Mácsai Pál: „Biztos voltam benne, hogy külföldön fogok élni”

Az Örkény Színház igazgatója a ’60-as és azt követő évekről, a polgári hagyomány végéről és a kádárizmusról mesélt a Librariusnak.

Mácsai Pál a Műcsarnok Egy/Kor – Különutak és konszolidáció a kivonulás idején című kiállításához kapcsolódó beszélgetést vezetett néhány nappal ezelőtt. Beszélgetőpartnere Molnár Piroska és Pogány Judit volt. A kiállítás vasárnapig látogatható a Műcsarnokban. Kovács-Cohner Róbert ennek kapcsán kérdezte őt.

macsai.JPGMácsai Pál (forrás: Örkény Színház)

Mácsai Pál számára gyerekként „reménykedőnek és fényesnek” tűnt a hatvanas évtized: „velünk élt még, az úgynevezett szocializmus ellenére, egy erős polgári hagyomány, hisz a harmincas évek alakjai még éltek, a negyvenes-ötvenes évek főszereplői viszonylag fiatalok, erősek voltak”. „Emlékszem például arra, hogy a szüleimmel kirándultunk Hűvösvölgybe – és mindenkin nyakkendő volt. A túrázókon, érted? Közben ott volt a kötelező hablaty, nem „kommunista”, hanem szovjet duma, amit senki nem vett komolyan. Ma nincs igazán polgárság, ezek az emberek már meghaltak” – fűzte hozzá.

A kádárizmus volt az, ami beárnyékolta számára ezeket az éveket: „A kádárizmus elfogadhatatlannak tűnt. És erre már nem visszafelé emlékszem, abszolút primer élményem ez, utáltuk, megvetettük, kicseleztük és kiröhögtük kamaszként” – emlékezik.

Lázadni nemigen lehetett, a gőzt kiengedni igen. Aztán jött a hatvanas évek csúcspontja, 68, aminek érdekes volt a dramaturgiája. Ott volt Párizs, ahol paradigmaváltás történt, ahol az új értelmiség született – mi meg bevonultunk a csehekhez” – meséli erről az évtizedről, hozzátéve – „Ezzel értek véget a hatvanas évek, nem 1970-nel, mert ekkor vált világossá, hogy nincs változás és nem is lesz soha”.

macsai_gordon_eszter_orkeny.jpgVacak korszak volt” számára a ’70-es évek. „Egészen biztos voltam benne, hogy külföldön fogok élni. Nem voltak konkrét elképzeléseim, csak azt tudtam, hogy itt nem maradok. A szovjet rendszer akkor véglegesnek tűnt, eszünkbe nem jutott, hogy valaha vége lesz” – idézi fel azokat az éveket.

                    (Fotó: Gordon Eszter / Örkény Színház)

És jól tudtam, milyen az élet Nyugaton, hiszen apámék barátai mind 56-os disszidensek voltak (szüleim is kimentek amúgy, csak visszajöttek). Láttam, hogyan élnek ők – és hidd el, ez nem az anyagiakról szólt, hanem minden egyébről” – emlékezik az elvágyódásra, amit a főiskola oltott ki benne. „Amikor végeztem, már jött a világútlevél meg a többi, és összeomlott a rendszer” – fűzi hozzá.

Az interjúban arról is olvashatnak, hogyan lett Mácsai Pál édesapja, Mácsai István festőművész a politika részéről tűrt, a képzőművész kollégák részéről pedig nem eléggé avantgárd, milyen filmet fog megmutatni a fiának, amiből megértheti a kádárizmus korát, és hogy akkoriban a film vagy a színház számára volt nagyobb tér.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Mácsai Pál: „Az erkölcstelen artista partnere lezuhan, és kitöri a nyakát”
Mácsai Pál: „Hajlamom van a túlzásra”
Adott a kincsesház, ahová mi beszabadultunk – Interjú Mácsai Pállal
Mácsai Pál: „Arra reagálunk, ami körülöttünk, velünk történik”
Mácsai Pál: „Merni kell elindulni a bizonytalanba”