Egy zenés előadás az első világháborúról és egy őrült duett

Mándy Ildikó Társulata 1914 / 1915 / 1916 / 1917 című tánc előadása az elfeledett  múltról, a MUCZYpuczy a múlt mellett a jelenről és a jövőről is szól. 

Az 1914 / 1915 / 1916 / 1917 című zenés színházi előadás az első világháborúról, Záhonyi Enikő és Kallai Nóra (cselló) előadásában március 21-én, szerdán este fél 8-tól kerül műsorra az RS9 Színházban. 

1914_144.jpgZáhonyi Enikő az előadásban (fotók forrása: Mándy Ildikó Társulata)

Mándy Ildikó táncos-koreográfus társulatával egy négy éven át tartó előadássorozatot tervezett, hogy emléket állítson a már-már teljesen elfeledett, húszmillió áldozatot követelő, Nagy Háborúnak. Az anyaggyűjtés, az adatok, információk feldolgozása nyomán folyamatosan íródik a darab. 2017-ben is új történetekkel és dalokkal bővült az előadás.

Korabeli krónikák, irodalmi művek, többek között Ádám Éva (Kamenitzky Etelka), Ernst Jünger írásai, Kassák Lajos, Babits Mihály, Palasovszky Ödön, Christian Morgenstern versei idézik a száz éve történteket. Az előadásban elhangzó irodalmi és korabeli szövegrészleteket versekre és népi dalszövegekre megzenésített dalokkal egészítjük ki, akár egy korabeli kabaréban, frontszínházi előadásban.

A dalokat Márkos Albert írta mezzoszopránra és csellóra. A zenei kíséretet Kallai Nóra csellista játssza az előadásban. Az előadásban a szó ereje irányít mindent. A beszéd nemcsak a teret és a cselekményt határozza meg, de az előadásban szereplő színésznő, Záhonyi Enikő is az elhangzó mondatok dinamikájából, zeneiségéből kiindulva építi játékát. 

A háború nem hirtelen keletkezik, elterjedése nem pillanat műve. A háborút valamely politikai célért indítják. Ismerjük meg a múlt század egy mára már szinte teljesen elfelejtett háborújának történetét.  

A MUCZYpuczyazaz Ildi és Márk, avagy Budai Muczy és Pesti Puczy ornamentikai tánca, az Hellén keringők interpretációja (munkacím) című duett Mándy Ildikó és Fenyves Márk előadásában március 24-én, szombaton este 8 órától látható a Mozdulatművészek Házában

Első duettjük, a (Lady) Macbeth-ek című Shakespeare  Macbeth című drámájának a feldolgozás volt 2008-ban, amit ezután sok-sok-sok közös munka követett. E közel tízévnyi együttgondolkodásból született az előadás.

mu_pu330.jpgMándy Ildikó és Fenyves Márk az előadásban

Miről beszélünk, amikor színházról beszélünk? Két táncos, előadóművész időutazása a múltból napjainkig és tovább a jövőbe. A művészetről, az aranykor végéről.
Egy őrült duett ebben az őrült világban.

Kapcsolatok, élethelyzetek, a világ változásának lenyomata a két emberen, azaz hogyan változunk az idő múlásával. Régi világ. Mai világ. Jövő világ. Mit jelentenek ezek a fogalmak? Hogyan változik az idő?
És hogyan változnak benne az előadók, egy előadás, azaz másfél óra leforgása alatt?

Felnőtt előadás, 16 éven felülieknek!

(Forrás: Mándy Ildikó Társulata)

süti beállítások módosítása