Hegedűs D. Géza lett a Széchenyi Akadémia filmes és színházi osztályának új elnöke

Akadémiai elnököt is választottak, valamint a mozgókép-és színházművészeti osztály rendes tagja lett Pintér Béla, Valló Péter és szenior tag Fodor Tamás.

Maurer Dóra festőművész lett a Széchenyi Akadémia új elnöke. Hegedűs D. Géza Mészáros Mártát váltotta az osztály elnökségi pozíciójában.

hegedusdgeza.jpg                               Hegedűs D. Géza (fotó: Gál Bereniké)

Az MTA által 1992-ben alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia hétfőn rendes éves és tisztújító közgyűlésén választotta meg tisztségviselőit, valamint mind az öt szakosztályba új tagokat választott. Az új elnök mellett Ferencz Győző költő továbbra is ügyvezető elnök maradt.

Maurer Dóra Munkácsy- és Kossuth-díjas képzőművész, professor emerita. 1955-től 1961-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult. 1990-től 2007-ig pedig a Képzőművészeti Főiskola (később Magyar Képzőművészeti Egyetem) Festő Tanszékének tanára, 2013-tól Doktori Tanácsának tagja.  Grafikákat, rézkarcokat, festményeket alkot, de fotózással, filmmel is foglalkozik. Grafikáival több nemzetközi díjat nyert.

pinter_bela-horz.jpg                    Pintér Béla, Fodor Tamás, Valló Péter

Az irodalmi osztály elnökévé újra Imre Flórát, rendes tagjává Bartis Attilát, Dragomán Györgyöt és Tompa Andreát, szenior taggá Karátson Endrét választották.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása