A Puck fesztivál fődíját és további három díját nyert el a Brighella Bábtagozat

A legjobb előadásnak járó díjat a Történet a tálról és a kanálról című bábjátékuk kapta. Emellett az előadás női szereplőjét, zenéjét és dramaturgiáját is elismerték. 

A Kolozsváron megrendezett XVI. Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztivál idei rendezvényén közel húsz társulat előadásai mérettettek meg elismert nemzetközi bíráló bizottság által. A zsűri tagjai Slobodan Marković (a zsűri elnöke, a Szabadkai Nemzetközi Gyermekszínházi Fesztivál igazgatója), Roxana Croitoru teatrológus, dr. Katona József rendező, dr. Ovidiu Pecican újságíró és dr. Epaminonda Tiotiu díszlettervező voltak.

20170303-dsc_6444cl.jpgTörténet a tálról és a kanálról (forrás: Harag György Társulat)

Nagy Anikó a legjobb női alakításért járó díjat kapta megosztva. A legjobb zene díját Czapp Ferenc zeneszerző érdemelte ki, a legjobb dramaturgiáért járó díjat pedig szintén a szatmáriak előadása kapcsán kapta Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó.

A darabot Schneider Jankó magyarországi vendégművész rendezte és ő tervezte a díszletet is. A bábok Bartal Kiss Rita munkái, az előadás dramaturgja Nagy Viktória Éva, zenéjét Czapp Ferenc szerezte, ügyelője és súgója Liegner Zsolt. Szereplők: Nagy Tamás, Nagy Anikó, Bandura Emese és Bandura Tibor.

(Forrás: Harag György Társulat)

süti beállítások módosítása