Térey János: „A magyar nyelvű színház jólfésült és jól nevelt”

A POSZT egyik válogatója majdnem kétszáz előadás tapasztalatairól, komfortzónáról és erkölcsi dilemmákról is mesélt a Szinhaz.net-en.

Térey János válogatóként 182 előadást nézett meg. „Amíg nem gondol bele valaki a számokba, addig nem is tudatosul benne, mennyire időigényes munka ez, nem csupán jókedvű road movie” – mondja az interjúban a feladat nagyságával kapcsolatban. Hogy akkor miért vállalta el? „Soha vissza nem térő alkalom, hogy megismerjük a Kárpát-medence összes magyar nyelvű színházát. Például tudom, mi az, amit manapság is be mernek mutatni kortárs szerzőtől, és mi az, amit nem. Ezért a tapasztalatért is vállaltam el” – válaszol erre az író, költő és drámaíró. 

rosmersholm001_-mihaela-marin.jpgRosmersholm (fotó: Maria Stefanescu)

Ezek után mit tapasztalt, milyen darabok mennek mostanában magyar nyelven? „Ne legyen több szereplőd, mint kilenc, legyél nagyon vicces vagy nagyon tragikus, mindenképpen legyen politikai beütése annak, amit írsz, ne használj bonyolult szavakat vagy neveket, és legyen egy mondatban elmagyarázható a darabod tartalma, például: „a családon belüli erőszakról szól.” Ez megy most” – idézi fel a tapasztalatait.

Egy dolog közös manapság: a magyar nyelvű színház – azon belül a magyarországi különösen – jólfésült és jól nevelt. Igaz, jócskán társadalomkritikus, és bátran, vagy legalábbis harsányan politizál, de művészi értelemben nagyon ritkán radikális. Darabválasztásban megúszós, nem szeret nagyot kockáztatni. Hatalmas komfortzóna az egész” – fűzi hozzá. Kivételként említi a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat, amely megmutatta számára, hogy „egy tizenötezres városban is létezhet eredményesen művészszínház üde repertoárral”.

Sokan azért nem kockáztatnak, mert félnek. Félnek másfél-két oldalnál tovább olvasni a pályakezdők drámáit, azok lehetőségeibe belelátni, mert az már idő lenne. Nem baj, úgyis kéznél van a Ványa bácsi. Félnek nem annyira politikai, mint inkább gazdasági okból is. Egyetlen állami szerv, egyetlen önkormányzat sem támogat szívesen üres széksorokat, és a statisztikákat rendszeresen be szokta kérni a minisztérium” – mondja a kockázatminimalizálás okairól. „Biztosra kell menni, és ez áldozatokkal jár. Csak közben mi meg unatkozunk” – fűzi hozzá. 

tereyjanos1.jpg                               Térey János (fotó: Valuska Gábor)

Meglátása szerint a határontúli előadások ebből a szempontból bátrabbak, és a repertoárjuk is színesebb. „Tudtommal a határon túl is vannak finanszírozási gondok, de más a hagyomány, más a művészetfelfogás, mások a beidegződések. Erdélyben a lélektani alapozású magyar játékhagyományt átitatja a formaközpontú román előadásmód, ugyanígy az újvidékit meg a szabadkait a vérbő szerb színház. Másféle temperamentum, bátor törekvések lendülete a huszadik századból. E hatásoktól beoltva a magyar rendezők is szélesebb skálán dolgoznak” – mondja ezzel kapcsolatban.

Bekerült a versenyprogramba a kolozsvári Rosmersholm, amely kapcsán nagy port vert fel annak idején, hogy az ukrán Andriy Zholdak rendezőként megalázó módon bánt a színészeivel, a bemutatón rendőrt is hívtak rá, amikor állítólag tettleg is bántalmazta a főszereplőnőt.  „Az alkotás, amelynek létrejötte komolyan aggályos erkölcsileg – erre példa Zholdak kolozsvári viselkedése –, művészi hatásában igenis lehet elementáris” – meséli a válogató, hozzátéve – „Abban mindenki egyetértett, hogy a főszereplő, Imre Éva pályafutásának döntő állomása ez a szerep. Ha ő miattunk nem mutathatná meg magát Pécsett, akkor pont őt és a csodálatos társulatát büntetnénk. Egyébként az előadást nézve bizony tátva maradt a szám. Elemi és kegyetlen színház”.

Térey János a beszélgetésben több példát is hoz arra, amikor emberileg minimum gyarló szerzők műve méltán nagy pályát fut be. „Vagy vegyük Molnár Ferencet. Miből is lett a Liliom? Ezt a világhírűvé vált darabot köztudomásúan az ő részeges nőverései ihlették, s részben penitenciából írta Vészi Margitnak, az elszenvedőnek. Molnár rendkívül gyarló ember és elég nagy drámaíró. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a Liliom bemutatásával bármelyik színház legitimálná az erőszakot, ahogy Ady versével sem az alkoholizmust, József Attilával sem a kóros devianciát emeljük piedesztálra.” 

peer_slezak_zsuzsi.jpgPeer Gynt (fotó: Slezák Zsuzsi)

Válogatóként „azokat a produkciókat kerestük, amelyek átütő erővel rendelkeznek. Legtöbbször ilyenek Horváth Csaba előadásai, de ilyen például a Borisz Davidovics síremléke az Újvidéki Színháztól, és ilyen a Rosmersholm is. Hegymegi Máté  Peer Gyntje szintén. Utóbbi nem volt pécsi helyszínre adaptálható. Ez a három előadás nemcsak székhez szögezett – ha egyáltalán volt szék –, és csodálkozásra késztetett, hanem azt is elérte, hogy gondolkozzam saját magamon. Ennél többet színháztól nem kaphatok” – fogalmaz.

Az interjúból az is kiderül, mennyire tartja fontosnak, hogy a válogatók közül legalább egy a színházi szakmán kívülről érkezzen, milyen módszer alapján értékelte az előadásokat, és mit változtatna meg a válogatás rendszerén.

A teljes interjú, amelyet Gócza Anita készített, itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Ezek az előadások kerültek be az idei POSZT versenyprogramjába
Ki védi meg a színészeket a rendezői agresszivitástól?