„Végtére is mi másért akarunk színészek lenni, mint azért, hogy játsszunk?!”

Dobó Enikővel, a margitszigeti Cirkuszhercegnő címszereplőjével beszélgettünk prózai és zenés színházról, és a bőrön át légzésről is.

Kálmán Imre nagyoperettjét Szabó Máté állítja színpadra kettős szereposztásban, Dobó Enikővel és Eperjesi Erikával a címszerepben, valamint Miller Zoltán, illetve Szőcs Artur főszereplésével. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Dobó Enikővel és Miller Zoltánnal látható az előadás július 20-án, Eperjesi Erika és Szőcs Artur párosával július 21-én. 

dobok.jpgDobó Enikő

Dobó Enikőtől, aki a kecskeméti Katona színművésze, megtudtuk, hogyan vezetett az útja a Kaposvári Egyetemtől és a K2-től a zenés főszerepekig, mi az, amit szerinte egy színháznál is el lehet sajátítani, és mire jó az egyetem, mi az, amin folyamatosan dolgoznia kell, illetve mi az, amitől igazán kiveri a víz. Ahogy az is kiderült, ha két bonviván annyira másképpen gondolkodik, amennyire Miller Zoltán és Szőcs Artur, annak két különböző előadás lesz a végeredménye.

Te azonnal a kaposvári egyetemet céloztad meg?

Dobó Enikő: Ez a K fétisem miatt van: így lett Kaposvár, a k2 és Kecskemét is. (nevet) Na de komolyan: nekem a gimnáziumban jött, hogy színésznő szeretnék lenni. Azt éreztem, ebben tudok önazonos lenni. A mai napig keresem, ki vagyok valójában. Régebben komoly probléma volt számomra, hogy minden nap más hangon beszéltem. Pápán, ahol gimnáziumba jártam, nem volt lehetőség színészetet tanulni, ott a szavalóversenyekre korlátozódott ez a vágyam.

Mivel minden évben elsőként a Színműn, majd a tanodákban és végül Kaposváron vannak a felvételik, elsőre a Színműre mentem el, ahol még gőzöm nem volt, mi fán terem ez az egész, és ennek megfelelően borzasztóan szerepeltem. Viszont felmértem a terepet, és utána már tudtam, hogy nagyjából mit kell csinálni: egyszerűen csak önmagamat kell adnom. Ezután a tanodákban és Kaposváron is játékosan fogtam fel az egészet. Végtére is mi másért akarunk színészek lenni, mint azért, hogy játsszunk?!

Így kerültél be a k2-ős osztályba Kaposváron.

dsc_0161_2.jpgCsodálatos volt ez az osztály. Már elsőben nagyon jó barátok lettünk Benkó Bencével, és alapítottunk egy zenekart. Szünetekben összeültünk a folyosón, ő gitározott, én pedig ráénekeltem. Ebből született az Alagsor nevű formáció. Nem tudtunk mit kezdeni magunkkal, nem volt elég, hogy reggeltől hajnali háromig bent voltunk a suliban, nyáron még kitaláltuk azt is, hogy páran az osztályból csinálunk egy előadást. Ez lett a Magyar Monoszkóp, az első k2 előadás. A következő évben az osztály többi tagja is belépett, és akkor csináltuk meg a Sziszüphoszt, majd a Helenét, amibe már más osztályokból is jöttek hozzánk. Ezután kerültem el negyedévben Kecskemétre, és Cseke Péter onnan kezdve nem engedett el több k2-ős darabba. Viszont hat év után meghívta őket, így jövőre jön a k2, Benkó Bence és Fábián Petya Kecskemétre, és megrendezik a Fekete Pétert. Ez milyen már? Csoda dolog!

Mi lett a zenekarral?

Koncertmániásak voltunk, és folyamatosan cserélődtek a tagok, az zenélt velünk, akit éppen be tudtunk rángatni a dologba. Aztán valahogy abbamaradt. Három éve már csak búcsúkoncerteket adunk. (nevet)

Éppen a kaposvári képzés átalakulása kapcsán éri kritika azt az új keletű gyakorlatot, hogy nagyon hamar „kicsapják” a színházakhoz a növendékeket, mondván, a szakmát a működő színházakban lehet megtanulni. Te mit gondolsz erről?

Nagyon nem szeretem a bezzeg a mi időnkben-jellegű önfényezést, mégis azt látom, hogy ezekből a fiatalokból hiányzik az a fajta alázat, amit mi megtanultunk annak idején. Minden nap hálát adtunk, hogy ezt csinálhatjuk, amikor együtt voltunk a tanárokkal reggeltől estig a gyakorlati, a mesterség- és az elméleti óráinkon. Most ez megszűnt, és szerintem nemesebb a mi szakmánk, mint hogy valaki bekerül az egyetemre, és máris ott van a színpadon, miközben azt sem tudja, mit csinál.

