Nem csak diákoknak! - Indul a Tantermi Színházi Szemle

Három nap válogatott színházi nevelési előadásokkal a Jurányiban szeptember 28. és 30. között.

A 2017-ben negyedik alkalommal kiírt Tantermi Színházi Projekt felhívására 75 pályázat érkezett be. A továbbjátszásra- és létrehozásra pályázott projektek és tervek műfaji sokszínűsége sokat elárul arról, hogy mennyit is fejlődött ez a terület az elmúlt két év alatt. 

szakacskonyv.jpg            Radnay Csilla a Szakácskönyv a túlélésárt előadásában

A zsűri – Gáspár Máté (kulturális menedzser, egyetemi tanár), Scherer Péter (színész, rendező) és Somfai Barbara (drámapedagógus, középiskolai tanár) – idén a mecénás, Polgár András kérésére visszatérve a projekt gyökereihez ismét a pályaművek színházi komponensére fordították az elsődleges figyelmüket. 

A zsűri végül 10 létrehozásra és 8 továbbjátszásra érkezett pályázatnak ítélt támogatást. 

A IV. Tantermi Színházi Szemlére 2017. szeptember 28-30. között kerül sor a Jurányi Produkciós Inkubátorházban, amikor is bemutatásra kerülnek az újonnan születő produkciók a szakmai közönség előtt, a zsűri pedig a látottak alapján kiválasztja, hogy mely előadások részesülnek még továbbjátszási támogatásban. 

A Szemle programja 

Szeptember 28. 

10.00-12.15
Nézőművészeti Kft. – Manna Kulturális Egyesület: Soha senkinek

Egy fiatal lány mesél a gondolatairól, érzéseiről, a családjával lévő ellentmondásos kapcsolatáról és arról, hogyan kezdte megismerni a szerelmet. Közben pedig felszínre tör az eltitkolt múlt, megjelenik a nagyapa, aki nem más, mint a kislány múltjában lévő sötét alak.

soha_senkinek-simko-katalin-foto-torjak-orsi3.jpgSimkó Katalin a Soha senkinek előadásában (fotó: Torják Orsi)

13.00 – 14.30
Gólem Színház: Szakácskönyv a túlélésért

Hogyan múlatja az ember az idejét egy fogolytáborban, miközben éhezik? Milyen étel jellemző leginkább a magyar kommunista évekre? Milyen is az igaz magyar desszert? Lehet-e a szombati kalácsot zsírral készíteni? 

14.45-16.00
Eke Angéla: Elfog/adsz (bemutató)

A tantermi előadás 14-16 éves diákok generációjának viselkedési szokásait vizsgálja, a csoporton belüli kirekesztés témáját feldolgozva. A két szereplő az egymás közti szociális, társadalmi, személyiségbeli különbségekből adódó kirekesztésről és ezek elfogadásáról szóló nonverbális etűdöt mutat be egy zeneileg interaktív felfújt óriás nylon bábbal. 

16.00-17.30
Kövér Béla Bábszínház: ,,HER-BÁL” meghívó (bemutató)

A matekérettségin Anna segít puskázni Tamásnak. Hogy miért? Mert tetszik neki… Aznap házibuli van Déneséknél, ahova Tamás meghívja Annát. Hogy miért? Mert tetszik neki… A meghívó egy papír, amit nem lehet összegyűrni. Hogy miért? Mert el kell szívni… Ez az igazi belépő… A buli felejthetetlen, vagy mégis jobb lenne inkább elfelejteni az egészet?

18.00-20.45
Varsányi Péter: A megtorlás napja (bemutató)

2014.május 23-án a dél-kaliforniai Santa Barbarában egy huszonkét éves fiú, Elliot Rodger tizenhárom embert megsebesített, hatot megölt, majd önmagával is végzett. Mielőtt ezt megtette, egy 140 oldalas önéletrajzban leírta, hogyan vált jómódú, filmrendező apával büszkélkedő, érzékeny és okos fiúból gyűlölettel teli tömeggyilkossá.
Hogy történhetett ez meg? Kinek a felelőssége? Volt más út? Beszélnünk kell Elliot Rodgerről. (A rendezővel készült interjú itt olvasható.)

a_megtorlas_napja_foto_1.jpgKovács Domokos A megtorlás napja imázsfotóján 

Szeptember 29. 

9.30-12.30
Nyitott kör: Testképmutogatók (bemutató)

Sírni kezdek. Minden előzmény nélkül. És nem tudom, miért. Felemelem a pólóm és csinálok egy képet a tükörben magamról. Nem tudom miért, csak megcsinálom. Aztán kitörlöm.
Öngyilkos leszek.
Ja, bocsi, nem igaziból. Facebook öngyilkosság.” 

13.00-15.30
Bohócok a Láthatáron: Mianyánk

Az előadás középpontjában egy családi titok áll, amely évtizedek óta átszövi és mérgezi egy egész család életét. A titok kiderül, de vajon megváltozik-e ettől bármi is, vagy minden marad a régiben? Képes-e szembe nézni a múlttal anya és lánya, vagy folytatódik tovább az elhallgatás, hiszen az igazság túl félelmetes és fájdalmas. Szükséges-e az őszinteség? (A társulat vezetőjével készült interjú itt található.)

