Csak a srác marad turullal a felkarján

Tekintélyes számú néző volt kíváncsi az idei év első Kritikus Órájára, ami január 12-én a Miskolci Nemzeti Színház ”Ahogytetszik” című előadása után valósult meg.

A nézőkön kívül sok, az előadásban szereplő színész is maradt a beszélgetésre, melyet Bujdos Attila újságíró, Csáki Judit kritikus, Rusznyák Gábor, az előadás rendezője és Török Ákos kritikus részvételével Papp Tímea kritikus moderált. Rajtuk kívül a Slam Poetry Miskolc két tagja, Bánóczi Bea és Bájer Máté kapott kitüntetett szerepet a beszélgetés folyamán.

ah_2.JPG       Görög László, Molnár Sándor Tamás és Fandl Ferenc az előadásban (fotók: Miskolci Nemzeti Színház)

A Kritikus Órát Bánóczi Bea slammer indította, aki a Hogyan veszítsünk el egy lányt tíz nap alatt című szövegével megalapozta a beszélgetés jó hangulatát.

Bujdos Attila szerint tisztességes előadás született, mely remekül beleillik a miskolci színház profiljába, hisz mint minden darabnál, itt is jelen van az a kérdés, hogy miként kapcsolódik a mi életünkhöz az előadás. Papp Tímea itt közbevetette, hogy a tisztességes jelző általában mentegetést jelent az előadás értékelésének szempontjából. Bujdos Attila szerint itt erről szó sem volt, nagyon is jó előadás az ”Ahogytetszik”, mely szerinte egyszerre szól Shakespeare művéről és a középkorú generáció csalódottságáról.

Erre válaszul Török Ákos kiemelte, hogy az előadás minden generáció számára lehetőséget adott az önmagával való szembenézésre. Csáki Judit  Christoph Marthaler svájci rendező hatását fedezte fel az előadásban. Emellett kiemelte, hogy bár mindig is voltak jó alakítások a Miskolci Nemzeti Színházban, az sokkal fontosabb, hogy mostanában jó társulatot is lát a közönség. Mindemellett a színház szempontjából is ez az igazán lényeges, hisz így nem csak néhány évig maradnak a színészek Miskolcon. Majd rátért a darabra: elmondta, hogy a mások által elnyomott és komolyan sem vett, majd az előadás végén a turulos tetoválását felfedő William nevű szolgáé lesz a jövő, bár itt a beszélgetés több résztvevője is közbevetette, hogy a végkimenetel nem lezárt kérdés az előadásban.

ah_7.JPG       Mészöly Anna és Prohászka Fanni az előadásban

Később ehhez a gondolathoz Török Ákos még hozzátette, hogy nagyon kemény világ érkezhet Williammel, és ez pont azért nagyon ijesztő, mert a fiúnak is megvan a maga igazsága. És a rendvágya, tette hozzá Csáki Judit, aki szerint a száműzött herceg országában sem lenne jó élni. Bujdos Attila szerint mindenki igazságából megértett valamit, és jó, hogy az előadás nem akarja eldönteni, hogy melyik szereplő értékrendje helyes vagy helytelen.

Rusznyák Gábor szerint az adta a színrevitel apropóját, hogy a közéleti eseményekkel tele lett a hócipője, viszont mégsem tartotta volna jó iránynak, ha nyílt pártpolitizálás megy a színpadon. Kiemelte, hogy ebben a darabban sem egyértelmű, ki a jó és ki a rossz. Az előadás végére sikerül is három különböző értékrendű embernek leülnie egy asztalhoz, most már csak az a feladatuk, hogy megbeszéljék a motivációbeli különbségeket. Bár ez ma csak utópia – tette hozzá Rusznyák Gábor egy kis szünet után –, nem csoda, hogy a szereplők is inkább a szerelembe menekülnek.

A nézők is szót kaptak, egyikőjük a darabban szereplő zenék eredetéről kérdezett. A válaszban felmerült többek között a Casablanca és a Fellini-filmek hatása, illetve természetesen a saját szerzemények is. Ugyanezen néző megjegyezte, hogy már többedjére látta az előadást, és mindig újabb és újabb részleteket fedezett fel, most például a közös éneklős jelenetben figyelt fel új dolgokra. Itt érkezett egy a „Sanyi nagyon jó volt!” megjegyzés is, ami nagy eséllyel Farkas Sándor ének- és tánctehetségét volt hivatott dicsérni.

ah_4.JPG       Somhegyi György, „a srác turullal a felkarján

Ezután a második slammer, Bájer Máté következett, akinek a „csak a srác marad turullal a felkarján” sora elég sok, az este folyamán elhangzott gondolatot összefoglalt. Végül Papp Tímeaépítsünk színházat!” Büchner idézettel zárta az idei év első Kritikus Óráját.

A beszámolót Nagy Klára írta.

(Forrás: Színházi Kritikusok Céhe)

Kapcsolódó cikkek

„Majdnem-igazság kurta aranykora" - Kritikus Óra A kaukázusi krétakör után