POSZT: Találkozótól fesztiválig – zárszó helyett

Rövid gondolatok a Pécsi Országos Színházi Találkozó múltjáról, jelenéről és jövőjéről. 

Véget ért a 2018-as, 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A nagykorúvá vált fesztivál nyilvánvalóan sokat változott az utóbbi években – ahogyan a szakma, a környezet is. Nem csak a 18-as jubileum miatt érdemes visszatekinteni az utóbbi időszakra, hanem mert lejárt a három évre megválasztott vezetés mandátuma. 

poszt.jpg

A fesztiválosodó találkozó koncepciójának megvalósítását sokan vártuk kíváncsian, ám az első évben a Zsolnay Negyed bevonása nem járt túl nagy sikerrel, így tavaly már ismét a Nemzeti Színház környéke jelentette a POSZT központi helyszínét. Ez idén sem volt másként: a szakmai beszélgetéseknek és felolvasószínháznak a Művészetek és Irodalom Háza, a versenyprogramoknak és néhány egyéb meghívott előadásnak a Pécsi Nemzeti Színház adott otthont, és csupán néhány fesztiválelőadás került a Zsolnayba vagy a Kodály Központba. 

A programból fájóan hiányoztak a szakmai beszélgetések – nem a versenyprogram előadásaihoz köthetőek, azok idén is nagy érdeklődés közepette zajlottak, hanem az egyéb színházi aktuális kérdéseket érintő viták. Holott a #metoo évében talán lehetett volna miről beszélgetni… 

Koncertek, közönségtalálkozók ellenben szép számmal voltak – sokszor ezeket is elég jelentős érdeklődés övezte –, és az egyáltalán nem baj, hogy ez is része a POSZT-nak. Ebből azonban látszik, hogy a „Találkozó” egyre inkább „Fesztivál” lesz. És bár én nem tartom ördögtől valónak ezt az irányt (miért ne lehetne a POSZT egy eszköz arra is, hogy egyébként megszólítson a színház olyan embereket is, akik amúgy nem rendszeres színházba járók?), valamilyen egyensúlyt szükséges lenne kialakítani. 

kaukazusi_ea_horvathjudit_net_4866-1024x689_kocsis_gergely.jpgRajkai Zoltán és Kocsis Gergely a budapesti Katona A kaukázusi krétakör előadásában (fotó: Horváth Judit)

Ezek mellett persze a körülmények is változnak. Számos alkotó, résztvevő csak két napot tud Pécsett tölteni. Vagy mert nincs keret arra, hogy tovább lent tartózkodjanak, vagy mert rohannak vissza Pestre játszani, szabadtéri előadásokat próbálni, forgatni, bármi… Az évad már nem ér véget június elején, sőt, sokaknak egyáltalán nem is ér véget. 

A versenyprogramról már sokan leírták a véleményüket, értelmetlen újra belemenni. A Regős János és Térey János által válogatott „három krétakörös” év sok vitára adott alapot, ám változatos előadások megtekintésére is. Újra pofán vágott minket, hogy mennyire kockázatkerülő is a magyar színházi élet: Három Brecht, egy Ibsen, egy Shakespeare és egy Kálmán Imre mellett mindössze egy előadás, a Migránsoook foglalkozott közvetlenül fontos aktuális kérdéssel. Újra rácsodálkozhattunk az újvidéki társulat erejére (még egy gyengébb előadás kapcsán is), újra ráébredhettünk, hogy Székely Kriszta a fiatal rendezőgeneráció talán legtehetségesebb tagja. És újra felszínre kerülhettek a viták a kolozsvári Rosmersholm kapcsán is.

Andriy Zholdak rendezése még akkor is hihetetlenül megosztó, ha figyelmen kívül hagyjuk a premier szünetében történteket. Még akkor is érdemes lenne azon vitázni, hogy vajon lehet-e legjobb előadás az, amely ennyire nincs tekintettel a közönségére (a vígszínházas vendégjáték során számos néző távozott a szünetben, és Pécsett is többen ültek be az előadásra, mint ahányan tapsoltak a végén). Ezzel együtt a Rosmersholmnak a maga formabontó, egyedi, újszerű és minden korlátot feszegető voltában kétségtelenül helye volt a POSZT versenyprogramjában. 

rosmersholm001_-mihaela-marin.jpgRosmersholm (fotó: Mihaela Marin)

Emellett a fődíj kapcsán újra felmerült az a kérdés, hogy egy ilyen elismerés nem legitimálja-e a rendező brutális munkamódszerét és a színésze ellen elkövetett verbális, fizikai agressziót. És bár Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezetője hangsúlyozta, az előadás túl nagy figyelmet kapott a bulvár által, és most végre talán méltó helyére kerül a díjnak köszönhetően, beszédes, hogy a legjobb színésznőként elismert Imre Éva nem köszönte meg a díjat Andriy Zholdaknak, csupán a színháznak, amely lehetővé tette és teszi számára, hogy ilyen rendezőkkel dolgozhat. 

A fesztivál díjátadó gáláját idén Simon Kornél rendezte, illetve a házigazda szerepében is ő lépett színpadra. És bár néha bizonytalannak tűnt ebben a szerepben, az kétségtelen előrelépés, hogy Szente Vajk előző két évi bulvárosabb koncepcióját követően ezúttal Karinthy-versekre épült a program. 

A gála legfigyelemreméltóbb pillanata azonban Pécs polgármesteréhez, Páva Zsolthoz fűződik, aki miután elmondta, hogy több csalódott nézői vélemény is eljutott hozzá, hangot adott annak a vágyának, hogy a jövőben több közönségbarát előadás kerülhetne be a POSZT versenyprogramjába. Ez különösen érdekes annak fényében, hogy elsősorban szakmai fesztiválról van szó, és annak fényében is, hogy bár Pécs Megyei Jogú Város önkormányzata társtulajdonos a POSZT-ot szervező cégben, sőt jelentős anyagi támogatást is biztosít, vállalta, hogy minden szakmai döntést rábíz a másik két tulajdonosra, a Magyar Színházi Társaságra és Magyar Teátrumi Társaságra. 

Reméljük, a következő POSZT két válogatójának, Gulyás Gábornak és Zalán Tibornak elkerülte a figyelmét ez a mondat.

Dicsuk Dániel

Kapcsolódó cikkek

Merész döntés – Ők az idei POSZT díjazottjai!
Székely Kriszta: „Nem történt semmi azon kívül, hogy néhányan belebuktak a botrányba”
Bálint András: „Csak akkor adok tanácsot Kováts Adélnak, ha ő kér tőlem”
Ki védi meg a színészeket a rendezői agresszivitástól?