Vastapsfelelősök – A kulisszák mesterei a színház titkairól

Horváth Nikolett riportkötete színházi háttérdolgozók és színészek történetein keresztül a kulisszák mögé kalauzolja az olvasóit. A cikkben bele is olvashatunk.

Az Ad Librum Kiadó gondozásában megjelent kötet egy különleges utazásra hív, amelyben öltöztetők, díszítők, kellékesek, súgók, rendezőasszisztensek, világosítók, hangosítók, koreográfusok és ügyelők mesélnek arról, hogy mi is történik a függöny mögött, amit már a reflektorok sem világítanak meg. 

vastaps_lead.jpgA könyv borítójának egy részlete

Honnan tudja a súgó, hogy mikor szorul a színész a segítségére? Miként lehet az asszisztens a rendező igazi társa? Milyen egy igazi gyorsöltözés? Mi történik, ha nem sül el időben egy kelléknek használt fegyver? Hogyan varázsolják át pillanatok alatt a színpadképet a díszítők? Milyen módszerekkel dolgoznak a koreográfusok? Mi jelenti az igazi kihívást az ügyelők számára? Miért is van szükség annyi lámpára a színházban?

A kötetben megszólalnak a Radnóti Színház, Madách Színház, Thália Színház, Katona József Színház valamint a Jurányi Produkciós Inkubátorház háttérdolgozói. Színészek is megszólalnak benne: többek között Hegyi Barbara, Hevér Gábor, Vecsei H. Miklós, Wunderlich József, Elek Ferenc, Ónodi Eszter, Lengyel Tamás, Kovács Patrícia, Tenki Réka, Magyar Attila, Scherer Péter, Schmied Zoltán, Simon Kornél, Oroszlán Szonja, Veréb Tamás, Petrik Andrea, Molnár Áron, Pál András, Rétfalvi Tamás, Nagy Dániel Viktor pedig elkalauzolja az olvasókat a Játékszín, a Centrál Színház, az Operettszínház, a Pesti Színház és a Vígszínház kulisszái közé.

Részletek a kötetből

Kincsek a pincéből – kellékesek titkai

A kellék lehet a színész legjobb barátja, de ha nem becsüli meg, a legnagyobb ellensége is. Azonban Kovács Patríciát nem érheti az a vád, hogy ne szeretné a kellékeit. Ahogy mondja, minden alkalommal személyesen ellenőrzi azokat. Már csak babonából is, ahogy babona lett abból is, amikor egy Három nővér-előadásban a kellékes helyett ő adta be kolléganőjének, Jordán Adélnak a hegedűt a takarásból. Egyszer valamiért így alakult, és utána már ragaszkodott hozzá, hogy megtarthassa ezt a feladatot.

Persze azért Patríciának is akad olyan emléke, amikor improvizálni kellett, mert egy kellék nem volt a helyén. „Vidéken voltunk, tájelőadáson a Vőlegény című darabbal. Amikor a vőlegény, Szabó Kimmel Tomi megérkezik a családhoz, van a gallérjában egy preparált rózsa, ami gombnyomásra elkezd világítani. Ezt akkor a Tomi elfelejtette kitűzni. Amikor észrevette, kirohant a takarásba, vissza az öltözőbe. Körülbelül két perc volt az egész, de annál sokkal hosszabbnak tűnt… Mivel ez egy Szép Ernő-darab veretes szöveggel, így nem volt egyszerű improvizálni, de Gazsó Gyurinak nagyon jól ment.” 

volegeny.jpgKovács Patrícia, Takács Kati és Szabó Kimmel Tamás a Vőlegény előadásában a virággal (fotó: Toldy Miklós)

Adódnak olyan helyzetek is, amikor valamilyen különös oknál fogva egy kellék a színész ellen fordul. Lengyel Tamásnak van erről egy élénk emléke. „Van az a mondás, hogy ha a színpadra bekerül egy fegyver, akkor annak el kell sülnie. Ez így is történt a Bűn és bűnhődés főpróbáján, a Vígszínházban. Van egy olyan rész az előadásban, amikor Szvidrigajlov, akit én játszottam, egyszer csak kigombolja az ingét, odatesz egy fegyvert a mellkasához, és azt mondja, hogy ha nem szeretsz, akkor lőj le. Szonja, akit Bata Éva játszott, egy darabig tiltakozik. Aztán – mivel olyan mély gyűlölet van benne a másik iránt – elsüti a fegyvert. Előtte persze lead egy figyelmeztető lövést a levegőbe.

