Jávor Pálnak emléktáblát állítanak Aradon

A filmcsillag 116 éve született Aradon. Az emléktábla felavatásán az Aradi Kamaraszínház egy műsorral emlékezik meg a színészről.

Mi, aradiak méltó emléket akartunk állítani Arad híres szülöttjének: a filmszínész mai szóval élve igazi sztár volt. Már születésének 100. évfordulóján szerettünk volna emléktáblát állítani, viszont az akkor még vélt szülőház tulajdonosa nem engedélyezte. Tavaly, a 115. évforduló apropóján egy szombathelyi kolléga közreműködésével utánanéztünk, melyik is volt valójában a szülőház” – mondta el Bognár Levente, a város alpolgármestere a Kronika.ro-nak.

javor_pal_cink-horz.jpgJávor Pál

A mai emléktábla-avatót az Aradi Kamaraszínház megemlékezése egészíti ki, délután 6 órakor Éder Enikő színművész és Tapasztó Ernő színigazgató közös műsort mutat be. Tapasztó Ernő a romániai lap megkeresésére elmondta, mivel Jávor nagyon szerette a nótát, a kor divatos slágereit éneklik el, olyan dalok csendülnek fel, mint a Lesz maga juszt is az enyém vagy a Holdvilágos éjszakán.

Jávor Pál nemcsak jó színész volt, de jól is énekelt, és a nótát mint jó színész nagyszerűen elő tudta adni. Az ő emléke előtt tisztelgünk a jubileumon ezzel az esttel. Egyébként a kamaraszínház a továbbiakban is műsorára tűzi Pozsgai Zsolt Jávor című monodrámáját Szőke Zoltán főszereplésével, az előadást 2016-ban mutattuk be” – tette hozzá Tapasztó Ernő.

(Forrás: Kronika.ro)