A nap fotója – Pintér Tibor mint Zámbó Jimmy, a Király

Úgy volt, hogy a jogtulajdonosok keresztbe tehetnek a Nemzeti Lovas Színház produkciójának, végül bemutathatták Pintér Tibor darabját Pintér Tiborral a főszerepben.

A Ripost információja szerint a dalszerzők közül nem mindenki akarta engedélyezni a Zámbó Jimmy életéről szóló és az általa énekelt dalokat is felvonultató musicalt, attól tartva, hogy a végeredmény nem lesz méltó az általuk szerzett dalokhoz, és az sem tett jót a helyzetnek, hogy Pintér Tibor őket megkerülve a családdal egyeztetett az előadással kapcsolatban. A Ripost úgy tudja, hogy egyelőre az első két előadásra kapta meg a beleegyezésüket, az ezt követőekhez további egyeztetésekre és tárgyalásra van szükség.

Zámbó Jimmy fia, Krisztián a 444-nek korábban elmondta, hogy a történeteivel ő maga is segített Pintér Tibornak megírni a szöveget. „Így ez lett az első olyan feldolgozása apu életének, ami valóban méltó is lesz hozzá" – fogalmazott a szövegkönyvről.

                 Dudás Ernő fotói az előadásról a képre kattintva tekinthetőek meg!

Egy nappal a bemutató előtt derült ki, hogy még egy akadálya lehet az előadásnak, Pintér Tibornak ugyanis elment a hangja, a főpróbán playback adta elő a dalokat (az információnk szerint kifejezetten jók voltak a stúdiófelvételek), amiért elnézést is kért a közönségtől, azt ígérve, hogy az előadáson már élőben fog szerepelni. A Ripost úgy tudja, hogy e mögött a hangvesztés mögött a jogi zűrzavar és a feladat nagysága miatti nyomás áll. „Kár lenne tagadni, hogy néha úgy éreztem a próbafolyamatok során, hogy „nagy a kabát”, de ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen Zámbó Jimmy egyszerűen utánozhatatlan volt, az ő közönsége pedig nagyon kritikus mindenkivel szemben, akik az ő dalait éneklik” – mondta Pintér Tibor.

Az előadást Pintér Tibor írta és rendezte, és ő maga játssza Zámbó Jimmyt. Főbb partnerei: Ilyés Jenifer, Mohácsi Márk és Pápai Kira. Koreográfusként Bakó Tibor működött közre, a látvány Domján Gábor munkája.

Az ezúttal lovak nélküli produkciót a Stefánia Palotában mutatták be, legközelebb ma este látható ugyanott.

Kapcsolódó cikkek

Pintér Tibor: „Ha belül nem lennék szép, akkor ez a test üres porcelánbaba lenne”