45 éve a színpadon

Napra pontosan negyvenöt éve kezdte pályáját Mészáros Mihály és Jancsik Ferenc, a Jókai Színház két színművésze, akiket meg is ünnepeltek Békéscsabán.

Mészáros Mihály 1972-ben az Állami Déryné Színházban kezdte a pályáját, majd a Népszínházban játszott. 1983-tól a Jókai Színház, 1987–90-ben a Népszínház, 1990-től ismét a Jókai Színház tagja. Negyvenöt éves pályafutása során igen sokféle szerepben mutatkozhatott meg, és alkotott maradandót. Vígjátékban és drámában, modern és klasszikus darabokban egyaránt sikerrel szerepelt. Könnyed játékstílus, természetes humor és egyéni elegancia jellemzi.

foto_ignacz_bence_img_1964.JPGSeregi Zoltán igazgató, Mészáros Mihály és Jancsik Ferenc a fogadáson (fotó: Ignácz Bence)

Jancsik Ferenc a negyvenötödik évét kezdi színművészként, ebből harminchatot a Jókai Színházban játszott, legalább kétszáz szerep fűződik a nevéhez. A fővárosi színházak mellett a kecskeméti, miskolci és kaposvári társulatban dolgozott, Békéscsabán ő a nagy visszatérő, az ünnepelt színész, a kedvenc karakterfigura drámában, musicalben és mesedarabban egyaránt, aki önmagát csak „szürke eminenciásnak” nevezi. Tehetsége kedves humorral, szerénységgel, önkritikával, mértékletességgel párosul.

A kerek évforduló különösen jó alkalom volt annak megtapasztalására, hogy milyen szeretettel veszik körül a kollégák, barátok ezt a két kitűnő színművészt, akik a legkisebb szerepből is emlékezetes alakításokat formáltak: színészként nagyszerű partnerek, civilként pedig mindketten igazi légkörteremtő személyiségek – olvasható a Jókai Színház közleményében.

(Forrás: Jókai Színház)