A színházakban nem lehet elsajátítani ezt a mesterséget?

Nem feltétlenül. Nagyon sok esetben kifejezetten rosszat tanul az ember. Én is kaptam olyan népszínházas instrukciókat kollégáktól, amiket nem győztem kidobálni a fejemből. Persze számos olyan tanácsot is kaptam, amit megfogadtam, ilyen például az operett műfaja, amit nem különösebben oktattak az egyetemen, pedig egy igazi klasszikus, technikás iskola. Kaposváron az ízlésünkre fókuszáltak, próbálták jó irányba fejleszteni. Például számos elismert, nemzetközi előadást, rangos művészfilmeket nézettek velünk.

magnasmiska_doboe_szemenyeij.jpgDobó Enikő és Szemenyei János a kecskeméti Mágnás Miska előadásában (fotó: Walter Péter)

A zenekar és éneklés rendben van, de azért mégis csak egy prózai képzés után kerültél Kecskemétre. Hogy jöttek a zenés szerepek?

Cseke Péter látott az egyik vizsgadarabunkban, a Tizenkét dühös emberben, Réczei Tamás (a kecskeméti színház akkori művészeti vezetője – a szerk.) pedig látta a koncertünket. Ezután a Hangyaboly című előadásban kipróbáltak énekesként is, és kiderült számukra, hogy nem csak énekelgetek. A zenei vezető felvetésére végzősként Sáfár Móni oldalán Liza voltam a Marica grófnőben, majd a következő évben történt a nagy ugrás: én lettem a Csókos asszony. Ezzel együtt, amikor Cseke Péter leszerződtetett, azt mondta, nem szeretne bekategorizálni, ezért minden műfajban lehetőséget fog nekem adni.

Gyanítom, hogy a zenés színházi szerepekhez nem elég az adottság. Tanultál énekelni?

Gyerekkorom óta jártam magánénekórákra, magam sem tudom miért. Egyszerűen szerettem énekelni. Olyan őrültségeket is megcsináltam, hogy csütörtökönként Pápára és Balatonfüredre is jártam énektanárhoz. Ami az utazgatás és a hajnali kelés mellett alapvetően is hülyeség volt, mert két különböző módszerrel tanító tanárnál nem is lehet egyszerre tanulni, csak összezavarják az embert.

Erre aztán magamtól is rájöttem. (nevet) Kaposy Margithoz járok évek óta, aki kilencvenegy éves, és egy csoda. Ő tanította meg nekem, hogy az éneklés kulcsa a (ének)kedv, a kedély és az önbizalom, próbál minden félelmet kiirtani belőlem. Persze keményen megmondja azt is, ha valami nincsen rendben. Épp minap szidott le, hogy a szívemet is el kell ám hozni az énekórára. Hiába mondtam neki, hogy higgye el Margit néni, ha itt lenne a Miller Zoli vagy a Szőcs Artur, és nem egy nyári ruhácskában lennék mezítláb, talán el tudnám hinni, hogy primadonna vagyok, de most nem megy. Pedig ezt az érzést még a beénekléshez is el kell hozni – mondta. Ettől olyan szinten felszívtam és összekaptam magam, hogy a végén odahívott magához, rám mosolygott, azt mondta, hogy na, ugye és megölelt.

Mennyiben más számodra egy prózai és egy zenés szerepre felkészülni, helyzetbe és hangulatba hozni magad az előadáshoz?

Ez nálam nem a műfajtól függ, minden előadásra másképpen készülök, mindegyikkel személyes kapcsolatom van. Azt még tanulom, hogyan tudom magam estéről estére kellően érzékeny állapotba hozni. Az igazi nehézség azonban számomra nem itt van: szeretnék olyan színész lenni, aki figyel a hangjára, a testére, a munkaeszközeire, ám előadás előtt és után szeretném a nem színész életemet élni.

apatlanul.jpgDobó Enikő és Kocsis Pál az Apátlanul előadásában (fotó: Walter Péter)

Ezt nagyon rosszul csinálom, és sehol nem tanítják. Márpedig ha ezt nem tanulom meg, és folyamatosan viszem magammal a szerepeimet, a velük való törődést, akkor nem lesz magánéletem. Egyelőre kísérletezem – nem tudom, mi az, ami jót tesz a szerepnek és jó nekem is. Bár ami jót tesz a szerepnek, az nekem is jó. Mondom én, ezen még dolgoznom kell. (nevet)

Azt is szokás mondani, hogy egy drámai szerep megformálásához kellenek drámai történések a civil életben is.

