Játék a hatalommal – Kritikák a Radnóti Színház III. Richárdjáról

A hatalomra jutásról szóló előadás nem aktualizál különösebben, egyszerűen aktuális. A nézőket vélhetőn megosztja, a kritikusok viszont egyként fontosnak tartják.

Andrei Şerban, az előadás román származású rendezője korábban azt mondta, hogy afféle termékeny értetlenséggel indult neki a próbafolyamatnak: „Én nem értem III. Richárdot. Nem értem a darabot. Honnan jön ez a szörnyeteg?Jászay Tamás  Szinhaz.net-en és Gabnai Katalin  Revizoron megjelent írásait olvassuk egybe.

iiirichard20_venerorsolya.jpgAlföldi Róbert az előadásban (fotók: Véner Orsolya)

Jászay Tamás úgy véli, bármennyire is karakteres a rendezés, mindez pontosan belefér Shakespeare szövegébe, amelyekhez Andrei Şerban legfeljebb kommentárokat fűz imitt-amott. Az alaphelyzet szerint „Nincs már és még kihez fordulni, és amikor hosszas vacillálás után az istenadta nép hatalmat helyez valaki kezébe, akkor a győzelmi beszédek elhangzását követően rá is döbben, mekkora hülyeséget csinált” És nem csak a szavazó állampolgárok kapcsolnak későn, „de a kiválasztott is csak akkor érti meg, mibe keveredett, amikor már minden az övé”.

Véleménye szerint a „III. Richárd a közöttiség drámája; az, hogy Gloster émelyítően magasra emelkedik, elsősorban annak köszönhető, hogy az előző hatalom néma csendben vagy fájdalomtól üvöltve, de elhalálozott, az új, tettre kész vezető meg egyelőre nem tűnt fel a láthatáron”.

A rendezés egyik sajátolvasata a hatalomra kerülést színházként mutatja fel. „Richárd pedig nem tesz mást, mint fogja magát, és beugrik a hálátlan szerepbe. Gloster/Richárd nyíltan és hosszan hozzánk beszél, kiszól a színpadról, akarja, hogy nagyon pontosan értsük, hogy a királyi trón megszerzése színjáték. (…) Ha a koronához vezető út színház, akkor a megszerzése után a színésznek nem a katarzis jön, hanem a jelmez és a vendéghaj levétele, és tessék, pontosan ez történik a szünet után.” – fogalmaz a kritika. 

iiirichard26_venerorsolya.jpgSodró Eliza és Alföldi Róbert

A sárga, fekete, szürke, fehér közegben mozgolódó látványvilág az előadás fontos közreműködője” – írja a recenzió szerzője. „Menczel Róbert sárga plexifalakkal borítja a Radnóti színpadának fekete falait, a középre leszúrt szűk csigalépcső szimbolikusan és praktikusan is jól működik” – fogalmaz. És persze a címszereplő külseje is beszédes: „egyik lábszárát rácsos ortopédcsizma-féle rögzíti, jobb kezén is furcsa szerkezet, mintha csontkéz volna. Fekete-fehér öltönye a kígyóbőrt utánozza, hátul laza copfba összefogott haja (majdnem) végig idegen, mármint a valódi jellemtől idegen elemként vonja magára a figyelmet” – írja le a szerző.

Annak is megvan a hozadéka, hogy a rendező nem magyar anyanyelvű. „Egyébként érdemes figyelni: a nem anyanyelvükön dolgozó vendégrendezők előadásaiban a szövegmondás, a hangerő, a beszédstílus szinte mindig más lesz, mint amit megszoktunk egy-egy színésztől vagy társulattól. Itt például egyformán lényeges az, amit, és az, ahogyan mondanak a szereplők: kitett, harsány, expresszív a modor, amibe még az erőltetett raccsolás meg az elváltoztatott hangon beszélés is simán belefér” – fogalmaz a kritikus.

Mégis miért választjuk ezt a „szörnyeteget”? „Şerban nem állítja, hogy a Richárd körül elsüllyedő királyi udvar fikarcnyival is jobb lenne nála. Vagyis épp fordítva: a sok acsarkodó, egymást veszettül maró, mérgező nyált köpő kutya között még mindig inkább Richárdot választanánk, mint mást” – adja meg a választ az írás. 

iiirichard18_venerorsolya.jpgLászló Zsolt

És ehhez Alföldi Róbert alakítása is vastagon hozzájárul. „Alföldi Róbert Richárdja bohócos élvezettel tombol, néha mintha őt is meglepné, hogy ilyen könnyen hozzájut mindenhez. A vakok közt a félszeműből lesz a király, csak az a bibi, hogy ennek a Richárdnak nincs semmilyen stratégiája a hatalomátvételt követő napokra. (…) Alföldi uralja a színpadot, már akkor, amikor a nyitó képben félsötétben beóvakodik oldalról. Lehet szeretni és gyűlölni Richárdját, csak megkerülni nem” – írja Jászay.

