21 szerelmes mű 21 színésztől 21 szokatlan helyszínen

A különleges kulturális happening, az Irodalom Éjszakája két év után Budapest belvárosába, a VI. kerületbe költözik, március 21-én.

Március 21-én, a tavasz első napján és a szerelem jegyében 21 kortárs világirodalmi szerző regényeiből, novelláiból olvas fel 21 radnótis és a Radnóti Színházhoz közelálló színész a kerület  21 szokatlan és különleges helyszínén. 

web_irodalome_jszaka_ja_radnoti_brozsekniki18.jpgGazsó György, Adorjáni Bálint és Gyabronka József az esemény sajtótájékoztatóján (fotók: Brozsek Niki)

Az ötlet 2006-ban Prágából indult és 2016-ban Budapestre is elért. A szervezők célja, hogy a hazai közönség egy éjszaka leforgása alatt bepillantást nyerjen meghatározó európai és Európán kívüli, többnyire mai, fiatal szerzők szövegeibe, és kedvet kapjon a kortárs irodalom, ezen keresztül más kultúrák alaposabb megismeréséhez.

Kováts Adél, a színház igazgatója hangsúlyozta, hogy az idei az együttműködések éve a Radnótiban, és egy társulatnak mindig jót tesz, ha kimozdul, kinyújtózik a színház falain túlra. A társulat színészei mellé olyan művészeket hívott meg, akik közel állnak a Radnótihoz.

Az Irodalom Éjszakáján a 10-15 perces felolvasások este 7 órakor kezdődnek, félóránként megismétlődnek, az utolsó kör este fél 11-kor indul. Minden helyszínen egy-egy színész olvas fel részletet egy adott műből, összesen nyolc alkalommal. Olyan, sok esetben a nagyközönség számára nem látogatható helyszínek között tarthat világirodalmi sétát az érdeklődő, mint a Prezi, a Terézvárosi Templom Plébániája vagy az Art Pool.

Az esemény egy koncerttel zárul, László Attila vezetésével a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói és már végzett zenészek tartanak jam sessiont az Ankertben.

Az Irodalom Éjszakájára a belépés ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel. Minden érdeklődő maga állíthatja össze a saját útvonalát, programját, annak függvényében, hogy a felolvasásokat milyen sorrendben szeretné meghallgatni az este folyamán. Az egyes helyszínek eltérő befogadóképességgel rendelkeznek.

A részletes program, az írók és színészek listája az Irodalom Éjszakája oldalán érhető el. A helyszíneket március 10-től teszik közzé.

(Forrás: Radnóti Színház)