„Csak akkor adok tanácsot Kováts Adélnak, ha ő kér tőlem”

Bálint András szerint, ha kivész a színházból az erotika, eltűnik a műfaj egyik lényege.

Az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó díszvendége a Radnóti Színházat korábban harminc éven át vezető Bálint András, Jászai- és Kossuth-díjas érdemes művész. Vele beszélgettünk a fesztivál kapcsán többek között a nyugdíjas éveiről, a Radnóti változásairól, az idei évad eseményeiről, a színház feladatáról, valamint arról is, hogy tudja-e, kiknek játszik egy-egy este.

_img_6857_ok.jpgBálint András a Radnóti Színház Arany-estjén (fotó: Brozsek Niki)

A POSZT díszvendégeként milyen feladatai vannak, lesznek az idei fesztiválon?

Sajnos nem lehetek végig Pécsett, mert közben vannak előadásaim Budapesten. A nyitónapot követően majd a fesztivál második felére tudok visszatérni Pécsre, amikor egy közönségtalálkozón is részt veszek, egy önálló estet is tartok a Művészetek és Irodalom Házában a POSZT programjának részeként, valamint a díjátadó gálán is jelen leszek.

Egyébként jár színházba nézőként?

Sokkal kevesebbet, mint igazgató koromban – akkor feladatom is volt folyamatosan nyomon követni, hogy mi történik a magyar színházi életben: a főiskolán, a Katonában, az Örkényben. Valamint elég sok estém foglalt, számos előadásom van; az idei évadban volt bemutatóm a Radnótiban, Veszprémben, az Átriumban, az Arany-estemet is sok helyre hívták. A szabad estéim egy részén igyekszem eljutni azokra az előadásokra, melyekre kíváncsi vagyok.

A következő évada is ilyen mozgalmas lesz?

Sok felkérést kaptam, többet vissza is kellett mondanom. Ősszel Valló Péter rendezi meg a Radnótiban Osztrovszkij Tehetségek és tisztelőik című vígjátékát, melyben egy idős színházi rókát játszom. Ezt követően a Budaörsi Latinovits Színház és az Orlai Produkciós Iroda koprodukciójában a Vénusz című film adaptációjának főszerepében lépek színpadra, Deák Kriszta rendezésében – ez volt Peter O’Toole egyik utolsó szerepe. Tavaszra pedig Jordán Tamás hívott Szombathelyre, ahol a Diploma előtt című darabot rendezem majd meg.

Így képzelte a nyugdíjas éveit?

Fogalmazzunk úgy, hogy kedvem szerint alakul. Izgalmas, változatos munkáim vannak, amelyek nem fértek volna bele korábban, a Radnóti igazgatása mellett. Veszprémben az előző évadban megrendezhettem a My Fair Ladyt, idén pedig musical-főszerepet játszhattam el – korábban nem volt ilyen lehetőségem, ez új az életemben. Szintén nagyon örülök annak, hogy végre együtt dolgozhattam Bodó Viktorral az Átriumban A Krakken művelet révén.

krakken_meszaros_csaba.jpgBálint András, Fehér Balázs Benő, Lugosi György és Gyabronka József A Krakken műveletben (fotó: Mészáros Csaba)

Mennyire van jelen most a Radnótiban?

Idén egy bemutatóm volt, emellett játszottam repertoár-előadásokban, és voltak irodalmi estjeim is…

És a színház mindennapi életében? Amikor például XVI. Benedek lemondott, és megválasztották Ferenc pápát, akkor sokan tartottak attól, hogy a korábbi pápa puszta jelenléte is befolyásolhatja az új pápa működését…

Nem szeretném megnehezíteni az új pápa dolgát. A Kováts Adéllal való megegyezésünk szerint akkor adok neki tanácsot, ha ő kér tőlem. De nagyon igyekszem nem zavarni, hiszen nincs annál kellemetlenebb, amikor pofákat vágva ül a társulatban a régi igazgató. Van véleményem persze, de megtartom magamnak, és csak akkor mondom el, ha kérdezi. Amikor első alkalommal ültünk le beszélgetni arról, hogy ő lehetne a következő igazgató, azt mondtam neki, hogy először azt határozza el, mi az, amit ugyanúgy szeretne folytatni, és mi az, amit meg szeretne változtatni.

