Elhunyt Tóth Zoltán színművész

A Pinceszínházban rendszeresen szereplő színészt öt nappal az 57. születésnapját követően érte a halál. 

Tóth Zoltán a Pinceszínház három produkciójában is láthatott a közönség az előző és a jelenlegi évadban.

A színész tavaly februárban Háy János  A Gézagyerek című darabjában debütált a  teátrum színpadán Herda Pityu megformálójaként. (A legutóbbi hetekben, kórházi kezelése idején Horváth Lajos Ottó színművészt kérték fel a helyettesítésére.) 

svejk_vacsorazunk.jpgTóth Zoltán a Svejk! Vacsorázzunk! előadásában (forrás: Pinceszínház)

Több alkalommal műsorra tűzték szeretett, és idén kereken tíz éve játszott saját Svejk! Vacsorázunk! című zenés előadását a kamarateremben. Tolmácsolásában nem csak megismerhettük Hašek legendás katonafigurájának történetét, hanem megkóstolhattuk a Monarchia ételeit, ízeit is.

A Pinceszínház legutóbbi, márciusi bemutatójában, Hamvai Kornél   Márton partjelző fázik című darabjában az életét összegző címszereplőt alakította – mindössze két előadás erejéig, egészségi állapota miatt az áprilisi előadásokat le kellett mondani.

Tóth Zoltán pályája kezdetén kis szerepekben kisembereket játszott. Az évtizedek folyamán beérkezett művésszé vált, elmúlt a kis szerepek ideje, de játszani mindvégig kisembereket szeretett igazán. 

marton_partjelzo_fazik.jpgTóth Zoltán és Kaszás Gergő a Marton partjelző fázik előadásában

A színművészeti főiskolára nem vették fel, így a szakmát a debreceni színházban ügyelőként kezdte, majd egymást követték a színpadi szerepek is. A békéscsabai színházban tett kitérője után visszatért Debrecenbe, ahol ekkor már a drámairodalom legnagyobb alakjait játszhatta el egymás után. Meghatározó színésszé vált.

Ezután kilenc évet a budapesti Katona József Színházban töltött, mégsem érezte magát soha fővárosi színésznek.

Az utóbbi években szabadúszó színészként dolgozott. A Svejk! Vacsorázzunk! című darabjával bejárta az országot. Színházi szerepei és önálló estje mellett rendszeresen szinkronizált és tanított, középiskolás diákokkal szerettette meg a színház varázslatos világát.

(Forrás: Pinceszínház)