutatják be a hazai és külföldi szakmai közönségnek a Kolibri legsikeresebb előadásait – a hozzájuk kapcsolódó kiadványokkal és könyvbemutatókkal – valamint a nemzetközi partnerszínházak korosztályos produkcióit. 

Így előreláthatóan vendégük lesz a drezdai Theater Junge Generation egy csecsemőszínházi előadással, valamint a francia Theatre Massalia és a portugál Teatro O Bando This Is (Not) Europe című koprodukciója. A Platform Shift+ nemzetközi együttműködés keretében 2018 áprilisában egy magyar-norvég-cseh hármas koprodukció készül, amelyet egy tavaszi turné során mutatnak be a partnerországokban. Az észt VAT Teater a 2018. májusi Kaposvári ASSITEJ Biennáléra hozza el Faust című előadását, az olasz Teatro Testoni Ragazzi – La Baracca társulat pedig az évadnyitó Kolibri Fesztivál programját gazdagítja.

(Forrás: Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház)