A nap fotója – a befelé fordulásról

Gyulai Júlia Minden máshogy van című koreográfiája, amelyet a Bethlen Téri Színházban mutatott be, nem fest vidám képet az emberről. Mészáros Csaba fotói.

Gyulai Júlia koreográfiája az elmagányosodás, a csalódottság és a magány állandósuló jelenlétéről, az emberi természetből való végtelen kiábrándulásról, és az emberiséggel való kényszerű szakításról szól. A felismerésről, hogy minden máshogy van. A felismerésről, hogy együtt vagy egyedül, de őrlődünk egy világban, amelyet egyszerűen csak hiba nem alapjaiban megkérdőjelezni. Mert minden úton, minden élményben, minden kapcsolatban előbb vagy utóbb megjelenik az, amit úgy hívunk, az emberi tényező.

                          Gyulai Júlia az előadásban / Mészáros Csaba fotói a képre kattintva tekinthetőek meg!

Gyulai Júlia koreográfus eleinte a Coincidance Táncszínház kortárs ír tánc világának megalkotásával vált ismertté, melynek célkitűzése az autentikus ír sztepp tánc és napjaink kortárs táncának ötvözése volt. A felvállaltan nagyszínpadi, széles közönségréteget megszólító, populáris táncelőadások mellett Júliában azonban mindig is jelen volt az igény egy alapvetően kortárstánc alkotói vonal felerősítésére is. A Minden máshogy van lélektani, befelé forduló tematikájú kamaradarabként az első lépésnek tekinthető ezen az úton.

Kapcsolódó cikkek

A bemutatók hónapja jön a Bethlen Téri Színházban