Táncos utazás Kalotaszegtől egy legendás falusi vásáron át a koreográfus elméjébe
A 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál programjából idén sem maradnak ki a táncelőadások.
Napjaink egyik fontosabb koreográfusa, Wayne McGregor egy különleges önéletrajzi vallomással, a kortárstánc, a fizikai színház és az akrobatika határait feszegető Alexander Vantournhout és Bauke Lievens alkotópáros egy virtuóz duettel várja a kortárstánc rajongóit. Foltin Jolán új előadása, a Feketetó egy kis falu legendás vásárát idézi meg a Müpa színpadán, a Duna Művészegyüttes pedig ezúttal Kalotaszegre viszi a közönséget.
Wayne McGregor: Autobiography (fotó: Andrej Uspenski)
Foltin Jolán Feketetó című legújabb alkotása egy romániai kis falu legendás vásárának sokszínűségét idézi meg április 18-án. Appelshoffer János, Mihályi Gábor, Rémi Tünde és Végső Miklós koreográfiáiban a magyar, román, cigány, zsidó és szász tánchagyományok, Kiss Ferenc vezetésével pedig a különböző zenei motívumok kelnek majd életre a színpadon. A Magyar Táncművészeti Egyetem néptánc szakos hallgatóihoz Harangozó-díjas táncművészek, gyermektáncosok és olyan zenészek-énekesek csatlakoznak, mint Herczku Ágnes, Demeter Erika, Eötvös Rémusz és az Etnofon Zenei Társulás.
A Duna Művészegyüttes mindig is missziójának tekintette, hogy a néptáncot kiemelje a hagyományos műfaji keretek közül, és olyan összetett táncművészeti színházi produkciót hozzon létre, amelyben a modern, színházi elemek és a hagyományokat megőrző néptánc és népzene egyenrangú félként szerepelhet. Április 12-én Juhász Zsolt rendező-koreográfus és társulata Kalotaszegre invitálja a Müpába érkező nézőket. A Szerelmünk, Kalotaszeg című előadás során a táncosok, Berecz István és Narvatil Andrea párosa, és egy autentikus kalotaszegi zenekar működik közre a produkcióban.
Herczku Ágnes a Feketetó előadásában (fotó: Posztós János)
Wayne McGregor szinte az összes vezető nemzetközi társulat számára készített darabokat Milánótól Párizsig, olyan hollywoodi sikerfilmekben működött közre, mint a Harry Potter filmek vagy a Tarzan legendája, de koreografált Grammy-díjra jelölt videóklippet a Radiohead (Lotus Flower) számára is. 2015-ben egy lírai hangvételű produkcióval volt a fesztivál vendége, április 17-én és 18-án pedig egy önéletrajzi vallomással érkezik a Trafóba.
A tavaly októberben bemutatott Autobiography készítése során a legfrissebb technológiákért lelkesedő McGregor megengedte, hogy a teljes genetikai állományát feltérképezzék vezető genetikusok, hogy aztán ezt a biológiai kutatást állítsa színpadra. Így született meg a 23 kromoszómapár mintájára 23 koreográfiai etűd, amelyek a koreográfus saját emlékeiből és az őt ért hatásokból táplálkoznak. Ezeket az elemeket pedig random összekeveri esténként, majd ezt az esetleges szelekciót állítja színpadra, vagyis gyakorlatilag soha nem lehet kétszer ugyanazt látni.
Raphael (fotó: Bart Grietens)
A belga alkotópáros Alexander Vantournhout és Bauke Lievens darabja a kortárstánc, a fizikai színház és az akrobatika határmezsgyéin mozog. A duett mindkét szereplője komoly táncos és újcirkuszi múlttal rendelkezik: Vantournhout a brüsszeli Cirkuszművészeti Egyetemen és az Anne Teresa de Keersmaeker által vezetett rangos kortástánc iskolában, a PARTS-ban csiszolta tudását, míg Raphaël Billet a tilburgi Cirkusz- és Előadóművészeti Akadémián akro-tánc specializáción tanult. Hozzájuk csatlakozott a dramaturg és újságíró Bauke Lievens. A Raphaël az egymásrautaltságról, kiszolgáltatottságról, bizalomról és vágyról mesél három estén át egy aktív és egy passzív test különös duettjén keresztül.
(Forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál)