A 42. hét századszor: ünnepel a Pintér Béla és Társulata a Szkénében

A többszörös díjnyertes produkcióról ez alkalomból néhány kritika- és interjúrészletet, érdekességet mutatunk meg. 

A Pintér Béla és Társulata február 28-án játssza századik alkalommal a 2012 őszén bemutatott előadást. 

„Képtelenek leszünk elhinni, hogy ezt nem Csákányi Eszternek írtad” – kezdte Stuber Andrea a Kritikus Órát. Pintér válaszából kiderült, az eredetileg felkért színésznővel hosszan dolgoztak, de több ok miatt végül ő kikerült az előadásból. Mivel olyan színésznőre volt szükség, aki szereti és érti a társulat munkáit, magától értetődően esett a választás Csákányi Eszterre.” (az előadáshoz kapcsolódó Kritikus Óra-beszélgetés lejegyzésének részlete, 7óra7.hu)  

mcs_42_het_s_19.jpg       Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs az előadásban (fotók: Mészáros Csaba)

„A 42. hét olyan kortárs dráma, amely többek között azért is fontos, mert színésznőknek ilyen nagy volumenű szerepet nem nagyon ír más ma Magyarországon. Egy nagy ívű, komoly, görög tragédiához tudnám hasonlítani; egy szakmájában kitűnő, idős doktornő élete jelenik meg benne, én pedig bemegyek a színpadra a harmadik oldalán, és kijövök a századikon. Az én korosztályom inkább szörnyeteg anyákat játszik, akik elrontották a gyerekeik életét, és le akarják rajtuk verni a szerencsétlenségüket. Egyébként ezeket is szívesen eljátszom, de egy ilyen találkozás nagy kincs nekem.” (részlet Kovács Bálint Csákányi Eszterrel készült interjújából a Pintér Béla és Társulata működésének 15. évfordulja alkalmából) 

„Csákányi színesen, érzékenyen és hitelesen, a pintéri nyelvre remekül ráérezve járja végig Virágvári Imolával a Pokol és a Mennyország felé egyaránt sőt egyszerre vezető, láthatóan közös utat. (...) Látszólag afféle szabálytalan szappanopera és pazar tragikomédia, valóságosan azonban pontos látlelet a mi életünkről, a mi Magyarországunkról, ahol éppen ideje lenne leszámolni a tudatlan naivitással és az ürességbe vetett bizalommal. Virágvári Imola nem vette kezébe saját sorsát – ahogy mi sem: ráhagyja másra a döntést és még áldozatot is vállal, önmaga teljesítve be sorsát.” (Ugrai István: Nem veszi kezébe a sorsát, 7óra7.hu)  

mcs_42_het_s_01.jpg

Az előadás elnyerte a legjobb előadásnak járó Dottore-díjat a Vidor Fesztiválon 2013-ban. Csákányi Eszter alakítását ugyanitt a legjobb női főszereplőnek járó Colombina-díjjal jutalmazták, valamint A legjobb női főszereplő díját nyerte el a Színikritikusok elismeréseként ugyanebben az évben. 

 “Pintér Béla drámája kiforrott, jó ritmusú, jó humorú, banális és megrendítő sorstragédia, a végzet sodorta események láncolata, amelynek csúcspontja, beteljesülése nem a tragikus halál, hanem éppen az élet, a reményteli, az ámító, a fordulatos, a gyönyörű, a keserves élet.” (Fehér Anna Magda: Éljen boldogan, ha tud, Ellenfény) 

„Talán a legrealistább Pintér-darab ez, annak ellenére is, hogy egyetlen szaunán, néhány széken, egy kisebb zenekaron (a Kéménczy Antal vezette nagyszerű zenekar teljes értékű szereplője az előadásnak minden értelemben) és pár kelléken kívül kizárólag színészből (és Benedek Mari kivételes karakterformáló képességű, zseniálisan találó jelmezeiből) építkezik.” (Ugrai István: Nem veszi kezébe a sorsát, 7óra7.hu)  

mcs_42_het_s_47.jpg

„Káprázatosan, Feydeau-szerű könnyedséggel, ellenállhatatlanul sziporkáznak a poénok. De mikor a néző legjobban nyerít, akkor jön egy csodálatos váltás, és egyszeriben megfagy a levegő. És jön a valódi dráma. Pintér Béla rendezése termékeny teatralitást idéz a színpadra. Könnyedén játszik a térrel, stílusokkal, a szigorú korlátok leomlanak, és ettől még egy-egy apró, mellékesnek tűnő momentum is friss levegővel, jelentéssel töltődik fel. (...) Minden van itt, mindent meg is kapunk.” (Sz. Deme László: Születés és halál a forgatagban - szinhaz.net) 

„A 42. hét, Pintér Béla legújabb, egyáltalán nem „pintérbélás” előadása. Nincs énekbeszéd, nincsenek nagy csattanók a történetben, nincs semmi elrugaszkodás a hétköznapoktól, és még a zene szerepe sem sokkal nagyobb, mint más társulatok előadásaiban. Mégis: a megrázóan szép utolsó percek nem kevésbé hatásosak, mint Pintér legjobb, „régi” előadásaié. (...) Csákányi lenyűgöző a főszerepben, fájdalma alatt megreped a színpad deszkája, néha pedig tinédzserkorát újraélő szerelmes vagy hivatástudatát sutba dobni képtelen orvos. Pintér Béla színészként egy hatalmas vihar előtti csöndbe tudja sűríteni egész karakterét, Roszik Hella bigott vallásosként nem bigott vallásost, hanem egy szerethető, saját maga megreformálásért kétségbeesetten küzdő lányt játszik. A színházaknak egy egész évük van, hogy jobbat mutassanak mindennél.” (Kovács Bálint: Megreped a deszka a fájdalomtól, egyfelvonás.blog.hu)

(Forrás: Szkéné Színház)