Ruszt Józsefre emlékeznek a Bethlen Téri Színházban

A legendás rendező és színházcsináló születésének 80. évfordulója alkalmából szervezett emléknapon az emlékek felelevenítése mellett egy felolvasószínházi ősbemutatóra is sor kerül. 

A színházbarátok számára Ruszt személye elsősorban rendezéseiről és társulatépítő munkájáról ismert, de az 1960-as évek közepén írt egy drámát Rekviem címmel, amely nyomtatásban csak halála után jelent meg. Az emléknapon felolvasószínházi keretek között mutatják be a drámát, a szerepeket pedig olyan színészek vállalták, akik számára a Ruszttal való közös munka meghatározta pályájuk alakulását. A főszerepet Gálffi László, az Örkény Színház színművésze alakítja, de színpadra lép még többek között Egri Márta, Kamarás Iván, Trokán Péter, Sára Detti és Kaszás Géza is. 

ruszt_rg_all-horz.jpg                        Ruszt József

Az előadást két felvezető program előzi meg, egy 35 képből álló fotókiállítás megnyitója Keleti Éva Kossuth-díjas fotóművész Rusztról és Ruszt előadásairól készült munkáiból, valamint egy kb. másfél órás beszélgetés, amelyet Nánay István színházkritikus vezet, és megszólaltatja a rendező korábbi alkotótársait és barátait. 

A rendező születésének 80. évfordulója alkalmából egy honlap is készül, melyen egyelőre a Ruszt József Emléknap részletes programja található, illetve a jövő vasárnapi eseményre lehet regisztrálni. Később azonban Ruszt pályájával kapcsolatos archívumként működik majd, ahol a fontos életrajzi adatokon és színházi előadásainak adatbázisán túl archív képek és videók is színesítik ezt a rendhagyó emlékszobát. A weboldal itt érhető el. 

A szeptember 10-én megrendezésre kerülő emléknap programja 

17.00 Keleti Éva – Ruszt József /fotókiállítás/

rusztjozsef.jpgA fotókiállítást megnyitja: Jordán Tamás
Közreműködik: Nagy Péter
Keleti Éva mintegy húsz évig rendszeresen kísérte figyelemmel Ruszt József rendezői pályáját. E mostani kiállítás a fotóművész vallomása a Kossuth – díjas rendezőről, munkásságáról. 

18.00 „Én a szünetben csinálom a színházat” /nyilvános beszélgetés/

Nánay István színházkritikus beszélget Ruszt pályájáról, színházáról, Ruszt pályatársaival és a nézőkkel
A pályatársak: Jordán Tamás, Trokán Péter, Sára Detti, Gálffi László, Egri Márta, Bagó Bertalan, Kaszás Géza és még sokan mások.

20.00 – 22.00 Ruszt József: Rekviem /felolvasószínházi ősbemutató/ 

Az előadás szereplői: Egri Márta, Trokán Péter, Both András, Gálffi László, Sára Detti,  Horváth Illés, Kamarás Iván,  Kaszás Géza és  Kricsár Kamill. 

Ruszt Józsefről

Ruszt József a 20. század második felének megkerülhetetlen színházi alakja, pályája során számos emlékezetes rendezése mellett színészpedagógiai és társulatépítő munkája miatt is ismert. Az 1960-as években európai fesztiválokon is díjazott előadásokat rendezett az ELTE Egyetemi Színpadán (Universitas), rendezőként Debrecenben 1963 és 73 között, főrendezőként 1973 és 78 között Kecskeméten dolgozott, majd 1982-ben Zalaegerszegen alapított színházat, (Hevesi Sándor Színház) melynek 1987-ig volt igazgatója. A rendszerváltás alatt ő alapította és vezette egészen 1995-ig az ország első alternatív társulatát Független Színpad néven. Ruszt 2005-ben halt meg, Zalaegerszegen. 

A Rekviem című drámáról

Ruszt József drámájának modellje Gellért Endre, aki 1945 után a Nemzeti Színház főrendezője és a Színművészeti Főiskola tanára volt, és aki 1960. március 1-jén, negyvenhat évesen öngyilkosságot követett el. A Rekviem azt a pár órát mutatja be, amikor a darab főszereplője, a Zeneszerző első öngyilkossági kísérlete után, először hagyja el a kórházat és találkozik a hónapok óta nem látott hozzátartozóival. 

Az esemény FB oldala itt található. 

(Forrás: Bethlen Téri Színház és Tucsni László)

Kapcsolódó cikkek

Ruszt József: „Én nem tudok előadást csinálni, csak színházat”