Mohácsi János és Fehér Balázs Benő is rendez Nyíregyházán

A közelgő VIDOR Fesztivált 16. alkalommal szervező Móricz Zsigmond Színház hat nagyszínpadi és hét kamara bemutatóval várja a nézőket.

Az első új nagyszínpadi előadás, a Sherlock Holmes – A sátán kutyája című krimikomédia, melynek bemutatóját Szente Vajk rendezésében, Horváth Sebestyén Sándor főszereplésével már szeptember 9-én megtekintheti a bérletes közönség. Ugyancsak szeptemberben kerül bemutatásra Sediánszky Nóra rendezésében A név: Carmen című szerelmi játék is a MŰvész Stúdióban – Carmen szerepében Kosik Anitával.  A gyerekek sem maradnak színházi program nélkül: A kék pék interaktív feldolgozása Tucker András rendezésében Gulácsi Tamással és Jenei Judittal már szeptember 11-én várja a legfiatalabbakat.

moricz.jpgA Móricz Zsigmond Színház

Az évadzárón meghirdetett tervekhez képest egyetlen változás történt – mondta el Kirják Róbert, a színház ügyvezető igazgatója –, nevezetesen, hogy a második nagyszínpadi bemutató, vagyis az Illatszertár rendezője nem Pelsőczy Réka, hanem Mohácsi János lesz, aki hosszú idő után tér vissza Nyíregyházára. A januárra tervezett Chicago című musical Velmáját Kosik Anita, Roxie Hart karakterét pedig kettős szereposztásban Zsigmond Emőke (Örkény Színház) és Czvikker Lilla egyetemi hallgató alakítja – a rendező: Szőcs Artur. A drámairodalom egyik leghíresebb vívódójának szerepét, Don Carlost Horváth Illés (Pesti Magyar Színház) fogja játszani Szabó Máté rendezésében. A hülyéje című népszerű – Nyíregyházán debütáló Fehér Balázs Benő által rendezett – Feydeu-bohózat mellett több nagyszínpadi és kamaraprodukcióban is találkozhat a közönség olyan új és már ismert vendégművészekkel, mint pl. Ullmann Mónika, Szegezdi Róbert, Schmidt Sára, Tóth Szilvia Lilla, Horváth Julianna, Kónya Renáta, László Lili, Martinkovics Máté, Bárnai Péter és Fehér András.

A kamara előadások közül a Leenane szépe – Göttinger Pál, az Asszony asszonynak farkasa – Koltai M. Gábor, A rózsák háborúja – Végh Zsolt rendezésében várja a közönséget. Mindhárom előadás a humor különféle árnyalataival kísérli meg szórakoztatni, ugyanakkor megborzongtatni a közönséget. Az ifjúsági előadások között két nagyszínpadi musical, a Diótörő – Olt Tamás, valamint Dzsungel könyve – Halasi Dániel rendezésében várható; a legkisebbeket a Maszmók Afrikában, valamint a Mirr-Murr kalandjai várják, előbbit Urmai Gábor, utóbbit Puskás Tivadar rendezésében.

Az előző évad műsorából repertoáron marad a Hello, Dolly!, a Függöny fel!, A főfőnök, a Szibériai csárdás, valamint az Emilia Galotti.

kirjak_robert_ugyvezeto_igazgato.jpgKirják Róbert ügyvezető igazgató (fotó: Sipeki Péter)

A nyár folyamán a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical Budapesten vett részt a Városmajori Színházi Szemle versenyprogramjában; a Taurin Trauma Győrött az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) kísérőprogramjáként, a Sárkányölő Krisztián pedig a 10. Ördögkatlan Fesztiválon vendégeskedett. Az ősz folyamán újabb teátrumok kérésének tesznek eleget a színészek. Az előző évadban a 40 legfontosabb előadás közé sorolt, Magyarország színházainak hetedik legnézettebb tragédiája, az Emilia Galotti jelölést kapott a 2017 októberében Szatmárnémetiben megrendezésre kerülő TranzitFeszt Multikulturális Színházi Fesztiválra (korábban Sorompók Nélkül címmel vált ismertté). Szintén az évad első felében újítják fel A kisfiú meg az oroszlánok című mesejátékot, amelyet november 6-án és 7-én a Thália Színház színpadán több ízben is fog játszani a Móricz Zsigmond Színház társulata; ezt követően november 10-én a Hello, Dolly! című musical szereplői és stábja utazik a fővárosba a RAM Colosseum invitálására.

(Forrás: Móricz Zsigmond Színház)