„Zappát hallgatva jöttem rá, hogy nem biztos, hogy meg kell komolyodnom”

Fekete Ádám gyerekkoráról, a magyar színház helyzetéről és mozgássérülttudatának hiányáról beszélgetett a Magyar Narancsban.

Fekete Ádám az egyik legtöbbet foglalkoztatott színházi alkotó: dramaturgként dolgozik, színészkedik, ír és rendez. Dramaturg szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2012-ben Junior Prima Díjat nyert, 2015-ben ő lett az Év Titánja. Ebből következik, hogy már egyetemi évei alatt több független társulattal dolgozott egy-egy előadáson. 

                      Fekete Ádám

Színészként később is egyre gyakrabban szerepelt egy-egy független produkcióban, és 2015-ben hozta létre a TÁP Színházzal a Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) című előadását, amelynek szerzője és rendezője is ő volt. A produkció különös lassúsága, látszólagos történettelensége a nézők egy részére színházi revelációként, másokra botrányként hatott. Második önmaga által írt és rendezett előadása A Jeditanács összeül, amelyet a Trafóban mutattak be, majd a Stúdió K-ban állította színpadra Reggeli dinoszauruszokkal című darabját.

A függetlenek mellett több kőszínházban is dolgozott egy-egy produkcióban. „Inkább hoznék létre egy saját közösséget, minthogy csatlakozzak egy meglévőhöz. Ehhez viszont még úszkálni kell egy picit” – mondta egy korábbi interjúnkban, miért is nem csatlakozik valamelyik meglévő, akár kőszínházi társulathoz.

„Egyszer csak elkezdett feszíteni, hogy úgy irányítanék már egy munkafolyamatot. Mert dramaturgként az ember ugyan ott van és beleszól, de mégsem ő ül a volánnál, nem az ő dinamikája határozza meg a próbafolyamatot. Megéreztem, hogy nekem ez menne” – mesél a rendezésről a Magyar Narancsban, hozzátéve – „Először 2015 elején rendeztem, a Csoportkép oroszlán nélkült. Nagyon jó élmény volt, érdekes előadás lett, azt láttam a színészeken, nekik is tetszett a közös munka, én meg, mint valami drogon, rajta maradtam”.

Ezzel együtt a dramaturgi munkát is folytatta. „Alapvetően szeretek dramaturgként dolgozni, és a rendezők általában bevonnak az alkotói munkába. Jó kijönni abból a kicsit gőgös szerepből, ami a rendezés, és rátanulni egy másik rendezőre, úgy segíteni, ahogy neki jó abban a helyzetben” – vallja. 

Fekete Ádám és Stefanovics Angéla  a Tótferi előadásában (fotó: Csányi Krisztina)

A hazai színházról is elmondta a gondolatait: „Valami szikra hiányzik belőle. A kőszínházak sokszor nem elég merészek, pedig annak mondják magukat, és a saját rendszerükben azok is, talán még a határokat is feszegetik, jó embereket hívnak, jó anyagokkal dolgoznak, de megkötik őket azzal, hogy előadást, drámát, adaptációt, szerepeket kell csinálni. Valahogy minden, ami színház, nagyon hasonlít egymáshoz” – mondja.

„A színészeket sem érik új feladatok: nem új szerepre gondolok, hanem olyan teljesen más hozzáállásra, amiért másképp kellene létezni a színpadon. Nagyon rég nem láttam olyan magyar előadást, amely megkérdőjelezné az eddigi tudásomat vagy tágítaná a tudatomat arról, mi a színház. Az utolsó ilyen élményem Jérôme Bel  Galája volt, mikor azt éreztem, na, ez színház, pedig nagyon egyszerűen szólva csak ugrabugráltak benne” – fűzi hozzá.

A gyerekkora is szóba kerül, amelyre az elfogadó légköre miatt is szívesen emlékezik vissza. „Tízéves lehettem, amikor Frank Zappával megismertetett. Nézegettem azt a viccesnek tűnő lemezborítót, gondoltam, biztos, valami hülyeség. Az ember azt hiszi gyerekként, hogy legszívesebben mindig csak ökörködne, de igazából nem lehet, mert egyszer majd meg kell komolyodni. Én Zappát hallgatva jöttem rá, hogy nem biztos, hogy meg kell komolyodnom. Bizonyos szempontból kell, de közben meg nem” – meséli egyik fontos élményéről. 

           Fekete Ádám és Stefanovics Angéla a Tótferi előadásában (fotó: Mónus Márton)

A Winkler Márta által alapított Kincskereső Iskolába járt. „Nagyon fontos volt, hogy oda jártam, közvetlenek voltak a tanárok, hagyták, hogy éljen az agyam” – emlékezik ezekre az évekre.

Fekete Ádám fogyatékkal élő, erről is beszélgetnek az interjúban. „Ahogy a színpadon létezem, az sok emberre felszabadítóan hat, mert a mozgássérültség transzparens. Sokszor mintha fura módon hálásak lennének az emberek, amiért olyan vagyok, amilyen, és úgy állok a helyzetemhez, ahogy, mert ez segítség nekik is. Igazából nincs mozgássérülttudatom” – mondja.

„Ez azért furcsa, mert gyakran érzem úgy, ha mozgássérült-közösségbe megyek, hogy nem tudok hozzájuk kapcsolódni, mert nem úgy szocializálódtam, ahogy ők. Általában empatikus vagyok, de velük szemben ez sokszor nem megy. Nem vagyok durva, csak érzem, hogy inkább intellektuálisan indul el bennem valami, mintsem emocionálisan. A mozgássérült emberek között idegenebbnek érzem magam, mint a nem mozgássérültek között” – fűzi hozzá. 

A Jeditanács összeül próbáján (telefonos fotó: Kővári Szimonetta)

Komoly munka számára, hogy foglalkoznia kell(ene) a teste karbantartásával, de erre a sok színházi munka miatt általában nincsen ideje. „A fájdalom 18 éves korom óta van, de ez nem a mozgássérültségemmel függ össze, hanem a csípőm az oka. Ez nem múlik el, de időnként megfeledkezem róla, folytonos téma az életemben, lebeg felettem, mint Damoklész kardja, a fájdalom konstans” – meséli.

„Vannak még lehetőségek, lehetne különböző terápiákra járni, vannak köztük nagyon érdekesek, egyszer majd belevágok. Vagy nem. Mert ezek nélkül is működöm, aztán amikor fizikailag szarul leszek, akkor felspannolom magam, és edzek, tornázok, csinálom, amit kell, aztán általában megbillen valami az életemben, tele leszek munkával, és elhanyagolom magam, és megint szarul leszek, és akkor újra odafigyelek. És kezdődik elölről” – fűzi hozzá.

Az eredeti interjúból az is megtudható, miért nem szeretné, hogy csak saját darabjait rendezze, mi foglakoztatta őt eddigi rendezéseiben, és mit lehet tudni a verseiről.

A teljes interjú, amelyet Czenkli Dorka készített, itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Fekete Ádám: „Még úszkálni kell egy kicsit”
„A korlátaim egy idő után eltűnnek a színpadon" – Fekete Ádám válaszolt
A nap fotója – a Jeditanácsról, amely összeül
A nap fotója – Reggeli dinoszauruszokkal