Cserhalmi György és Tordai Teri is játszik a Bethlen Téri Színházban

A hatodik évadát kezdő befogadó színház műsorát továbbra is a színház, a tánc és a családi programok határozzák meg. 

A teátrum szeptembertől repertoárszerűen tartja műsoron az eddig elkészült Találkozások produkciókat, prózai rezidens társulatának, a Spirita Társulatnak előadásait, illetve a Budaörsi Latinovits Színház Godot-ra várva című előadását. 

Tavasszal harmadik alkalommal hirdette meg a Bethlen Téri Színház a Manna Egyesülettel közösen a Találkozások pályázatot, amelyre pályájuk elején járó rendezők vagy leendő színházi rendezők pályázhatnak olyan kétszereplős darabbal, ahol a színészek közt generációs korkülönbség van, emellett a fiatal rendezőt egy tapasztalt kollégája mentorálja. Eddig négy ilyen előadás jött létre – Mary és Max, Az aranjuezi szép napok, Egy fiú Boszniából, illetve a Nőkből is megárt… - melyek továbbra is láthatók a Bethlenben. 

szogi_csaba_foto_banhalmi_arpad-horz.jpgSzögi Csaba igazgató és Gáspár Anna a Manna Egyesület vezetője (fotók: Bánhalmi Árpád)

Idén újabb két nyertes rendező csatlakozik a  sorhoz: Dékány Barnabás és Vadász Krisztina. Utóbbi 2018 elején rendezi a Viszontlátás című előadást. Az apa és lánya 20 év utáni találkozását elbeszélő történetben Ténai Petra e.h. és Márton András szerepelnek, a rendező mentora Vajdai Vilmos lesz.  Vadász Krisztina a Színház- és Filmművészeti Egyetem fizikai színházi koreográfus-rendező szakának harmadéves hallgatója. Davit Mamet darabjának fordítását Zsigó Anna dramaturg-alkotótárs készítette az ősbemutatóhoz. 

Az idei másik nyertes, Dékány Barnabás Egy szerelem története című előadásának bemutatójára tavasszal kerül sor. A Dino Buzzati azonos című regényéből készülő előadás egy szinte gyermek prostituált és egy korosodó milánói díszlettervező találkozását és viszonyát meséli el. A női szerepet Osváth Judit, a férfi szerepet Cserhalmi György játssza, a rendező mentora Bagossy László lesz. A darab, akárcsak a másik nyertes pályamű, szintén először lesz látható magyar színpadon, Horváth András Dezső író munkájának köszönhetően. 

A Találkozások tehetséggondozó programhoz tavasszal egy harmadik előadás is csatlakozik ’Találkozások PLUSZ’ néven. Dézsi Fruzsina és Gerencsér Anna versszínházi koncepciója ugyan nem került be a kiválasztott két bemutató közé, de a pályamunka megvalósítását mind a Bethlen Téri Színház, mind a Manna támogatja. Terveik szerint április 11-én, a költészet napján mutatják be a fiatal alkotók munkáját. 

Továbbra is havi rendszerességgel játszik a színház prózai rezidens társulata, a Spirita Társulat. Az Egressy G. Tamás vezette csapat fiatal színházi alkotók alulról szerveződő közössége, akik modernizált klasszikusokat és kortárs színműveket visznek színpadra. A 2017/18-as évadban két továbbjátszott előadással (Macbeth és Pusztuló) és három új bemutatóval jelentkeznek. Októberben tartják az iJobs című előadás bemutatóját, február 14-én a Szentivánéji álom premierjére kerül sor, tavasszal pedig Jazzkéz&Whisky címmel mutatják be új előadásukat. 

aranjuez5.jpgEke Angéla és Zsótér Sándor Az aranjuezi szép napok előadásában (fotó: Bánhalmi Árpád)

A prózai előadások sorát gyarapítja a Budaörsi Latinovits Színház Godot-ra várva című előadása Kovács Kristóf rendezésében, mely a tavaszi bemutatót követően szeptembertől a Bethlenben látható. Az abszurd színműben Székely B. Miklós (Vladimir) és Tóth József (Estragon) mellett Bohoczki Sára, Böröndi Bence és Ilyés Róbert lépnek színpadra.

A tavalyi nagy sikerű fesztiválszereplés után idén több alkalommal is visszatér az Aradi Kamaraszínház: ősszel a Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című előadást, az évad második felében Rudolf Hess tízparancsolatát hozzák el a Bethlen térre. 

Különleges színházi csemegének ígérkezik Laboda Kornél (színész, rendező, író, dramaturg) és Preiszner Miklós (író, rendező) Csehov Medve című darabjának horror feldolgozása, ami a Grand Guignol színházi hagyományait követi. 

A prózai előadások mellett továbbra is kiemelt szerep jut a tánc műfajának. A színház táncos rezidens társulata, a Közép-Európa Táncszínház (KET) nemcsak előadásaival szerepel, hanem fesztivál szervezőként is jelen van a színház életében. A KET a házigazdája a novemberi Sissi Őszi Tánchétnek, illetve a májusban jelentkező Nemzetközi Monotánc Fesztiválnak is. A hagyományosan Erzsébet nap köré szervezett hétnapos rendezvényen a házigazda mellett a vidéki táncműhelyek közül egy-egy előadással szerepel a Sopron Balett, a Kecskemét City Balett,a  GG Tánc Eger, a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház, a Miskolci Balett, valamint a Győri Táncművészeti Szakgimnázium növendékei is. A nagyobb lélegzetű fesztiválok mellett havonta szerepel a színház műsorán tánc; a kortárstánc mellett fizikai színházi előadások, néptánc és indiai táncest is helyet kap a műsorban. 

Nem csak táncos tematikájú fesztiválok szerepelnek az évadtervben: januárban ismét jön a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivál. Az idei meghívott a nagyváradi Szigligeti Színház mindhárom tagozatával. 

A Bethlen Téri Színháznak indulása óta szívügye a gyermek és ifjúsági korosztály megszólítása. Vasárnap délelőtti családi programjaik közt budapesti és vidéki bábtársulatok előadásai, improvizációs folklórszínház és tánccirkusz is szerepel. 

Az egyre bővülő színházi nevelési előadásokat és drámapedagógiai foglalkozásokat ezentúl is megtaláljuk a színház műsorában. Ezekre a programokra elsődlegesen az általános iskolás és középiskolás korosztályt várják. A befogadott programokon kívül tavasszal két saját produkcióhoz, a Mary és Max és az Egy fiú Boszniában című előadáshoz is készítettek feldolgozó foglalkozást képzett drámapedagógusok. Ezek a programok a 12 éven felülieket és a középiskolásokat célozzák meg. 

A Bethlen Téri Színház részletes műsornaptárja a teátrum honlapján található. 

(Forrás: Bethlen Téri Színház)