Bocsárdi Lászlót díszpolgárrá avatták

A rendező, színházigazgató a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház megalapításáért vehette át a címet. 

Vincze Csilla laudációjában, aki korábban a Figurában dolgozott, elhangzott: „a Bocsárdi László által 33 évvel ezelőtt elültetett Figura-fa azóta is termi gyümölcseit. Két innen induló színész kapott már Jászai Mari-díjat, többen erről a színpadról mentek ki külföldi társulatokhoz, és nincs olyan romániai magyar színház, melyikben ne lenne volt Figurás. Az utóbbi évtizedekben közel harminc fiatal döntött úgy, hogy a színművészeti egyetemen tanul tovább. Hogy egy ilyen méretű város ennyi színészt, színházi szakembert ad a világnak, ez sem függetleníthető a Figurától, attól a társulattól, amely fennállása óta különös figyelmet fordít a gyermekekre, a fiatalokra. 

bocsardi4.jpgBocsárdi László az ünnepi tanácsülésen (forrás: Figura Stúdió Színház)

Bocsárdi László itt hozta létre Erdély legjelentősebb kísérleti színházi társulatát, és ebből alakult a VII. romániai magyar színház. Jelenleg a kulturális életnek egy olyan alappillére a Figura Stúdió Színház, mely szervesen hozzájárul a megyei jogú város hétköznapjaihoz és ünnepeihez. Saját és meghívott előadásaival rendszeres színházi élményt biztosít az egész Gyergyói-medence számára. A megrendezésre kerülő Nemzetiségi Színházi Kollokviumok és dance.movement.theater elnevezésű táncszínházi fesztiválok nemcsak a színházi szakma számára fontosak, hanem olyan különleges produkciókat kínálnak a nagyérdemű közönségnek, olyan híres alkotókat hoznak el ide, akiket egyébként csak sok utazással, komoly szervezés és anyagi áldozat árán láthatnának a színházkedvelők.

De ez a színház nemcsak ezért és nemcsak az itt élők számára különleges. A Figura előadásaival elnyert díjai is bizonyítják, hogy milyen rangos helyet foglal el a magyar színjátszás palettáján, miközben messzire viszik Gyergyószentmiklós jó hírét.”

A Figura Stúdió Színház helyzete ezzel együtt messze nem problémátlan. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a csíkszeredai önkormányzat a 2018 januárjától kötelező közalkalmazotti béremelés miatt átszervezi a kulturális intézményeit, ami a tervek szerint a Figurát is érintheti. Vannak olyan elképzelések is, amely szerint egybeolvadna a Csiki Játékszínnel és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttessel. Azt még nem lehet tudni, hogy ez a közösség csak az adminisztrációt és a menedzsmentet, vagy a művészi munkát is érintené.

(Forrás: Figura Stúdió Színház, Szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

A színházi szakma aggódik a csíkszeredai kulturális átszervezések miatt
Petíció – 500 aláírással a Csíki Játékszínért