Hamarosan megjelenik Szarvas József és Bérczes László könyve

Könnyű neked, Szarvas Józsi… – ígéri a könyv címe, azonban a színész rövid, „novellákban” felvillanó visszatekintése épp cáfolja ezt.

Szarvas József színművész Bérczes Lászlóval közösen írt-szerkesztett kötetével folytatódik a Magvető Tények és Tanúk sorozata. A kötet az Ünnepi Könyvhéten jelenik meg. 

A Debrecen melletti tanyáról kanyarokban bővelkedő út vezet a Nemzeti Színházig. Hogy mi kell hozzá? Operaénekesnek kell készülni, titokban a Táncdalfesztivál sztárjáról, Kovács Katiról ábrándozni, a debreceni Húsfeldolgozó Szakmunkásképzőbe járni... Két évvel később a vágóhídon kell dolgozni, meg kell alakítani a „Húsosok” színjátszó csoportot, aztán előbb kell felvételt nyerni a Színművészetire, mint ahogy az ember megszerzi az érettségit. A Vígszínház és Kaposvár után az új Nemzeti Színház nyitó előadásában Ádámot kell játszani Az ember tragédiájában, és 2007-től az őrségi Viszák: a Tündérkert és a Kaszás Attila Pajtaszínház, meg Budapest között kell megosztania az idejét.

48-szarvas-berczes.jpgSzarvas József és Bérczes László a Hortobágyon (fotó: Szilágyi Lenke)

A gyerekkorban a fantázia, az álom jelentett védettséget az ismeretlen külvilággal szemben. „Én, a gyerek, összekötöttem a sorsomat és az álmaimat a felnőtt Kovács Katival, a táncdalénekessel, így születtek a mesék. Meddig terjedt a gyerek fantáziája? Ameddig a valóságban ellátott: a disznóólig, a kukoricaföldig, a szekérig… Kölcsönöztem apám jó tulajdonságát, hogy szerette az állatokat, kölcsönöztem a rádióból hallott műsorokat, később a könyvekből, filmekből szerzett információkat… Ezeket aztán feldíszítettem, mint egy karácsonyfát” – emlékszik vissza gyerekkorára és gyerekkori álmaira Szarvas József.

„Nekem nem voltak céljaim. Voltak vágyaim, álmaim. Megláttam valamit, ami megérintett, és elindultam arrafelé. Én nem hiszek a nagy pillanatokban. Én minden pillanatban hiszek. Hogy az egyik megszüli a következőt. És minden úgy van jól, ahogy van. Úgy kell lennie. Be kell vallanom, hogy a könyvvel eredetileg egy célom volt: megírni a Tündérkertet, megírni a Pajta Színházat. Aztán ahogy elkezdtem-elkezdtük írni, rá kellett jönnöm, hogy ezek önmagukban nem léteznek. A minden létezik, az életem teljessége, aminek egyenrangú része a nagy és a kicsi pillanat is” – derül ki a kötet végi interjúból, amelyet Bérczes László készített Szarvas Józseffel.

A Könnyű neked, Szarvas Józsi… című kötetet a családi fényképek mellett a színházi és filmes pálya kiemelkedő pontjait megidéző fotók teszik teljessé.

(Forrás: Magvető Kiadó)