Na látod, ettől a „szokástól” nagyon kivagyok. A színésznek van egy olyan képessége, hogy el tudja a drámát is játszani, és nem attól jó színész, hogy veszettül rossz élete volt. Komolyan megbüntetném azokat a színészpedagógusokat, akik felvételikor olyanokat mondanak a gyerekeknek, hogy még túl egészségesek és nem éltek eleget. Hatalmas károkat okoznak. Az kell, hogy ezután el kezdjenek zülleni – most úgy beszélek, mint egy szigorú szülő (nevet) –, de gyakran látom, hogy ebbe belebetegszenek. Tényleg arra van szükség, hogy ezután keresse a rosszat, mert vele még semmi traumatikus dolog nem történt?! Ettől kiver a víz! Próbálok megmaradni viszonylag egészségesen ezen a pályán úgy, hogy önazonos legyek.

Már másodszor említed az önazonosságot.

Számomra a színészet mindig is egyfajta terápia volt, hogy mindaz, ami belém ragad a civil életemben – ami megfogalmazódik a fejemben, de mivel nem vagyok költő, nem tudom megírni –, azt az írók művein keresztül kiadhassam magamból. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy kimondok bizonyos gondolatokat, de a mondataim és a játékom mögött ott vannak ezek a számomra leszűrt, megtalált érzések, gondolatok, és így mégis csak kiadom azokat magamból. Ez nekem jólesik, jobban leszek tőle.

Az már kiderült, hogyan lettél a prózai szerepek mellet primadonna Kecskeméten, de hogy kerültél bele a Cirkuszhercegnőbe, ami a Miskolci Nemzeti Színház és a Szabad Tér Színház koprodukciója?

Apukám nagyon gazdag ember, és most két évig nem kapok karácsonyi ajándékot. (nevet) Elsőre azt gondoltam, hogy Szabó Máté rendezőnek biztosan Béres Attila javasolt, akivel Kecskeméten a Csárdáskirálynőben dolgoztam. Aztán kiderült, hogy Bán Teodóra (a Szabad Tér Színház vezetője – a szerk.) látott a Mágnás Miskában, nagyon szerette volna, ha a Margitszigeten én is megjelennék mint primadonna. Ráadásul Szabó Mátétól úgy tudom, erre több barátja is ráerősített.

edv_7319.jpgDobó Enikő a Cirkuszhercegnő terv elfogadásán (forrás: Szabad Tér Színház)

December végén Máté fel is hívott ezzel az ajánlattal, ami nagyon fura helyzetben ért, mivel ősszel el fogok menni az El Caminóra, márpedig ez az előadás ősszel is fog menni Miskolcon. Ezt meg is mondtam neki. Vett egy mély levegőt, és azt válaszolta, hogy nem akadály, megoldjuk. El sem tudom mondani, mennyire boldog lettem attól, hogy nem az ilyenkor szokásos „ezt még átgondoljuk, és majd visszahívjuk” reakciót kaptam, hanem voltam annyira fontos, hogy így is kellettem.

Ezek után milyen volt Szabó Mátéval dolgozni?

Minden színésznek felírnám őt receptre. Nagyon ritka ebben a szakmában, hogy valaki ennyire empatikus legyen. Ő is elveszti a türelmét, mégis olyan humorral kezeli a nehéz helyzeteket és olyan figyelemmel tud lenni mások iránt, hogy a feszültsége és a dühe lepereg az emberekről. Életem egyik legszebb és legbékésebb próbafolyamata volt. Ami ráadásul eredményes is lett, vagyis nem az történt, hogy kedvesen és konfliktusmentesen lapolgattuk egymás hátát. 

A Cirkuszhercegnőt kettős szereposztásban játsszátok, a margitszigeti előadásban Miller Zoltán lesz a partnered, akivel első alkalommal szerepeltek együtt. Hogyan lesz az első szakmai találkozásból néhány hét alatt két szerelmes szerep?

Zoli egy nagyon közvetlen, jófej pasi. Azonnal szimpatikus volt, ahogy Szőcs Artur is. Nem is tudom, milyen lehet az a helyzet, amikor két színész egy ilyen darabban nem szimpatizál egymással. Amúgy nem simán kettős szereposztás van, keresztül-kasul próbált mindenki mindenkivel. Két különböző dolog született Zolival és Arturral. Zoli jobban figyelt arra, hogy a próbákon kívül is leüljünk kávézni, sütizni, szöveget összemondani. Ő kérte azt is, hogy heti egyszer menjünk el korrepetitorhoz, hogy ne menjen ki nyáron a testünkből az anyag.

