A nap fotója – a Jeditanácsról, amely összeül

Fekete Ádám második színházi rendezése, A Jeditanács összeül számvetésnek ígérkezik önmagunkkal. Toldy Miklós fotógalériája.

Tragikomikus ábrándozás arról, hogy miért csináljuk, amit nem szeretnénk, és miért ne, amit de. (…) Vasárnaponként megfogadjuk, hogy nem iszunk többé, elhatározzuk, hogy számlákat fogunk kiegyenlíteni, mások felé és magunk felé, úgy döntünk, jó útra térünk, és a többi. A történet egy ilyen a vasárnapon játszódik, amin (mint mindegyik vasárnapon!) húszas évei közepén járó főhősünk számot vet (vagy nem vet) elintézetlen ügyeivel, teendőivel, érzéseivel, bűneivel, mindennel, amit egész héten halogatott, amit szőnyeg alá söpört, ami elől önkívületbe menekült: önsaját belsejével – áll a színlapon.

                 Terhes Sándor / Toldy Miklós előadásfotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

Fekete Ádám második színházi rendezése, hasonlóan a Csoportkép oroszlán nélkül című munkájához szintén egy maga által írt darabot állít színpadra. „Akkor egy szuverén időkezelés érdekelt: kevés szöveg és sok csönd, amiben a szereplők csak ültek, és hallgatólagosan gondoltak valamire. A Jeditanács összeül ennek az inverze: a külvilág csöndjét a tudat belső hangjai váltják fel, amik hömpölyögnek, vitatkoznak, alakítják és ismétlik egymást, és be nem áll a szájuk. A Csoportkép egy melankolikus világot rajzolt, miközben egymástól elszigetelt, párhuzamos életeket mutatott be – a Jeditanácsban egyetlen élet szálazódik szét párhuzamos valóságokra: gondolatokra, vágyakra, emlékekre” – mondta el az előadásokról a lapunknak adott interjúban.

Az előadás szereplői: Pallag Márton, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Stefanovics Angéla, Sipos Vera, Terhes Sándor és Laboda Kornél. A Jeditanács összeül október 27-én, 28-án és november 24-én látható a Trafóban, mindhárom alkalommal délután 6 órától.

Kapcsolódó cikkek

Fekete Ádám: „Még úszkálni kell egy kicsit”