A nap fotója – A feketék fehérek

Az Opera értelemszerűen fehér művészekkel mutatta be a Porgy és Besst, noha azt egy idő óta kizárólag fekete bőrű színészek játszhatják. 

Korábban írtunk arról, hogy Ira Gershwin, a zeneszerző George Gershwin öccse a ’80-as években bevezette az „all-black cast”-ot, vagyis hogy csak született fekete énekesek adhassák elő az amúgy afroamerikaikról szóló operát. Ezzel szerette volna biztosítani, hogy az operák között legyen legalább egy olyan mű, amely biztos lehetőséget ad a fellépésre afroamerikai színészek számára.

                    Mészáros Csaba előadásfotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

Szakmai és produceri körökben már régóta vitatott ennek a kitételnek az életképessége, mivel így sok olyan országban, ahol nem élnek nagyobb arányban afroamerikai származásúak, egyáltalán nem lehet bemutatni az operát. Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház igazgatója korábban elmondta, hogy az első négy előadásra kötött szerződésben nem volt benne az „all-black cast” kitétel, így jogilag rendben van a dolog. Az már kérdés, hogy azok után, hogy Ókovács perrel fenyegette meg a játszási jogokat közvetítő irodát, lehet-e bármikor is ötödik előadás.

Az előadás rendezője Almási-Tóth András, a díszletek Sebastian Hannak, a jelmezek Lisztopád Krisztina munkája. A főbb szerepekben Palerdi András, Létay Kiss Gabriella, Balczó Péter, Szegedi Csaba és Haja Zsolt látható.

Kapcsolódó cikkek

A színészek bőrszíne miatt betiltanának egy előadást az Operában