Urmai Gabriella: „Mások életével játszom”

Aranykönyv-jelölt a színésznőből lett írónő Kilépőkártya című novelláskötete. Urmai Gabriella mesélt színházról, szenvedélyről és a légtornászok bizalmáról.

Tíz évig volt színésznő, húsz éve újságíró. A következő harminc évben íróként fogjuk emlegetni?

Én mindig íróként gondoltam magamra. A színházi vargabetű is ezt szolgálta, csak akkor még nem tudtam róla. Színészként megtanultam a karakterformálást, az újságírás a megfigyelésre tanít és arra, hogy minden leírt mondatnak következménye van. A fikciós történeteim pedig mindezeknek a rajtam átszűrt esszenciája.  Számomra hétköznapi rutin, hogy nézem az embereket, összeszedem az életmorzsákat és új személyiségeket, történeteket gyúrok belőlük. Gyakorlatilag ellopom mások életét, mint egy élettolvaj. 

urmai_g_st_018.jpgUrmai Gabriella (fotó: Sáfár Tibor)

A színészet is egyfajta élettolvajlás. Miért hagyta abba a játékot, nem volt elég tehetséges?

Mondhatjuk így is. A színpadon – bár ott táptalajra talált a bennem zajló világ és a valóság keveredése – mindig azt éreztem, hogy ez nem az az én terepem. Színészként a figura személyiségét számos tényező befolyásolja: a rendezői koncepció, a partner reakciója, a szerző szándéka, de még a jelmez stílusa is. Látszólag ez egy szabad alkotói folyamat, de nagyon fegyelmezettnek kell lenni ahhoz, hogy a próbák alatt összeérjen az összes alkotói szándék. A finom, többszereplős kapcsolódási folyamat során rengeteg fázis nem a színészen múlik. Az írás nekem sokkal nagyobb szabadságot ad. Ez az én babaházam, ahol én vagyok a játékmester, ahol a teremtés egész gyönyörűsége az enyém.

Történeteiben mégis gyakran visszatér a színházhoz.

Amikor elkezdtem írni a novellákat, nem tűnt fel, csak akkor szembesültem vele, amikor összeállt a könyv. Soha nem kerültem a témát, hiszen ott vannak a gyökereim, ráadásul a színház izgalmas helyszín, ahol az élet gyakran nem a megszokott mederben zajlik. 

A címadó kisregény főhőse is otthonosan mozog a színházi világban. Az egykori énekesnőt a negyvednötödik. születésnapján ismerjük meg, amikor megkapja férjétől a hivatalos értesítést, hogy beadta a válópert. Ahhoz, hogy túlélje házassága kudarcát, az emlékeit hívja segítségül: sorra veszi valamennyi szerelmét, alkalmi kalandját, lángolásait és megalkuvásait, végül egy merész húzással visszatalál önmagához. Mennyire lelhető fel ön ebben a történetben?

Nem vagyok alanyi író, én nem a saját életemmel játszom, hanem másokéval, vagyis Fodor Lidi sem én vagyok. A férjem színész, a házasságom működik. (nevet – a szerk. ) Ez a történet arról szól, hogy amikor valakinek van elég bátorsága használni a kilépőkártyáját, akkor meglesz a jutalma és a kijárat bejárattá változik. Van úgy, hogy az élet bennünk zajlik, éppen ezért nem mindegy, milyen szövetségeket kötünk az úton.

Az Aranykönyv-jelölés mit jelent egy elsőkönyves író számára?

Az egyik legfontosabb visszajelzés. Az olvasók szavaznak, hogy melyik könyvre kerüljön a képzeletbeli arany borító. Már a jelölés is fontos, hiszen ez azt jelenti, hogy nem vagyok észrevétlen. Az olvasóimba vetett bizalmam olyan, mint a légtornász bizalma: ugrom, és bár nem látom, de tudom, hogy ott van a kéz, ami megfog.

Az interjút Bata Zsuzsa készítette.

Az Aranykönyv jelöltjeire itt lehet szavazni.