Pornó és Portugál a dráMa kortárs színházi találkozón

Székely Csaba, Visky András, Egressy Zoltán, valamint Cseh Tamás és Bereményi Géza művei is szerepelnek a székelyudvarhelyi fesztivál programjában.

Idén szeptember 17-e és 23-a között kerül megrendezésre a dráMA kortárs színházi találkozó, amely immár kilencedik alkalommal kívánja szolgálni a kortárs színházi folyamatok ügyét, és lehetőséget teremt a találkozásra, alkotói beszélgetésekre, eszmecserére. A találkozó célja egy olyan légkör megteremtése, amelyben fontos személyenkénti és intézmények közötti együttműködés alakulhat ki, emellett betekintést ad a legfrissebb román és magyar alkotásokba.

migransoook1.jpgMigránsoook (forrás: Tomcsa Sándor Színház)

Ebben az évben a fesztivál hat napon keresztül vendégül lát tíz előadást, melyből kettő ősbemutató. A meghívott előadások a legfrissebb magyar és román alkotói körökből származó színházi szövegek alapján készültek.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román nyelvű Liviu Rebreanu Társulata Székely Csaba :P (négy politikai gyerekdarab) című előadásával érkezik, a szintén román sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház pedig Marius Popa és Cezar Ghioca Leul Ra című művét hozza el. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Visky András Pornó című művét mutatja be, a Csíki Játékszín pedig Egressy Zoltán Portugálját. A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház a Stop The Tempo! című darabot viszi színre, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház pedig a Cseh Tamás és Bereményi Géza műveiből készült Rajtammaradt télikabát című produkciót hozza el. Off programként a nagyváradi Szigligeti Színház Az én kis hűtőkamrám című előadását láthatja a közönség.

A fesztivál alatt látható két ősbemutató is, mégpedig Körmöczi-Kriván Péter Kapufa és öngól című alkotása a nagyváradi Szigligeti Színház előadásában, valamint egy, a Tomcsa Sándor Színház által létrehozott produkció, amely Matei Vișniec időszerű, ám vitatott tematikájú szövegét viszi színre Migránsoook címen.

stopthetempo1.jpgStop The Tempo! 

Az előadások mellett kulturális események is színesítik a színházi találkozó programját, hiszen a jelenlevők részt vehetnek közönségtalálkozókon, színházi alkotókkal (írókkal, rendezőkkel) folytatott beszélgetéseken, könyvbemutatókon, valamint egy kerekasztal-beszélgetésen, amely Matei Vișniec zsurnaliszta és író közreműködésével a színház időszerűségének kérdéseit járja körül.

 

(Forrás: Tomcsa Sándor Színház)

süti beállítások módosítása