Hazai koreográfiák és külföldi fellépők az Egri Stúdiószínházi Táncfesztiválon

Hazai kortárstánc előadások mellett egy finn és egy német produkció látható az október 18. és 22. között zajló, immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő táncfesztiválon.

Újdonságként először szerepel több külföldi előadó a rendezvényen, mely egyúttal Eger és a finnországi Pori negyvennégy esztendős testvérvárosi együttműködésének ünnepe is lesz.

A kilenc produkciót felvonultató fesztivál nyitónapján a testvérvárosi évforduló jegyében a Pori Dance Company Duett című, majd a GGTánc Eger Carnations and Roses című előadását láthatja a közönség. Másnap A csoda című élőzenés koreográfiával jelentkezik a Napfényes Színtársulat, majd Grecsó Zoltán Orfeusz és Eurüdikéjét tűzik műsorra.

oe_ea_domolky_daniel_print_009.jpgSimkó Beatrix és Grecsó Zoltán az Orfeusz és Eurüdiké előadásában (fotó: Dömölky Dániel)

A továbbiakban Pukedli címmel bemutatják a Vörösmarty Színház Tánctagozatának táncjátékát és a Feledi Projekt is fellép Szálkák című - Pilinszky János verseire asszociáló – koreográfiájával. A berlini kortárs táncélet képviselője, a brazil származású Clébio Oliveira október 21-én Abyssal zone című szólótáncával, míg a Miskolci Balett Harlekinada című előadásával lép közönség elé. A zárónapon pedig a Bozsik Yvette Társulat Kabaréját tekinthetik meg az érdeklődők a nagyszínpadon.

(Forrás: MTI)