„Alkatában, művészetében volt valami aszketikus” – Ivánka Csabára emlékezünk

A Nemzeti Színház tragikusan fiatalon elhunyt Jászai Mari-díjas színész-rendezője most lenne 70 éves.

Ivánka Csaba szí­nész-rendező a Színház- és Filmművészeti Főiskola szí­nész szakán 1973-ban végzett Vámos László növendékeként. A szí­nházrendező szakon Ádám Ottó taní­tványa volt, ahol 1987-ben fejezte be tanulmányait. Pályája 1973-ban a Bartók Színházban indult. 1974-től 1981-ig a Szolnoki Szigligeti Színház művésze. 

ivanka_elektra.jpg            Udvaros Dorottya és Ivánka Csaba az Amerikai Elektra előadásában (Szigligeti Színház, 1980.) 

1982-től a Nemzeti Színház tagja volt, ahol Vámos László, Kerényi Imre, Csiszár Imre, Sí­k Ferenc, Iglódi István rendezéseiben játszott, később rendezett is, továbbá színészmesterséget tanított a Nemzeti Stúdióban. Vendégként dolgozott a Radnóti Szí­npadon, az Arany János Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Katona József Színházban és a Madách Színházban.   

A színház mellett másik szerelme a rockzene volt. A Topó Neurock Társulat (1982-92), majd a Topó Hungarock Trupp (1994-96) alapítója, zeneszerzője, szövegírója és énekese volt. Élete eme szegmensének Kisfaludy András  Neurock – Ivánka Csaba emlékére című dokumentumfilmje állít emléket.

Lőcsei Gabriella emlékező sorai

 „Nercbundában jöttem én a világra… dalolja az ismert magyar népdal dallamára az újgazdagokat cikiző szöveget a fiú a régi, kopott filmfelvételen. Mintha mostani állapotainkról énekelne, ahogyan ő maga mondogatta baráti társaságban a saját műfajáról: a „ciki cikéjének a paródiáját” adva. Évek óta nincs közöttünk, gyilkos kór teperte le. Ő volt az a színész-rendező és rockénekes, aki teli tarisznyával távozott e világból.

Ha néhány barátja, kollégája és hozzátartozója nem idézné föl egyéniségét, dalait, színészi alakításait, azt se tudná a mai tizen- és huszonévesek nemzedéke, hogy élt egyszer, nem is olyan rég egy sokoldalú, tehetséges ember, Ivánka Csabának hívták, és arra a rövid időre, mit a sors jogosítványával köztünk tölthetett, semmi mást nem akart, csak világgá kiáltani, szabadon és közérthetően mindazt, ami a lelkét nyomta, elméjét foglalkoztatta.

A kelet-középeurópai ember neurózisait, szabadságvágyát meg a körülötte feltornyosuló visszás élethelyzeteket, mind.  Amikor elment, közös gyászban siratta az amúgy rettentően megosztott, egymásra minden módon fenekedő értelmiség. Most meg, ha nem dolgozná fel kurta életpályáját Kisfaludy András dokumentumfilmje, a felejtés subája takarná azokat a rock műfajában világgá kiáltott mondatait, amelyeknek a mi időnk adhat igazán jelentést.„

ivanka_lucifer.jpg            Luciferként Az ember tragédiája előadásában (Szigligeti Színház, 1980.)

Szabó Zoltán Attila emlékezése

 „Ivánka Csaba zavarba ejtően tehetséges művész volt, olyasféle, akit nem lehetett bedarálni, a gépezet részévé tenni… A színház egésze érdekelte. Képes volt összegezni, társítani, egyberázni különbözőnek hitt műfajokat, stílusokat, elképzeléseket. Dramaturgként, megszállott közösségépítőként is jelentőset alkotott. A csillogó sikerrel nem foglalkozott. Nem tett lépéseket a sztárvilág (a sztárgázsi) felé, ami éppen a halála előtti néhány évben kezdett alakulgatni, hogy azután olcsó műanyag ikonokkal legyen tele a padlás.

Ivánka alkatában, művészetében volt valami aszketikus. Jellemezte őt valamiféle konokság is. Amit csinált, viszonyítási pont volt a maga korában. Koncertjein tolongtak a gimnazisták, egyetemisták, bölcsészek és ihlethajhászok. Idősebb kollégák is fejet hajtottak a Topo sodrása és a frontember karizmája előtt. Kézdy György például élete egyik legnagyobb elismerésének tartja, hogy öt esztendeje neki ítélték az Ivánka-díjat. A Csíksomlyói passió öreg pásztora mindmáig féltve őrzi lakásában a hírneves furnérlemezt, amelyet személyesen nyújtott neki át a passiójáték Jézusa…”

Ivánka Csaba gondolatai a színészről és a színházról

ivanka.jpgA színház legfontosabb eleme a színész. Rajta látszódik, rajta keresztül nyilvánul meg az érzelem, az élmény, születik a katarzis. A szándékot, az eszmét – hatás formájában – ő juttatja el a közönséghez. Az ő munkája, eredményessége, minősége azonnal megmérettetik. Munkájának értelmét, vagy értelmetlenségét, a jelen igazolja. A jövő is a jelen alapján méri a róla megjelent, vagy nem megjelent írások, cikkek, kritikák alapján.

Állandósult harc, állóháború esetén ő hozza a legnagyobb áldozatot. Minden munkája, egész pályája kieshet a semmibe egy történelem által szakított lyukon, s vele együtt ugyanilyen sorsra juthat, akár egy színház egész korszaka. Véleményem szerint a színháznak nincs energiája, a színház nem ér rá az elkerülhetetlen napi gondok és konfliktusok mellett egy állandósult politikai indíttatású háborúskodásra.”

Ivánka Csaba hetvenedik születésnapjának alkalmából április 15-én, vasárnap délelőtt 10 órakor az M5 kulturális magazinjában, a Hétvégi belépő című műsorban emlékeztek rá (az adás harmincadik percében kezdődik az Ivánka Csabára vonatkozó beszélgetés). Az adás vendégei voltak Papp Zoltán és Hámori Ildikó színművészek. A műsor később is megtekinthető a televízió archívumában.

Szintén az évforduló alkalmából április 15-én, vasárnap este 21 órakor a Kossuth adón megismételték  pályatársa és barátja, Papp Zoltán színművész által szerkesztett Nyisd ki apám a kapudat című emlékműsort, amely további hatvan napig bármikor online meghallgatható a Rádiószínház archívumában. A műsorban közreműködtek: Ivánka Csaba,Törőcsik Mari, Komlós Juci, Fodor Tamás, Timár Béla, Nagy Árpád, Papp Zoltán, a Topó Neurock Társulat és a Topó Hungarock Trupp.

(Forrás: Ivánka Csaba Alapítvány)