_mianyank_foto_liko_istvan.jpg                                       Feuer Yvette a Mianyánk előadásában (fotó: Likó István)

15.45-17.15
Mesebolt Bábszínház: Tamás könyve

A Tamás könyve poszt-holokauszt témájú előadás, mely megtörtént esetet dolgoz fel. Egy nyomozás története, melynek során egy kamaszlány kénytelen szembesülni saját zsidóságával és családja tragikus múltjával. 

17.30-19.00
A tudás 6alom csoport: Örömsorvasztó (bemutató)

Az Örömsorvasztó című előadás célja nem az elrettentés,  hanem a tudatosság növelése. Miért vesztjük el a döntés szabadságát, hogyan helyettesíti a szer az örömforrásainkat? Hogyan csúszunk az észrevétlen tagadásba? A Tudás 6alom csoport tantermi előadása a drogfogyasztást járja körbe. 

19.15 – 20.45
Titkos Társulat – HK Produkció: Csizmás Kinga: Baby Blues

Bence és Manci összeismerkedik egy fogorvosi rendelőben. Pár nappal később Manci teherbe esik. A gyermeket örömmel vállalják, és összeházasodnak, annak ellenére, hogy mindketten tisztában vannak vele, a családalapítás nem kiérlelt közös döntés a részükről. Az ebből fakadó belső kétely és szorongás robban ki Bencéből, amikor a szülés utáni tejfakasztó bulin részeg kalandba bocsátkozik egy ismeretlen lánnyal. 

Szeptember 30.

 9.00-10.20
Trainingspot Társulat: Sérülés (bemutató)

A Sérülés egy olyan aktuális pedagógia és morális kérdés köré szerveződik, mely mindenkori akut problémaként lebeg az oktatás peremén olykor nagyobb, olykor kisebb hangsúlyt kapva a közéletben. Meddig mehet el egy tanító, tanár, oktató, edző annak érdekében, hogy tanítványait sikerre vezesse? Mi a teendő akkor, ha az értünk felelős személy visszaél a hatalmával és Istent játszik? Megéri-e elszenvedni a vezető játszmáit a vágyott siker érdekében? 

10.30-13.00
Rév Színházi és Nevelési Társulat: Massza

Patrik egyrészt egy tök átlagos 14 éves srác. Normális a családja, és úgymond normálisak a barátai is. Mégis elüt az átlagostól: színésznek készül, ha teheti, verseket tanul. Beleszeret Dinába, az osztály legszebb lányába. Aztán zaklatni kezdik, Győző és barátja, Subi. Offline és online egyaránt. Elveszik a kajáját, pénzét. Ráírnak a neten mindenféle szemétséget, később megfenyegetik életveszélyesen. 

massza.jpgMassza (fotó: Mezősi Kristóf)

14.00-15.30
k2 Színház: Antigoné

…vagy vegyük például az irodalom órát. Hozok egy szabályt. Mondjuk azt, hogy aki nem jegyzetel, egyest kap. Erre valaki fogja magát, és nem jegyzetel, csak, hogy engem bosszantson. Csak akkor tudom nektek tisztességesen leadni az Antigonét, ha hallgattok rám. Úgyhogy hallgassatok. Mindenki jegyzetel, és akkor jóban leszünk. Ha nem, egyes. Ilyen egyszerű. Kérdés? Helyes. Akkor folytassuk!”

15.45 – 16.45
Orlai Produkciós Iroda – Füge Produkció
Pass Andrea: És jöttek a jószándékú emberek (bemutató)

Egy diploma, valami jó meló, biztos megélhetés, boldog párkapcsolat. Elérhető célok, meg tudom csinálni. Végül is még van időm. Húsz éves vagyok, nem vagyok lekésve semmiről. Új célok kellenek. Nagyobb célok. Egy saját vállalkozás mondjuk. Sok pénz! Örökké tartó szerelem! Én boldog ember akarok lenni! Én szabad ember akarok lenni! Még csak húsz éves vagyok! Még van időm! Előttem áll az egész élet! Meg fogom csinálni!” – gondolta Dani, és bedobott egy százast az öregember előtti vödörbe, amin egy szó állt: köszönöm. 

17.00 – 18.30
Manna Kulturális Egyesület: Oláh – Horváth Sári: Anyám suzukija (bemutató)

Dávid 17 éves és az anyjával él egy külvárosi panellakásban. A fiú születésének körülményei és az apja kiléte tabu volt. Eddig. 

19.00 – 21.30
Bass László – Fábián Gábor: Szociopoly 2.0

A darab a mai magyarországi kistelepüléseken élő szegény családok életéről szól. A családok jövedelemre csak segélyekből, alkalmi vagy feketemunkából számíthatnak – ezekből a forrásokból kell valahogyan megélni játékosainknak. A játék konstruálta valóságban mindenki szegény lesz egy-két órára és a saját bőrén fogja érezni a kirekesztődés szorítását. A játék érzelmi energiáját használjuk arra, hogy a résztvevők átélhessék a munka, pénz és erőforrások nélküli mindennapi túlélés feszültségeit.

szociopoly.jpgSzociopoly (forrás: jurányi Ház)

(Forrás: jurányi Ház)