Mivel az előző próbán nem sült el a fegyver, azt találták ki, hogy amennyiben ez ismét előfordul, abban a pillanatban kintről is leadnak egy lövést, hogy az illúzió megmaradjon. Aztán az egyik házi főpróbán nem sült el a fegyver a figyelmeztető lövésnél, de amikor az Éva odatette a mellkasomhoz a pisztolyt, akkor szerencsétlenségemre az elsült. Egyszer csak minden valószerűvé vált, lefagyott a nézőtér, a rendező, az asszisztens és én is döbbenten néztem. Jött ki a füst a mellkasomból. Nem lehetett látni vagy tudni, hogy pontosan mi történt. Aztán, mint ahogy a filmekben, egyszer csak cseppenként elkezdett folyni a mellkasomból a vér. Olyan nagy volt az adrenalin bennem, hogy nem éreztem semmilyen fájdalmat. Nem tudtam, hogy konkrétan mi történt velem, csak annyit kérdeztem: »Ti átlőttetek engem, bazd meg?« Leállt a próba, mindenki felrohant hozzám. A mellkasomon volt egy nagy seb, de szerencsére csak égési sérülés, és igazából semmi komoly nem történt.”

A király új ruhája – öltöztetők mindennapjai

Daróczi Gabriella, a Radnóti Színház női öltöztetője igazi tyúkanyóként vigyázza a színésznők nyugalmát és lelki békéjét. Minden előadás előtt forró teával várja a művésznőket. Pontosan tudja, ki mit szeret, és nem sajnálja az időt, hogy mindenkinek elkészítse a kedvencét. Talán ez a hozzáállás és a belőle áradó energia juttatta őt a színház női öltöztető pozíciójába.

Gabi a színészbüfében kezdte pályafutását, ahol öt évadot töltött. Bár nagyon jól érezte magát a pult mögött, Cserhalmi György mégis beültette a bogarat a fülébe, amikor neki szegezte a kérdést: „Neked jó itt a büfében? Elég ez neked?” Mint kiderült nem volt elég, és amikor elődje nyugdíjba ment, a színésznők egy emberként lobbiztak Gabiért, hogy megörökölhesse a pozíciót. Az érvek hatottak, és Gabit rögtön bedobták a mélyvízbe.

vastaps_elo.jpgElső munkája a Gothár Péter rendezte Szentistván napi búcsúban volt, amely felért egy beavatással. Tizenhárom lányt kellett gyorsöltöztetni, és még statisztált is a darabban. Nehéz időszak volt ez a számára, sok sírással és kétségbeeséssel. Azonban az első gyorsöltözésnél, amikor Csomós Mari azt mondta neki, hogy „Gabikám ötös”, érezte, hogy jó helyen van. Ahogy ő mondja, ebben a szakmában nagyon kell ismerni a színésznőket, a lábujjuktól a fejük búbjáig, tudni kell a szokásaikat. Ki hogyan öltözik, hogy veszi fel a kabátját, harisnyáját. Mindezek mellett pedig az is elengedhetetlen, hogy a jelmezeket is ismerje. Amikor megérkeznek a kész öltözetek, Gabi rögtön kézbe veszi őket, hogy megérezze, hogyan is kell foglalkozni velük, hogyan kell az adott kapcsokkal bánni, és miként tudja ráadni a színésznőkre, olykor a sötétben is.  Éppen ebből adódott egyszer egy vicces eset.

A Farkasok és bárányokban kellett egy inget ráadnia Martin Mártára a takarásban. A sötétben nem is volt gond, könnyen ment, de amikor egyszer a fényárban úszó öltözőben érte a feladat, sehogy sem boldogult vele, csak miután becsukta a szemét. Martin Mártával van egy közös „babonájuk” is, amely a Lear király című előadáshoz kapcsolódik. A darabban Martin Márta egy fehér kötényt visel – amely jelzés jelmezként kezdte a pályafutását –, amelyet nem igazán szeret, nem az ő mérete, azonban Alföldi Róbertnek annyira megtetszett, hogy végül maradt. Ennek a köténynek a történetét minden alkalommal el kell mondania Gabinak, mielőtt ő kilép az öltözőből.