140420_szabter_cirkuszhercegno_tervelfogadas_31.JPGSzabó Máté rendező és Miller Zoltán a terv elfogadáson (forrás: Szabad Tér Színház)

Fontos ilyenkor, hogy civilben is megismerjétek egymást?

Ha valaki szimpatikus, akkor ez jó dolog, de azt gondolom, hogy nem feltétlenül szükséges. Most egy vallomásféle fog következni (nevet), sosem voltam az a csábító démon, aki tudatosan az ujja köré tudja csavarni a kiszemelt pasit, ám valahogy az évek alatt ezek a szép női szerepek megadták számomra a tartást, hogy azt gondolom, nem kell a leendő partnereimmel beszélgetnem, elég lesz az „elcsábításukhoz” és a kémiához, amit a karakterem felajánl. Azt érzem, hogy ez most mindkettőjükkel meg is született. De azért hiszek a kommunikáció erejében is. (nevet)

Említetted a különbözőséget más-más szereposztásban. Miben különböznek egymástól?

Ez elsősorban a két Mister X karaktere miatt van. Úgy láttam, hogy Zoli és Artur nagyon mások, ahogy Eperjesi Erika és én is, így a két férfikarakter mást is hoz ki belőlünk. Miller Zoli és Szőcs Artur pofátlanul meg merik tenni, hogy teljesen mást csinálnak ugyanabban a jelenetben. Szabó Máté – bizonyos határokon belül – szabad kezet adott nekik. Artur – hozzám hasonlóan – egy XXI. századi bonviván, aki viszont egyáltalán nem követi a műfaj bevett viselkedési szabályait. Elénekli a dalokat, de teljes mértékben önmagából fogalmaz. Miller Zoli viszont gyakran hivatkozik az operett alapszabályaira, és sok esetben be kellett látnom, hogy igaza van. Valahol a kettő között lehet a teljes igazság, azt keresem folyamatosan.

Egyre inkább úgy tűnik, sokkal jobban foglalkoztat a próza, mint az ének. Mennyire nehezek a dalok a Cirkuszhercegnőben?

Nekem eddig ez a legnehezebb és a legszebb zenei anyagom. Szerelmes vagyok ezekbe a dalokba. A próza nehezebb feladat volt ennél az operettnél, mert a szöveg elég szerény, bár a végeredmény egy sokkal szórakoztatóbb történet lett Szabó Máté és Ari-Nagy Barbara írói munkájának köszönhetően, de a próbák alatt mégis volt vele küzdelem, hogy pár sor prózával hogyan jutunk el egy óriási szenvedélyes dalorgiáig. Amikor ez sikerül, akkor a duett voltaképpen a beteljesülés, meggy a habon.

csardas_walter_peter.jpgDobó Enikő a kecskeméti Csárdáskirálynő előadásában (fotó: Walter Péter)

Baranyai Anna mondta korábban, hogy a zenés műfajokban az egyik legnehezebb, hogy néha kifejezetten intenzív mozgás közben is kell tudni énekelni.

Éppen azzal kísérletezem, hogy a mozgás ne menjen az ének kárára. Ezért szeretek Kecskeméten Barta Dóra koreográfussal dolgozni, mert egyáltalán nem foglalkozik azzal, milyen nehéz dolgom van az énekben. A Csárdáskirálynőben például a Szilvia belépőjét, ami egy nagyon nehéz dal, végig kell táncolni, dobálnak össze-vissza, mindannyian a bőrünkön keresztül lélegzünk. De meg lehet csinálni, csak gyakorlás kérdése.

A legkegyetlenebb dolog a toroknak a próza és az ének váltogatása. Ebben nem vagyok óvatos, szerintem feszegetni kell a határokat, és ezzel lehet talán valami újat szülni. Jeles Andrástól tanultam meg egy kurzuson, hogy voltaképpen nincs is annál izgalmasabb cél a színészetben, mint hogy valami teljesen újat vigyél a színpadra, amit te találtál ki, te szültél meg és működik. Többek között ezen vagyok én is.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Kálmán Imre Cirkuszhercegnője a Margitszigeten
Nagyszabású jubileumi évad az idei Budapesti Nyári Fesztiválon
Baranyai Anna: „Figyelem a másik rezdüléseit, rácsatlakozom a csápjaira”
Kocsis Pál: „A halál mindent elmos abban a pillanatban, amikor megérkezik”
Kozma Attila: Ma már nem elég, hogy bemész középre és felállsz spiccre”
„Telivér versenylónak érzem magam, amely több ezer kilométerrel a lábában is vágtázik”
Kik játszanak a legtöbbet – a vidéki kőszínházakban?