Premierajánló – Menekülések és bukások kicsiben és nagyban

Egy ember fejébe és egy birodalom bukásába is beleláthatunk a hét bemutatóiban. Budapesti, debreceni, kaposvári és pécsi előadásokat ajánlunk.

A Jeditanács összeül / Táp Színház / helyszín: Trafó / írta és rendezte: Fekete Ádám / október 27. 18 óra

Fekete Ádám második színházi rendezése, hasonlóan a Csoportkép oroszlán nélkül című munkájához szintén egy maga által írt darabot állít színpadra. „Akkor egy szuverén időkezelés érdekelt: kevés szöveg és sok csönd, amiben a szereplők csak ültek, és hallgatólagosan gondoltak valamire. A Jeditanács összeül ennek az inverze: a külvilág csöndjét a tudat belső hangjai váltják fel, amik hömpölyögnek, vitatkoznak, alakítják és ismétlik egymást, és be nem áll a szájuk. A Csoportkép egy melankolikus világot rajzolt, miközben egymástól elszigetelt, párhuzamos életeket mutatott be – a Jeditanácsban egyetlen élet szálazódik szét párhuzamos valóságokra: gondolatokra, vágyakra, emlékekre” – mondta el az előadásokról a lapunknak adott interjúban.

jedi_proba.JPGA Jeditanács összeül próbáján (telefonos fotó: Kővári Szimonetta)

Tragikomikus ábrándozás arról, hogy miért csináljuk, amit nem szeretnénk, és miért ne, amit de. (…) Vasárnaponként megfogadjuk, hogy nem iszunk többé, elhatározzuk, hogy számlákat fogunk kiegyenlíteni, mások felé és magunk felé, úgy döntünk, jó útra térünk, és a többi. A történet egy ilyen a vasárnapon játszódik, amin (mint mindegyik vasárnapon!) húszas évei közepén járó főhősünk számot vet (vagy nem vet) elintézetlen ügyeivel, teendőivel, érzéseivel, bűneivel, mindennel, amit egész héten halogatott, amit szőnyeg alá söpört, ami elől önkívületbe menekült: önsaját belsejével – áll a színlapon.

Az előadás szereplői: Pallag Márton, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Stefanovics Angéla, Sipos Vera, Terhes Sándor és Laboda Kornél.

Menekülők / Csokonai Színház, Debrecen / r: Visky Andrej / október 27. 19 óra

Az előadás a reformáció 500. évére kiírt debreceni drámapályázat eredményeképpen jött létre. A pályázati kiírás értelmében a díjnyertes drámát a Csokonai Színház a műsorára tűzi, Visky Andrej rendezésében. Az Akikre nem volt méltó e világ című pályázat fődíját Győri L. János és Győri Katalin Menekülők című drámája nyerte el.

A darab egy sajátos migráció története. A dráma 1660-ban játszódik, amikor Várad eleste után a váradi deákok Martonfalvi György professzor vezetésével Debrecenbe menekülnek. A darab a váradiak befogadásának dilemmájáról, illetve a közvélemény által korábban súlyosan félreismert Lippai professzor és Lippainé tragikus sorsáról szól.

csok_1.JPGGyőri Katalin és Győri L. János (forrás: Csokonai Színház)

A főbb szerepekben Kiss Gergely Máté, Bacsa Ildikó, Papp István, Kránicz Richárd, Bakota Árpád és Újhelyi Kinga látható.

A Turbin család napjai / Csiky Gergely Színház, Kaposvár / r: Németh Ákos / október 28. 19 óra

Bulgakov műve volt Sztálin kedvenc darabja, állítólag tizenötször látta. Valószínűleg boldog volt, hogy láthatta a fehér tiszti gárda felbomlásának történetét. Az pedig nyilván nem érdekelte, ami bennünket, nézőket igen: hogyan zajlik megannyi értelmes, tisztességes ember erkölcsi és fizikai pusztulása? – olvasható a színlapon.

