Schell Judit: „Egyáltalán nem voltak efféle ambícióim”

A Thália Színház színésznője egyik napról a másikra a teátrum művészeti vezetője lett. A Deszkavízió kérdezte az új feladatról.

Amint az egy hete kiderült, Schell Judit veszi át a Thália Színház művészeti vezetését Csányi Sándortól. A színművésznőt is váratlanul érte az ajánlat, amikor Kálomista Gábor igazgató felkérte a pozícióra. A kinevezés folyamatáról, a Thália jövőjéről, az új játszóhelyről, amely a Télikert nevet kapta, és az újonnan felálló Művészeti Tanácsról is beszélt. 

5schell-judit.jpgSchell Judit (fotó: Polyák Attila)

„Semmilyen előjele nem volt. Nekem ez a lehetőség egyik napról a másikra hullott az ölembe. Egyáltalán nem voltak efféle ambícióim” – mondja a felkérésről az interjúban, hozzátéve – „Sanyi elfáradt, úgy gondolta, hogy most már önmagára koncentrál. Ő is engem javasolt maga helyett és Gábor is rám gondolt azonnal, én pedig elvállaltam”. Két nap gondolkodási időt kért, ami alatt kikérte a családja és a szakmai ismerősei véleményét, ezt követően vállalta el a feladatot.

A következő évad nagyszínházi előadásai már nagyrészt le vannak szervezve, így a fő feladat és a legnagyobb kihívás számára a Thália Télikert néven átépített régi Mikroszínpad műsortervének kialakítása, amit a nulláról kell létrehoznia. Emellett hozzá fog tartozni a marketing, a PR és a közönségszervezés is. „Elég komplex feladat ez, de sok olyan régóta itt dolgozó, stabil szakember és kolléga van a színházba, akikre tudok majd támaszkodni” – mondja.

Úgy látja, hogy a havi tizennégy előadás, amit játszik éppen ideális ehhez a kettős feladathoz. „Úgy gondolom, hogy a kettő összefér. Sanyi is öt évig játszott esténként, napközben pedig a színház ügyeit intézte, tehát meg lehet oldani” – nyilatkozta, hozzátéve – „Azt semmiképp sem szeretném, hogy nagy változás álljon be a családi életünkben, otthon ugyanúgy szeretnék helytállni, ahogy eddig is. Fogok jövőre is játszani a bemutató előadásokban, tehát nem csak a vezetés lesz a szerepem innentől a Tháliában, a társulat színművésze maradok ugyanúgy”.

schell_molnar_peter.jpg                               Schell Judit (fotó: Molnár Péter / Haon)

Schell Judit tervei között szerepel egy Művészeti Tanács létrehozása, amelynek Molnár Piroska és Szervét Tibor is a tagjai lesznek. „Egy ideje gondolkodtunk már ezen, és most létre is fogom hozni. Meg szeretném osztani velük a gondolataimat, ők pedig tanácsokkal tudnak majd ellátni a tapasztalataikból adódóan” – fogalmaz. 

A Thália arculatának a kérdése is előkerült a beszélgetésben. „A nagyszínpadon ugyanúgy a vígjátékoké lesz a főszerep, nem szeretnék ott nagy változásokat, de az fontos, hogy a nagyon minőségi szórakoztatás a célunk. A kisszínpad lesz az, ahol lehet majd álmodozni, ott nem feltétlenül a felhőtlen nevettetés lesz az irányvonal. Szórakoztatni fogunk ott is, de ott kapnak majd helyet a kicsit mélyebb alkotások, amik az emberi történetek egy más aspektusát mutatják majd meg” – osztotta meg a gondolatait a művészeti vezető.

Az eredeti interjúból, amelyet Malik Andrea készített, az is kiderül, kiknek a tanácsát kérte ki, mennyiben befolyásolja a munkáját a színházban zajló felújítás, és hogyan lehet azt összehangolni a televíziós forgatásokkal.

Az eredeti interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Schell Judit lesz a Thália művészeti vezetője
Schell Judit: „Csak addig érdekel a színház, amíg a színházról szó”