Fekete Ádám és a k2 Színház is a Stúdió K új évadában

Új ügyvezető igazgatóval indítja az évadot a Ráday utcai színház.

Szeptember 1-jén a Stúdió K Színház ügyvezetői igazgatói feladatait Zubek Adrienntől Imely Zoltán kulturális menedzser veszi át. A 2017/2018-as évadban négy bemutatót tervez a Stúdió K Színház: formai változatosság, tematikai sokszínűség, társadalmi érzékenység az őskortól a nem túl távoli jövőig és vissza.

fekete_adam.jpg                          Fekete Ádám (forrás: fidelio.hu) 

Antiutópiát rendez a Stúdió K-ban először dolgozó Dömötör Tamás rendező. Titánia elképzelt ország, ahol minden a legnagyobb rendben van, és aki betartja a Vezető által hozott szabályokat, annak nem is esik bántódása. Csakhogy a matuzsálemi kort megért Vezető ezúttal nemcsak hűséges alattvalói lelkét, hanem különböző szerveit is követeli. Nincs hiány önkéntes felajánlásokban, de persze van, akit jobb belátásra kell bírni a Vezető és a közösség érdekében. A háromszereplős Titánia szövegét az alkotók közösen jegyzik, a művet október 13-án mutatja be a színház.

 

„Néha azt képzelem, hogy mialatt itt járunk-kelünk – ügyeket intézünk, határidőket halasztgatunk, és kétségbeesetten keressük egymás társaságát az éjszakában, magunk előtt is ismeretlen vonzástól vezérelve –, valahol távol, egy szikrázó palota kertjében óriási pikniket tartanak, és mi is ott vagyunk, ott ülünk mindannyian egy hatalmas műanyagasztal körül, és dinoszauruszokkal reggelizünk. Brontoszauruszokkal, főleg.” Generációja egyik legizgalmasabb alkotója Fekete Ádám, aki Reggeli dinoszauruszokkal című szövegét maga rendezi a Stúdió K társulatával. Banális, vicces, nevetséges, melankolikus hangulatok követik egymást az ízig-vérig mai szövegben. Bemutató: 2017. december 15.

Március 15-én mutatja be a társulat nagyszabású kutatáson alapuló részvételi színházi előadását, a Halasi Zoltán által írt A nép nevében című produkciót. Az 1945-ös népbírósági kordokumentumok alapján, de azokba helyenként beavatkozva doku-fikció születik arról, hogy mi történt, mi nem történt, és mi történhetett volna, ha a fiktív Igazságtételi és Megbékélési Bizottság elvégzi munkáját. A történelem színrevitele a korabeli tudás elsajátításával gondolja újra a magyar háborús szereplést és annak megítéléséhez fűződő viszonyunkat. A lehetséges történelem bemutatása a magyar múlt és jelen kritikai újragondolására hívja a gondolkodó nézőt.

bakfitty_011.jpgNagypál Gábor a Bakfitty című előadásban (fotó: Schiller Kata) 

A nagysikerű Bakfitty után az évad végén újra együtt dolgozik a Stúdió K és a k2 Színház csapata: Benkó Bence és Fábián Péter ezúttal a fasizmus lélektanán gondolkodik a társulattal közösen. A kiindulási alapot Brecht Rettegés és ínség a Harmadik Birodalomban című műve jelenti, melyből tíz jelenetet dolgoz fel az előadás. A formai keretet a kabaré jelenti majd, melynek segítségével megmutatják, milyen a fasizmust mint világrendet elfogadó ember és milyen társadalmi hatásmechanizmusok juttatták el idáig.

(Forrás: Stúdió K Színház)

süti beállítások módosítása