Meggyőződésem, hogy mi, a valaha volt Osztrák-Magyar Birodalom polgárainak kései leszármazottai, genetikusan kódolva vagyunk az elmúlt birodalmak iránti nosztalgiára, és a bennünket az elmúlásuk okán felkavaró érzésekre. Hogyan mehetett tönkre valami, ami akár örökké élhetett volna. A darab arról a korról szól, amikor az örökké szó értelmét vesztette” – fogalmaz az előadás kapcsán a rendező.

tur_ok.jpgSchlanger András és Mikecz Estilla az előadás próbáján (forrás: Csiky Gergely Színház)

Az előadás főbb szerepeit Fándly Csaba, Mikecz Estilla, Stefánszky István, Schlanger András, Tóth János Gergely és Nyári Oszkár alakítja.

Élettörténetek.hu – Pira Bella / Orlai Produkciós Iroda / helyszín: Mozsár Műhely / r: Szabó Máté / október 28. 20 óra

Élet.történetek.hu címmel Lengyel Nagy Anna írásaiból készült monodráma-sorozatot indított az Orlai Produkciós Iroda, amelynek ez az előadás a második része. A sorozat minden darabja egy-egy igaz történeten alapul.  A szerző egész életében mániákusan gyűjtötte kis emberek nagy történeteit. „Negyven ​​éve beszélgetek velük.  „Civilek”, névtelenek, ismeretlenek. Közülünk valók. Negyven éve nem tudok hozzászokni ahhoz a sok csodához, groteszk fintorhoz, tragikumhoz és bölcsességhez, ami egy emberi sorsba belefér" – mondta korábban. Pelsőczy Réka vezetésével színész-rendező párosok állítják elénk ezeket a különféle sorsokat, hétköznapi emberek egyéni, mégis különleges történeteit.

lengyel_nagy_anna.jpegLengyel Nagy Anna (forrás: Orlai Produkciós Iroda)

A monodrámák között vannak olyanok is, amelyeknek semmilyen publikus előzménye nem volt, a Pira című például eleve színházi darabnak készült, de az se légből kapott történet. Régről ismerek egy izgalmas, transzszexuális nőt, aki fiúnak született. Sok időt töltöttünk együtt, közben elmesélte az életét, annak alapján írtam meg a monodrámát. Bellának, aki tisztes tanító néni, de közben prosti, volt egy rövidke publikus előzménye, de a történet alapszituációján változtattam itt is, ahogy elképzelésem szerint a színpad megkívánja. Tehát mindkét történetnél a valóságból indultam ki” – mesélt Lengyel Nagy Anna a most bemutatásra kerülő két történet eredetéről a szerző egy interjúban.

Az előadások szereplői Ullmann Mónika és Borbély Alexandra.

Vérnász / Janus Egyetemi Színház, Pécs / r. Mikuli János / október 29. 19 óra

Federico Garcia Lorca elfojtott és kirobbanó szenvedélyekben, valamint poézisben gazdag drámáját Mikuli János állítja színpadra a huszadik évadát kezdő egyetemi színházban. „Nézőként számomra a jó darab két fajta lehet. Az egyik, ami ott helyben sokkol és csak a darab végén eszmélsz fel, hogy „atyaég, mi volt itt?!“. A másik pedig, ami egyszerűen elgondolkodtat, ha nem úgy kell kimenni a színházból, hogy jó volt, szép volt, vége, hanem kattog még az agyam rajta hosszú ideig. Szeretném, ha ez a Vérnász előadás is a két csoport valamelyikébe tartozna” – mondta az előadásról Glázer Bálint, aki a Vőlegényt alakítja.

inhf6145.JPGVérnász (próbafotó)

Játszótársai többek között Pásztó Renáta, Inhof László, Faa Eszter, Rab Alexandra és Popa Máté.