„Sokféle tervem volt, de ami végül lett, az soha nem volt megtervezve”

Szervét Tibor a tervekről és azok meg nem valósulásáról, visszahúzódó alkatáról, és arról is beszélt az f21.hu-nak, mit szeret legjobban a színészetben.

Szervét Tibor jogászként szerzett diplomát és doktori címet, ezt követően végezte el a Színműt. Szegeden kezdete a színészi pályáját, majd a Ruszt József vezette Független Színpadon folytatta. Három-három évet játszott Miskolcon és a Vígszínházban. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház társulatának a tagja volt, jelenleg a Thália Színház színművésze. Anyaszínházai mellett sokfelé vendégszerepel és rendez. 

vegh_laszlo_maygar_nemzet_ok.jpgSzervét Tibor (fotó: Végh László / Magyar Nemzet)

Az igazi ismertséget a Valami Amerika című film jelentette számára 2002-ben, azóta is rendszeresen látható játékfilmekben, tévéfilmekben és tévésorozatokban.

Nem volt igazán színházba járó fiatal, és a színészi pályát sem hosszan érlelődő eltökéltséggel választotta. „A gimnázium után felmerült bennem, hogy be kéne adni a jelentkezést, de a határidő napján én „véletlenül” gyakorlatilag elpingpongoztam a napot, majd azt mondtam: „Oh, nem tudtam leadni, de kár”. Viszont olyanra, hogy eldöntöttem volna, hogy beadom, olyanra nem emlékszem, pedig háromszor kellett eldöntenem, hiszen az első rostákról folyton kirugdostak” – meséli az interjúban.

Mivel a jogi egyetem elvégzése után (ráadásul nem is elsőre) vették fel a Színműre, így messze ő volt az osztály legidősebb tagja, de nem az öregséget élte meg, inkább azt érezte (nem első alkalommal és nem is utoljára az életében), hogy nem odavaló. „Ez végig kísért az életemen, olyan, mintha egy másik forgatókönyvet valósítanék meg, amit én különösebben nem akartam. Most jó így, ahogy van, de sokszor kerültem olyan élethelyzetbe, hogy valami nem stimmelt. John Lennonnak van egy olyan mondása, hogy „Az élet az, ami velünk történik, miközben nekünk más terveink vannak”. Én ezt szinte mindenre elmondhatom. Sokféle tervem volt, de az, ami végül lett, az soha nem volt megtervezve” – mondta az oda nem valósággal kapcsolatban. 

kean.jpgSzervét Tibor a Kean, a színész előadásában (fotó: Puskel Zsolt / PORT.hu)

Hogy mi az, ami miatt szeret a színpadon lenni? „A szerepeken keresztül lehetőségem nyílik az életnek tágabb dimenzióit is megélni. Energiafogyasztó foglalkozásnak mondanám, hiszen erősen igényli az energiát, ugyanakkor vissza is adja. Más típusú energiákat él meg az ember. Olyan, mintha felmenne az ember egy nagy hegyre, ott körülnéz, megél egy lélegzetelállító pillanatot, aztán visszamegy a városba, és ott is jobban érzi magát, mint mielőtt a hegyre kiment. Nem kell nekem elmenni Oroszországba, és tönkremenni egy száműzött életben, hogyha a Ványa bácsiban meg lehet merítkezni, hiszen ott van bennünk is az a vágy, az a keserűség, az a képmutatás” – vallja a színművész.

A riporter arra is rákérdez, hogy mi történik, vagy mi nem történik meg, amikor egy szereppel nem találják meg egymást. „A szerep mindig akar valamit. Az egy halott lény, egészen addig, amíg a színész hozzá nem nyúl. Olyan, mint a szerelem: hogyha ki akarják nyitni, akkor az szeretne jönni, csak életre kell kelteni. Volt persze, hogy nem sikerült” – meséli. Ilyenkor „félve és gyomorideggel” megy ki a színpadra. „Arról nem is beszélve, hogy nem tudom, egyáltalán miért is megyek ki a színpadra… Ez szörnyű érzés” – fűzi hozzá. 

ket_szek.jpgSzervét Tibor a Két szék között előadásában (fotó: hunyadi Margit / PORT.hu)

Visszahúzódó embernek tartja magát. „Bizonyos pillanatokban az a képzetem, hogy Tarzan a fák koronáján láthatatlanul, csendben halad, hihetetlen könnyedén és gyorsan, míg alatta zajosan, botladozva mennek az ügyetlen fehér emberek. Ilyen értelemben gondolom magamat visszahúzódónak” – fogalmaz.

Az eredeti interjúból, amelyet Szabó Eszter készített, az is megtudható, mit tesz, amikor úgy érzi, hogy elfárad a színházi munkában, hogyan építi fel magából a negatív figurákat, és mi az, ami a színház mellett kikapcsolja.

A teljes interjú itt olvasható. 

Kapcsolódó cikkek

Szervét Tibor: „A filmek lebirkózzák a színházat”