Legjobban azonban a gyorsöltözéseket élvezi a munkájában. Ha Gabit kérdezzük, akkor a huszonöt másodperces öltözést már nem is lehet gyorsnak nevezni. Éppen ezért szereti az Iván a rettenet című előadást, mert annyira mozgalmas és jó értelemben véve strapás, hogy ott még a fodrász is öltöztet. 

A karmester – ügyelők, a színház urai 

Az ifiválogatott tőrvívó Kadelka László 1960. november elsején kezdte meg pályafutását a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színházban. Mondhatni azonnal „bevívta” magát a szívükbe. Két napja dolgozott ott, amikor az egyik vívó statiszta nem érkezett meg a III. Richárd előadásra. Zsolt István, főügyelő azonnal kapcsolt, hogy Kadelka bizony tud vívni, így azonnal ráadták a jelmezt és „belökték” a színpadra. A bökkenő csak az volt, hogy kissé korai volt még a színrelépése, így Major Tamással (a színház igazgatójával) találta szemben magát. Mivel Kadelka „kissé” jobban vívott, mint Major, a párbaj sehogy sem akart véget érni. Az sem segített, hogy a takarásban álló kollégák próbáltak jelezni neki, hogy le kellene állni, ő ezt biztatásnak vette. Végül levették róla a fényt, és egy kampós díszletbottal rángatták ki a színről. Hogy mi lett a jelenet jutalma? Félhavi fizetés a megmentett előadásért, és a kollégák megbecsülése.

Kadelka László 1963-ban foglalhatta el helyét az ügyelői pultban. Ha őt kérdezzük a szakmáról rögtön két hasonlattal is él. Egyfelől, hogy az ügyelő olyan, mint a repülőgép kapitánya. Ha egy repülő felszáll, a kapitányra hárul a felelősség, hogy biztonságban landoljon a célállomáson. A színházban pedig az ügyelőn múlik, hogy ha felmegy a függöny, az baj nélkül összemenjen az előadás végén. Másfelől olyanok ők, mint a karmesterek, akik számtalan zenészt irányítanak, hogy a különböző hangszerek összehangolt játéka mesés szimfóniát adjon ki. Jelen esetben az ügyelő a karmester, a hangszerek pedig a különféle tárak (kellék-, öltöztető-, fodrász-,hangosító-, világosító-, díszlettár, stb.), amelyek munkája nélkül nem jönne létre az előadás.

Mindamellett pedig, hogy megszervezi a munkát, a darabot is neki kell a legjobban ismernie. Bizony-bizony, jobban, mint a rendezőnek. Hogy miért van erre szükség? Mert ez előadásmentő lehet, ahogyan az Kadelka esetében is volt.

borito_1.JPG

Éppen a Rendetlen bűnbánat című darabot játszották a Nemzetiben, Törőcsik Mari és Fülöp Zsigmond főszereplésével, amikor óriási bravúrral mentette meg az előadást. Gelley Kornél akkor szerződött a színházhoz, és egy szobrászt játszott. Azonban az első felvonásban, miközben arra várt, hogy színpadra lépjen, rosszul lett és elájult. Kadelka azonnal kapcsolt. Besúgta Törőcsik Marinak, hogy folytassák csak a jelenetet, ekkor még nem volt égető Gelley hiánya. Igen ám, de a második felvonásban egy húszperces jelenet az általa alakított szobrász műtermében játszódott. Ügyelőnk azonban nem jött zavarba. A szünetben szétosztotta a fontos és a történet szempontjából lényeges mondatokat a többi színész között, így az előadás zavartalanul lement és senki nem vette észre a turpisságot. 

Miután 1964. június 28-án a Lear király előadás végén utoljára leengedte a függönyt a Blaha Lujza téri teátrumban, a társulat a moziból átalakított Thália Színházban kapott helyet.  Sajnos azonban a körülmények nem voltak épp a legmegfelelőbbek, legalábbis, ami a műszaki feltételeket illette. Sokszor előfordult, hogy elment az áram, és a vészvilágításban kellett játszaniuk a színészeknek. Törőcsik Mari főszereplésével játszották éppen a Gyökerek című darabot, amikor este kilenc órakor, Törőcsik monológjánál, teljes sötétség borult a színházra. A vészvilágítás is kikapcsolt. Az ügyelő pult mellett azonban volt egy hatalmas elemlámpa. Ezt akár egy fejgépet, fogta Kadelka és megvilágította a művésznőt. A monológ végére pedig az áram is visszajött, mintha csak így tervezték volna.

(Forrás: Ad Librum Kiadó)