A műsorpolitika például, ahogy látom, viszonylag jelentősen átalakult. Idén visszatért Mohácsi János, rendezett a nemzetközileg is magasan jegyzett Andrei Serban, tavaly ifjabb Vidnyánszky Attila és Fehér Balázs Benő kapott lehetőséget.

Mohácsiék korábban is rendszeresen dolgoztak a Radnótiban, saját darabbal és átiratokkal egyaránt, Serbant pedig én is örömmel hívtam volna meg bármikor, csak a színház anyagi lehetőségei nem tették akkor lehetővé, hogy felkérhessek egy jelentős külföldi rendezőt. Nem az én dolgom megítélni, hogy mennyit változott a színház, de feltétlenül frissebb, fiatalosabb lett. És nagyon örülök annak, hogy nagyon sikeres az idei szezon, melyet én is érzékelek, amikor az Ádám almáiban színpadra lépek.

Kifejezetten jónak találtam az Üvegfigurákat, a III. Richárd hatalmas sikert aratott, és kiemelkedően fontosnak tartom, hogy Mohácsiék nálunk állították színpadra Závada Pál  Egy piaci napját, mely más színházaknál is szóba került. Már nem voltam döntési helyzetben, amikor ez biztossá vált, de nagyon pártoltam, hogy valósuljon meg az előadás. Kompakt, eredeti produkció született a felejtésről és az emlékezetről egy kis, intim térben, sok színésszel, Kovács Márton zenéjével – ezt senki más nem tudta volna így megcsinálni, csak Mohácsi János

adam_18.jpgBálint András és László Zsolt az Ádám almái előadásban (fotó: Mészáros Csaba)

Miben látja az ilyen előadások megszületésének, vagy épp általában a színháznak a jelentőségét a huszonegyedik században?

A jó színháznak meg kell tudnia szólítani a nézőket, reflektálva a kor eseményeire, az életre. Amikor a Bodó Viktor-féle A Krakken művelettel dolgoztunk, többen kérdezték olykor Viktort, hogy nem kellene-e még ennek vagy annak a mondatnak bekerülnie az előadásba, ám ő nagyon okosan elhárította ezeket. Ne azok a konkrét ostobaságok hangozzanak el egy előadásban, amiket valaki előző héten mondott a parlamentben vagy a tévében, hanem általánosan reflektáljunk az ostobaság, szűklátókörűség, megosztottság jelenségére. A III. Richárdban sincs aktuálpolitika, mégis a hatalomról szól – az a feladatunk, a hivatásunk, hogy ily módon szólaljunk meg a történtekkel kapcsolatban.

És ha egy művész közvetlenül vállal közéleti szerepet…?

Húsz évvel ezelőtt tíz hónapig a Nemzeti Színház igazgatója voltam, amire én közéleti szerepvállalásként tekintek. Addig voltam igazgató, amíg ki nem derült, hogy nem a tervezett, modern, európai épületet építik fel az Erzsébet-téren, hanem a csúnya, ízléstelen és színházilag korszerűtlent a Lágymányosi hídnál. Nincs modern színháztechnika, nem formálható a nézőtér és a színpad – a huszonegyedik században bűn ilyen színházat építeni. Ez mind a mai napig fájdalmam.

A közéleti szerepvállalás alatt nem csak tisztséget lehet érteni, hanem nyilvános véleménynyilvánítást is.

Azt nem tartom helyesnek, ha egy művész egy politikus mellett vagy mögött áll egy pulpituson.

Hol a határ? Ha valaki tüntetésen szólal fel? Ha valaki közéleti témájú interjút ad egy országos napilapnak?

Értelmiségi, nyitott emberek vagyunk, nyilvánvalóan van, kell is, hogy legyen véleményünk arról, ami körülöttünk történik. De az Esterházy-felolvasások során elhangzottak, és a Bartók-levelezések egyes sorai, gondolatai is csodálatosan pontosan írják le a jelenlegi magyarországi helyzetet. Úgy gondolom, elsősorban így kell megszólalnunk.

poszt_balint_soki_tamas_mti.jpgBálint András a POSZT versenyprogramját jelképező lakatot helyez el a pécsi Séta téren (fotó: Sóki Tamás / MTI) 

De ezzel mekkora hatást lehet elérni? Úgy értem, egy-egy nagyinterjú olvasók tízezreihez juthat el, egy kiváló előadást pedig egy este párszázan láthatnak…

A színház jelentősége a tévé, az internet és a Facebook korában az „akkor és ott”-ban áll. Hogy egy térben, együtt éljük át az előadást, a színészek és a nézők is reagálnak egymásra. A színház valódi közösségi élményt nyújt.

