Huszonöt előadás lesz látható a 30. kisvárdai színházi fesztiválon

Tizenöt határontúli előadás méreti meg magát a versenyprogramban, de mellettük a Nemzeti Színház, az ExperiDance és az egri színház is megmutatkozik.

A június 22. és 30. között megrendezésre kerülő fesztivál díszvendége a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház lesz, élén Bocsárdi László igazgató-főrendezővel, akinek a művészeti pályáját egy kiállítás is bemutatja majd. A jubileumi alkalomhoz kötődően díszelőadást tart a Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház, és ugyancsak díszelőadás keretében lép fel az idén negyvenéves vajdasági Tanyaszínház is. 

alice-6243.jpgAlice

Közlése szerint idén öt helyszínen tartják majd meg az előadásokat: a már megszokott művészetek háza és a Rákóczi-stúdió mellett a közösségi házzá alakított Bagolyvár oldalában szabadtéri színpadon, illetve a zsinagóga épületében kiépített, stúdiószínházi méretű játéktéren is játszanak majd a meghívott színtársulatok.

Különlegesség, hogy egy versenyelőadást – a Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös produkcióját, a Lewis Carroll  Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján színpadra állított Alice című darabot – kihelyezett helyszínen, Pécsen tartanak meg.

Az előző két évad tapasztalatai alapján újra a programba kerül a hallgatói minifesztivál, ezúttal kolozsvári, marosvásárhelyi és újvidéki színészosztályok előadásaival, produkcióikat az öttagú versenyzsűri és három hallgató alkotta diákzsűri fogja értékelni. Folytatódik a workshop-program Sardar Tagirovsky rendező vezetésével, az érdeklődő főiskolás-egyetemista fiatalokat pedig a koprodukciós formákról szóló kerekasztal-beszélgetéssel is várják. 

tag_2_nemzeti.jpgSardar Tagirovsky (forrás: Nemzeti Színház)

A Balogh Tibor művészeti tanácsadó által összeállított versenyprogramban bemutatják Carlo Goldoni  Chioggiai csetepaté című vígjátékát a Tamási Áron Színház, Racine  Phaedra című drámáját a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, valamint Dosztojevszkij  A félkegyelmű című drámáját a Komáromi Jókai Színház tolmácsolásában.

Látható lesz Danilo Kis  Borisz Davidovics síremléke című novellájának színpadi adaptációja az Újvidéki Színház társulatának előadásában, Németh Ákos  Autótolvajok című vígjátéka a Zentai Magyar Kamaraszínház tolmácsolásában, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata pedig Henrik Ibsen  Hedda Gabler című drámaklasszikusát állítja színpadra.

A közönség a versenyprogramban megtekintheti emellett Matei Visniec  Migránsoook - avagy túlsúlyban a bárkánk című drámáját a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásában; a nagyváradi Szigligeti Színház tolmácsolásában Körmöczi-Kriván Péter  Kapufa és öngól című drámáját, illetve Mika Myllyaho  Káosz című tragikomédiáját a Kassai Thália Színház színrevitelében. Emellett szintén a versenyprogramban lesz látható az Elvira Lindo regénye nyomán színpadra adaptált Csak egy szóval mondd című drámája a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának bemutatójában és Wislawa Szymborska Nobel-díjas költő verseiből készült színpadi költemény, a Hajnali 4 című darab a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásában. 

migrans_balazs_attila.jpgMigránsoook - avagy túlsúlyban a bárkánk (fotó: Balázs Attila)

A jubileumi színházi seregszemlén Jerome David Salinger  Zabhegyezőjét az Újvidéki Művészeti Akadémia társulata révén láthatja a közönség Kisvárdán, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Kar végzős színművész osztálya pedig Bruno Schulz   Augusztus (Fahajas boltok) című novellafüzéréből készített előadást mutatja be. A versenyprogram utolsó előadásaként a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Kar Magyar Színházi Intézetének koprodukciójában Frank Wedekind  A tavasz ébredése című regényéből készített darabot tekinthető meg.

A versenyen kívüli előadások sorában a Nemzeti Színház Körhinta című darabja, a Soproni Petőfi Színház, a Nemzeti Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház koprodukciójában Ibsen  Ha mi holtak feltámadunk című drámája, a marosvásárhelyi Spectrum Színház Márai Sándor  A gyertyák csonkig égnek című regényének színpadi adaptációja, a vajdasági Tanyaszínház Terék Anna  Víg könnyek násza című darabja, a Nemzeti Színház és a Híd Média Kft. közös produkciójában Ferenczi György és a Rackjam Betyárjátéka is látható lesz.

Az egri Gárdonyi Géza Színház két darabbal, a Zrínyi 1566-tal és a Csárdáskirálynővel szerepel Kisvárdán, az ExperiDance Produkció az Én, Leonardo című előadást mutatja be, a Turay Ida Színház Donald Churchill  Édes bosszú vígjátékát viszi színpadra, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig Peter Quilter  Mr. és Mrs. című darabjával szórakoztatja majd a közönséget.

A díjátadó gálaműsoron Tompos Kátya és Hrutka Róbert mellett a Fővárosi Nagycirkusz fiatal artistái lépnek színpadra, a Coffee Tea Area-ban pedig zenés előadóestekre invitálják majd a kisvárdai fesztivál közönségét.

(Forrás: MTI)

süti beállítások módosítása