A kritikus külön kiemeli, hogy a női szerepek itt a szokásoshoz képest erősebbek: Sodró Eliza Lady Annája, Kováts Adél Erzsébetje és László Zsolt Margitja. Az írás a többi alakítást is méltatja: „a többiek is egytől egyig életes karakterekkel gazdagítják a keserű tablót”.

A kritikus véleménye szerint meglehet, hogy az előadás egyenetlen színvonalú, „fölösleges súlyok nehezítik” és „ötletparádé gyengíti összhatását”. Ezzel együtt valami nagyon fontosat mutat meg nekünk: „ezt a Richárdot mi akartuk, mi teremtettük. És meg lehet tőle szabadulni, hogyne. Valami mégis azt súgja, hogy hamarosan sértetlenül visszasétál közénk”. 

iiirichard16_venerorsolya.jpgPorogi Ádám és Kováts Adél

Gabnai Katalin az előadás értékét és fontosságát veti fel írása elején: „A kardos-köpenyes királydrámaként ismert színmű a vendégül hívott Andrei Şerban rendezésében mocsárillatú, csúfondáros rémdrámává változott. Könnyed és nagy ívű, egyszerre elegáns és elviselhetetlen, s úgy friss és örökérvényű, hogy nincs benne központilag megtorolható aktualitás. De eléri, hogy a szívünkhöz kapjunk”.

A kritikus szintén jelentőségteljesnek tartja a hatalom megszerzésének színházként való felmutatását. „Alighanem a darabot felfrissítő Závada Péternek köszönhető, hogy megőrizve Vas István káprázatos műfordításának minden értékét, ez a „színházasdi” időnként apró, rögtönzéses játékokban is megjelenik. Méghozzá oly finoman, mintha ujjbeggyel segítenénk fölfelé egy lefelé induló léggömböt” – fogalmaz.

Mindezek a hozzáadott ötletek meglátása szerint nem könnyen emészthetőek, de az előadásban működnek. „Mert van itt minden, aminek túlhajtása képes lefárasztani a nézőt. Mennydörgés, tűzijáték, csurranó nyál, vér és vizelet, s mégsem érinti meg a nézőt az akarnok váladékszínházak kínlódása és tehetetlensége. Itt minden célszerszámként működik. Akkor kerül használatba, amikor az az elem a legérvényesebb, s ott, ahol a legjobban tud hatni” – írja. 

iiirichard11_venerorsolyaok.jpgKritikájában a színészek játékát külön is kiemeli: „Azt tudtuk, hogy remek társulata van a Radnóti Színháznak. De hogy külön-külön is milyen nagyszerűek, annak friss bizonyítéka ez az előadás”. „Nemcsak szellemi, de fizikai öröm is követni a vendégként játszó Alföldi Róbertet, amint felépíti és lebontja Richárdot. Kéjesen pontos, tiszta artikulációja szinte nyomot hagy a levegőben, amikor bejelenti, majd végrehajtja, s végül összegzi a mestertervet” – fogalmaz a címszereplőről.

Kováts Adél volt királynéként mondja a végszót az előadásban. „Mikor már ott tart, hogy „Ne kóstolja e szép ország gyümölcsét /A békét-sebző, áruló gyülölség!”, megjelenik fönt egy mélázó, ismeretlen alak.  S mikor elhangzik, hogy „…Isten mond áment s élni kezd a béke” – a fickó megáll, s beszökik a sejtés a szívekbe: vagy nem. Vagy – nem. S csak ezután jön a taps” – zárul az írás.

További kritikák az előadásról

Fuhu.hu - Bóta Gábor: A rettegés világa

A Radnótiban a megújult társulat az eddiginél is erősebb. Az előadás nem egyenletesen magas hőfokú, de megy fölfelé, és a végére igencsak ütőssé válik. Szinte már kiütőssé. Annyira arról beszél, amiben élni kényszerülünk. Olvasson tovább >>>

Magyar Nemzet - Makrai Sonja: III. Richárd, a robotkezű király jajszínháza

Serban nem akar aktuálpolitizálni, ennél jóval emelkedettebb módon próbál rámutatni a párhuzamokra, hisz jól tudja, ez a történet bárhol és bármikor megismétlődhet. Bár jól ismerjük a gonosz működését, mégis képtelenek vagyunk megálljt parancsolni neki. Olvasson tovább >>>

Vasárnapi Hírek - Marik Noémi: A polgár hallgat

Itt most nem felmondják, ledarálják a megszokott sztereotípiákat. Igazán izgalmas, átütő interpretáció mégsem születik. Şerbannak mindennél fontosabb, hogy ízig-vérig kortársivá emelje ezt a Richárdot, és azzá is lesz, csak épp a dráma veszti közben erejét. Olvasson tovább >>>

Kapcsolódó cikkek

A nap fotója – Alföldi Róbert mint III. Richárd
„Ostobaság lenne Orbánról csinálni előadást” – III. Richárd a Radnótiban
Alföldi lesz III. Richárd a Radnótiban