Pintér Tibor: „Ha belül nem lennék szép, akkor ez a test üres porcelánbaba lenne”

A Nemzeti Lovas Színház vezetője a társulat távlati tervei mellett a jó külsejével való elégedettségéről és a fiatal nőkhöz való vonzalomról is mesélt a 24.hu-nak.

Pintér Tibor a Színmű operett-musical szakán végzett. Játszott Veszprémben, a Budapesti Operettszínházban, Miskolcon és a Ruttkai Éva Színházban is. 2002-ben megalapította saját utazószínházát Sziget Színház néven Szigetszentmiklóson, 2003-tól két éven keresztül a budapesti Moulin Rouge énekese és házigazdája volt, 2006-tól 2012-ig a Komáromi Magyar Lovas Színház rendezője, művészeti vezetője és színésze, majd 2013-ban megalapította a Nemzeti Lovas Színházat, amelynek igazgatója, rendezője és producere. A celeblét sem áll távol tőle, legutóbb azt RTL Klubon futó Celeb vagyok, ments ki innen! című dzsungelshowban szerepelt.

pinter.jpeg               Pintér Tibor

A showból hamar kiszavazták, vélhetően azért, mert a 43 éves férfi rányomult egy 18 éves lányra. „Győztes alkat vagyok és most sem vesztesként fogom fel ezt a szituációt. Az ott töltött idő alatt leszoktam a káros szenvedélyeimről: a szivarról és a kávéról. A csajokról nem” – meséli az interjúban. „Csak szórakoztattam magunkat. Aktív és bevállalós voltam, azt hittem, kimozdíthatom a begubózott Tóth Andit. Ez nekem is jót tett, mivel romantikus, udvarlós alkat vagyok. Persze ennyi kamera előtt senki sem gondol semmit száz százalékig komolyan” – fűzi hozzá az interjúban.

Nem hiszi, hogy bármi szégyellnivaló lenne a nála jóval fiatalabb nők iránti vonzalmában. „Nem gondolom, hogy bűn, ha egy negyvenhárom éves pasinak húszéves a csaja. Minden negyvenhárom éves pasi húszévesekre feni a fogát, csak valaki bevallja és van, aki nem. Valakinek összejön, valakinek nem. Az utóbbi utál, marha irigy rám, és különböző hülyeségeket írogat nekem itt-ott. Én ezt büszkén vállalom. Egy húszéves lány vérpezsdítő hatással van az emberre. Fel kell érni hozzá fizikailag és lelkileg is” – vallja.

pinter_2.jpeg

A húszéves lányokkal rendelkező anyukáknak pedig azt üzenném: nem gondolom, hogy a Pintér Tibor rossz brand. A mostani barátnőm anyukája is nagyon büszke, hogy a kislánya a színésztársadalom egyik legpotensebb tagjával van együtt” – fűzi hozzá a gondolatmenethez.

Az interjúból kiderül, hogy nem sok kétsége van saját magával szemben. „Büszke vagyok arra, hogy így nézek ki negyvenhárom évesen” – mondja egy helyen, „Lehetnék én akármennyire kigyúrt, ha belül nem lennék szép, a lelkemben nem lakna művészet, muzsika és tartalom, akkor ez a test üres porcelánbaba lenne” – minősíti önmagát egy másikon. „Lássuk be, a hollywoodi sztárok nyolcvan százaléka jól néz ki, és abból él, hogy milyen a teste. Hát akkor a Pintér Tibinél se legyen már ez bűn” – fogalmaz a jó külsejével kapcsolatban.

Még szintén ehhez a témához kapcsolódik az interjúban az utalás egy róla készült edzőtermi fotóra, amelyen a ruha nem sokat takar ki a testéből. „Az edzőmmel meg akartuk mutatni, hogy nincs zsiradék a hasfalamon. A cél nyilván az lenne, mint a görög szobroknál, hogy meztelenül láttassam magam” – mondja.

pinter_3.jpg

A Nemzeti Lovas Színház kapcsán két tervről is mesél. Az egyik egy Zámbó Jimmy életét feldolgozó zenés színházi produkció, amelyben nem lesznek lovak és ő fogja játszani Jimmyt, a másik egy távlati és nem könnyen megvalósítható elképzelés: „Rég akarok zebrákat. Álmom, hogy Fekete Pákót felültessem egy zebrára, miközben afrikai népdalokat énekel. Csak a zebra nehezen tűri meg az embert a hátán”.

Az interjúból kiderül, milyen szerepajánlatot tett Tóth Andinak a valóságshow után, és miért Pintér Tibor félmeztelenül pózoló lovas fotója lett a Komáromi Lovas Színház egyik brand képe.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

30 millió forintjába került volna a Nemzeti Lovas Színháznak a Zorro név