A falu rossza Salgótarjánban

Tóth Ede darabjának Örkény István által átdolgozott változatát állítják színpadra Susán Ferenc rendezésében. A téli előadásokra már minden jegy elkelt. 

A darab eredetije a Nemzeti Színház 1874-es felhívására készült, ezt ítélték a legjobb pályaműnek, amivel száz aranyat nyert a szerző Tóth Ede, és művét több mint kétezer-ötszázszor játszották. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az Örkény István által némileg átdolgozott, felfrissített változatot tűzi műsorra.

img_3825.jpgMáthé Krisztián és Szívós Győző a próbán (fotó: Zenthe Ferenc Színház)

- Bár létezik egy Mohácsi-testvérek féle változata is, az Örkény-féle átiratot terveztük eredetileg is színpadra állítani. Részben az adta az izgalmát ennek a változatnak, hogy negyven éve nem játszotta egyetlen itthoni színház sem, de a legfőbb oka, hogy ez az átirat lehetőséget ad arra, hogy a népszínművet és Örkény groteszkről és abszurdról vallott felfogását egymás mellé állíthassuk a színpadon. A néző így nem csak drámaelméleti, vagy műfaji tanulságokat vonhat le az előadásból, hanem azt is láthatja, hogy Örkény hogyan teszi a groteszket, az abszurdot, önmagát a darab végére idézőjelbe – mondta el a premier előtt Sándor Zoltán dramaturg.

A darabot Susán Ferenc rendezi, munkatársa a próbafolyamatok alatt Gyuriska János volt. Érdekesség, hogy ebben az évadban ez már a második olyan premierje a Zenthe Ferenc Színháznak, ahol az előadott műben is szerepel egy rendező: a 2017 októberi Függöny fel! Avagy Még egyszer hátulról című bohózatban Kautzky Armand, a hétfőn bemutatandó A falu rosszában zenés vígjátékban Mikó István veszi át – csak a színpadon - a rendezői szerepet.

- Picit másféle káoszt lát majd a néző ebben az előadásban, mint a Függöny fel!-ben – monda el a főpróbahéten Susán Ferenc. Szerettünk volna egy vidám, de elgondoltató darabot a repertoárra venni, szerettünk volna sok művészünknek játéklehetőséget adni, ezek a céljaink teljesültek. Szerettünk volna újra a Nógrád Táncegyüttessel együtt dolgozni, sőt, bevontuk a Dűvő zenekarból a Hrúz-testvéreket, Dénest és Szabolcsot is, s az élő zenével szerintem gazdagodott az előadás – mondta el a rendező.

A Pallós Nelli tervezte díszletben egy szerelmi sokszög bonyolítja a falubeliek életét: a legtöbb vászoncseléd szíve Göndör Sándorért, a falu rosszért (Máté Krisztián) dobog, ám az öntörvényű férfiú olyan lányba, nevezetesen Bátki Tercsibe (Házi Anita) szerelmes, aki nem akar az övé lenni. A darabbéli további szereplőket Albert Péter, Eke Angéla, Marjai Virág, Erdélyi Gábor, Farkas Zoltán, P. Kerner Edit, Falati Hedvig, Szívós Győző, Bregyán Péter, Kántor Zoltán és Németh Anna formálja meg.

A premier január 22-én este 7 órától lesz a Zenthe Ferenc Színházban, a második előadás január 23-án este – mindkét alkalom már telt házas, a színház tavasszal a darabot újra műsorra tűzi.

(Forrás: Zenthe Ferenc Színház)