Popmusical a Magyar Színházban Szente Vajk rendezésében

Ezúttal nem ki-, hanem bekapcsolni kell majd a mobiltelefonokat az előadás alatt.

November 17-én, a SunCity – A Holnap tali!-musical premierjén új műfajt ismer meg a Magyar Színház közönsége. Szente Vajk rendezésében, Johnny K. Palmer zenéivel és slágerfeldolgozásaival bemutatkozik a színház történetének első popmusicalje, főszerepben Csonka Andrással, Tóth Angelikával, Pásztor Ádámmal és a Holnap Tali! web- és televíziós sorozat sztárjaival.

gif_02_1920x1080.gif

„Izgalmas és sikeres előadás várható, amelynek már csak azért is a Magyar Színházban van a helye, hiszen az alkotók közül sokan itt kezdték pályájukat, többek között a produkcióban szerepet vállaló Csonka András, és Szente Vajk is, az előadás rendezője” – mondta az olvasópróbán Zalán János, a Magyar Színház igazgatója, majd Kirády Attila, a sorozat producere a Holnap Tali!-brand sikeréről beszélt. „A Holnap tali! websorozatként indult, és később kezdte vetíteni a televízió. Ez a szokatlan sorrend egy év alatt 8 millió videóindítást eredményezett” – hangsúlyozta.  

Szente Vajk, az előadás rendezője többek között a SunCity történetének aktualitásaira és a formabontó megoldásokra hívta fel a figyelmet: „Kirobbanóan energikus története van a darabnak. A népszerűség, a feltétlen érvényesülés, vagy annak szükségtelensége nagy kérdése a fiatal korosztálynak, és igazán jó, hogy erről végre egy színházi előadásban beszélhetünk” – emelte ki Szente Vajk, a SunCity rendezője.

 „Nagy öröm együtt dolgozni a jövő filmes és zenés színpadi sztárjaival, remélem, jó pár évtizedet eltöltünk még együtt. A tizenéveseket rengeteg inger éri, a színháznak ezzel is fel kell venni a versenyt, Johnny K. Palmer munkáival pedig nagyon progresszív, musicalszínpadon ritkán hallható zenei világot emelünk be az előadásba. A legjobbját nyújtja állandó és ötletteli csapatom, Túri Erzsébet és Kovács Yvette tervezők és Túri Lajos Péter koreográfus. Az előadás így tele lesz meglepetésekkel, melyek közül az interakció kétségkívül a legfontosabb szegmens: a közönség a mobiltelefonja segítségével határozhatja meg, mi legyen a darab végkicsengése. Így ne döbbenjen meg senki, ha így kezdődik majd az előadás: Kérjük, kapcsolja BE mobiltelefonját!” – tette hozzá az előadás rendezője.

(Forrás: Magyar Színház)