Jubilált a debreceni színházi nevelési program

A Verona, 1301 századik előadását tartotta meg hétfőn a Csokonai Ifjúsági Program csapata. 

A Shakespeare Rómeó és Júlia című darabja alapján készült osztálytermi nevelési előadás színészei a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma diákjainak meséltek a generációkon átívelő gyűlölet képtelenségéről, közös gondolkodásra biztatva a résztvevőket. 

A Csokonai Színház a 2015/16-os évadban indította útjára ifjúsági programját (CSIP), melynek keretében 2015 októberében megszületett az első osztálytermi színházi nevelési előadás, a Verona 1301. Már az első évadban több mint negyven iskolai osztályhoz jutottak el a színház művészei, Edelényi Vivien, Vranyecz Artúr, Kiss Gergely Máté és a foglalkozásvezető, Gemza Melinda. 

verona_ok.jpgVerona, 1301 (forrás: Csokonai Színház)

A Verona 1301, valamint a CSIP későbbi osztálytermi nevelési előadásai, a vallási témájú Jeruzsálem (melyet Mészáros Ibolya, Mercs János és Rózsa László játszanak) valamint a környezetvédelem kérdéseit körüljáró A Kékbolygó története (Edelényi Viviennel, Kránicz Richárddal és Papp Istvánnal) felkerült a debreceni teátrum kínálatába. A Jeruzsálemet ötven, A Kékbolygó történetét negyven alkalommal adták elő az iskolák osztálytermeiben. A három előadást csaknem hatezer diák látta.   

A Csokonai Színházat ebben az évadban a Jeruzsálem képviselte a 9. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén, ahonnan a produkció a Magyar Teátrumi Társaság különdíját hozta haza. A Verona 1301 és a Jeruzsálem is meghívást kapott a Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennáléra.  

Programjaival a CSIP „házhoz”, azaz osztálytermekbe megy. Az előadás néző- és játékterét iskolapadokból, székekből alakítják ki. A színházi előadást interaktív játékokkal szakítják meg, hogy az osztályközösséggel közösen gondolkodjanak azokról a kérdésekről, amelyeket a történet szereplői körül járnak, de a gyerekek a történet íróivá és rendezőivé is válhatnak. A produkciókban az előadás– és a foglalkozásrészek nem válnak el élesen egymástól. Jellemzően pár színész ad elő egy darabot, amelyet meghatározott helyeken megállítanak és párbeszédet kezdeményeznek a diákokkal. 

19_jeruzsalem_mathe_andras.jpgJeruzsálem (fotó: Máthé András)

A Csokonai Ifjúsági Program elindítása nemcsak a műfaj megismertetése, helyi meghonosítása miatt volt fontos a Csokonai Színház számára, hanem azért is, mert sok diák számára ez az első valódi színházélmény. Akár olyan módon, hogy korábban még nem jártak színházban, akár úgy, hogy korábban nem érezték magukat igazán megszólítva. A CSIP művészei számos visszajelzést kapnak gyerekektől arról, hogy egy-egy előadás után mégiscsak elolvasták a kötelező olvasmányt, vagy eljöttek a színházba, hogy más szerepekben is láthassák a náluk járt színészeket.

A CSIP előadásainak állandó rendezője Madák Zsuzsanna. Szakmai konzultációval és tanácsokkal a műfaj hazai két kiválósága, Bethlenfalvy Ádám és Cziboly Ádám segítették és segítik ma is a produkció résztvevőit.

Gemza Melinda, a CSIP vezetője azt emelte ki, hogy évről-évre tudatosan építették a CSIP repertoárját. A Verona, 1301 a középiskolás korosztályt szólította meg, a Jeruzsálem az általános iskola felső tagozatos diákjai számára készült, míg idén az alsó tagozatosokra esett a választás A Kékbolygó története című előadás elkészítésével. Hangsúlyozta azt is, hogy nagy vállalás és folyamatos tanulás a program a színészeknek, hisz tapasztalataik alapján Cziboly Ádám és Bethlenfalvy Ádám konzulensekkel újra és újra hangolják az előadásokat.

kek_bolygo.jpg        A Kékbolygó története (forrás: Csokonai Színház)

Edelényi Vivien színész szerint nemcsak a gyereknek adnak különleges élményt a tantermi előadások, hanem nekik alkotóknak is, hisz intim térben játszanak, ahol rögtön érzékelhető a gyerekek reakciója. Hangsúlyozta azt is, hogy az előadásszámok előre haladtával megszerette a produkciók drámapedagógiai részeit is, amelyek közelebb vitték a fiatalok megismeréséhez.

(Forrás: Csokonai Színház)

Kapcsolódó cikkek

Gemza Péter lesz a debreceni Csokonai Színház új igazgatója
Kiosztották a legjobb gyermek- és ifjúsági előadásoknak járó díjakat Kaposváron