Figyel játék közben a nézőkre?

Én sosem lesek ki a nézőtérre, sem előadás előtt, sem előadás közben. Vannak kollégák, akik mindig megnézik előadás előtt, hogy kik ülnek ott. Márkus László mindig mondta, hogy aznap este épp melyik kolléga, kritikus, vagy épp a fodrásza ül ott – én nem szeretem tudni. Majd a tapsnál. Én is hallok érzékelek, de játék közben nem vagyok kíváncsi arra, hogy ki alszik piros felsőben a második sor szélén, vagy ki nyomkodja a telefonját a hátsó sorok egyikében. Utóbbi különösen zavaró a fény miatt. Be kellene vezetni, hogy bezárjuk egy szekrénybe előadás előtt az összes mobiltelefont.

Mennyi idő alatt érik be egy előadás?

Tíz-tizenöt előadásra szükség van ahhoz, hogy biztossá váljon a játék, és hogy megismerjük a közönség reakcióit is – ez különösen igaz egy vígjátékra, ahol rá kell éreznünk, mennyi időt kell hagynunk egy viccesebb sor után. Nem szeretem a premiereket, a fokozottan különlegesnek tartott eseményeket…

Izgul a premierjein?

balintandras_0_web.jpgKicsit, de nem is elsősorban erről van szó. A premier nem egy normális színházi este, kollégák, rokonok, kritikusok ülnek ott. Az én szememben az ideális előadás egy szürke februári szerda olyan nézőkkel, akik jegyet váltottak, mert kíváncsiak ránk.

                                 (Fotó: Misetics Mátyás, Csizik Balázs)

Visszatérve erre az évre, a 2017-18-as évad nem csak előadásokról marad emlékezetes, hanem a #metoo kapcsán Magyarországon is kirobbant zaklatási botrányairól. Milyen szerepe lehet abban egy igazgatónak, hogy ne történhessenek ilyenek, valamint ön szerint hol húzódnak a határok egy felfokozottabb színházi próbafolyamat során?

Az, ha valaki zaklat, vagy visszaél a hatalmával, soha, semmilyen helyzetben nem férhet bele, megbocsáthatatlan. De ennek az egész jelenségnek van számomra boszorkányüldözés-veszélye is kicsit, abból a szempontból, hogy a színház szerelmes műfaj, ahol mindannyian tetszeni akarunk a másiknak és a közönségnek. Ezt nem lehet, nem szabad kiűzni – ha kivész a színházból az erotika, eltűnik a műfaj egyik lényege. Bonyolult helyzet ez, nem is szólaltam meg ősszel ezzel az üggyel kapcsolatban, bár többen kérdeztek akkor, és most is óvatosan foglalnék állást, mert még mindig érzékeny kérdés.

Laurence Oliviertől kérdezték egyszer, hogy Hamlet lefeküdt-e Opheliával – mire ő annyit mondott, hogy persze, vidéken, turné közben…

Ám egy-egy ilyen helyzet kapcsán merülnek fel később azok a kérdések, hogy tényleg a legalkalmasabb színésznő kapja-e meg a szerepet, vagy az, aki kicsit jobban akart tetszeni…

Harminc évig voltam igazgató, az én színházam tagja volt sok másik csodálatos színésznő mellett Takács Kati, Kováts Adél, Tóth Ildi, Kerekes Éva, Nagy-Kálózy Eszter, Hámori Gabi, Gubás Gabi, Schell Judit, Szávai Viktória, Petrik Andrea és még sorolhatnám. Csodálatos színésznők és vonzó nők. Tanítványaim voltak, partnereim voltak, néhányukat rendeztem, egyikük a főnököm lett. A színpadon, akár egy szerelmes jelenet során, óhatatlanul kialakulnak valamilyen érzelmek, melyeket azonban soha nem szabad összekeverni a privát életünkkel. És meg kell, hogy tudjuk különböztetni a primitív befolyásolást a teljesítménytől.

Dicsuk Dániel

Kapcsolódó cikkek

Bálint András: „Bársonyos átmenetet képzelek”