„A Kádár-korszak második felében szabadabb volt a kulturális élet, mint most”

Verebes István a színészek kiszolgáltatottságáról, a jelenlegi politikai vezetés érzéketlenségéről és pökhendiségéről is beszélt a HVG-nek.

Az ünnepi könyvhétre jelent meg a színész, rendező Tólig című kötete. Verebes István új könyve memoár, ugyanakkor kegyetlenül őszinte látlelet a hazai színházi állapotokról. A szerző arra keresi a választ, hogyan jutott a szakma olyan mély morális válságba, ahol most van. Könyvét vitaindítónak szánta. S persze nem csak színházi embereknek.

verebes_foto_bathory_peter.jpgVerebes István (fotó: Báthory Péter)

Én a könyvemet elsősorban vitaindítónak szántam. Nem önmagamról akartam írni, inkább a színházi szakma állapotáról. Azt szeretném, hogy beszéljünk végre arról, hogyan jutottunk el abba a morális és erkölcsi mélységbe, ahol most vagyunk” – mondja Verebes István az interjúban

Könyvében azt írja, eltűntek a nagy színészegyéniségek. „Ma nincs, aki felépítsen színészi pályákat. A színházban már nem a színész fontos, hanem a rendező, aki saját életművét szeretné megvalósítani. Ebben a színész legfeljebb eszköz. Én ezt rendezői csordaszínháznak hívom. A színésznek az a dolga, hogy mindenben alávesse magát a rendezőnek, ne legyen önállóan gondolkodó személyiség, aki a sorsát irányítja” – vallja.

A rendszerváltáskor még nyolcszázan voltak a pályán. Most úgy háromezren, miközben sokkal kevesebb a munkalehetőség. Azt éreztetik a társulatok tagjaival: ha ugrálnak, ott van helyettük húsz másik ember. Pedig az igazi színész pótolhatatlan. Szükségük lenne arra, hogy sokfelé kipróbálhassák magukat. De nagyon durva dolognak kell történnie ahhoz, hogy valaki ott merjen hagyni egy színházat. Nemcsak a szakmai, hanem az emberi minőségük is romlik így a színészeknek” – fűzi hozzá.

ver_all.jpgA mi szakmánk nem működhet úgy, hogy a színész elgyávul, és a gázszámlájának a befizetéséért játszik. Hallgat, mert meg akar élni. Ez a személyiségét rombolja, és egy idő után az egészségét is. A színházi mesterség nem létezik erkölcs és progresszió nélkül” – fejti ki „az emberi minőség romlása” kapcsán.

Véleménye szerint a Kádár-korszak második felében nagyobb volt a szabadság a kulturális életben, mint most. „A Kádár-rendszer kultuszvezére, Aczél György igazi kultúrember volt. Olvasott, színházba járt. Ez a mai politikusokra nem jellemző. Lehet, hogy Aczél méltatlanul bánt el Somogyvári Rudolffal, de legalább tudta, ki az a Somogyvári. Mensáros Lászlót és Darvas Ivánt 1956 után börtönre ítélték, de a hetvenes években már Kossuth-díjat kaptak” – fogalmaz Verebes.

Ma nem tiltanak be semmit, de el sem készülhet a mű, ha az alkotója nem elég lojális a hatalomhoz. Anyagilag kivéreztetnek független szellemi műhelyeket. A szocializmusban volt öt politikai tabutéma, amiről nem lehetett beszélni, noha a sorok között azokról is. Ma van úgy 120 téma, amiről jobb hallgatni, mert esetleg sérti valamelyik potentát vagy politikus érdekeit, és másnap elintézik, hogy „a hangoskodót” tönkretegyék” – mondja, hozzátéve – „Kádár idejében ha valakit ideológiai okokból kitettek az állásából, lehet, hogy egy darabig nem kapott egyetemi katedrát, de azért nem kellett éhen halnia. Ma ez bárkivel megtörténhet. Családokat lakoltatnak ki az utcára. A jelenlegi rendszernek az érzéketlensége és a pökhendisége zavar a legjobban. Borzasztó látni ezt a rengeteg szerencsétlen, nyomorgó embert”.

Ezek után mit mondana a fiatal pályakezdőknek? „Azt, hogy jobb, ha abbahagyják a pályát. Legalább nyolc év színpadi idő kell ahhoz, amíg valóban színésszé válnak. Rámegy a fiatalságuk. De ha mégis ezt a szakmát akarják folytatni, legyenek önérzetesek. Ne engedjék, hogy sértően beszéljenek velük, és ilyen fizetésekért dolgoztassák őket. A könyvemet azért is írtam, hogy tanulságul szolgáljon egy majdan felnőtté váló színházi nemzedéknek” – mondja.

Az eredeti interjúból, amit Sándor Zsuzsanna készített, az is kiderül, miért gondolja úgy Verebes István, hogy a korrupció szinte az egész színházi szakmát jellemzi, hogyan tudta elkerülni, hogy sem a jobb, sem a baloldalnak nem kötelezte el magát pályája során, és mivel foglalkozna, ha most lenne fiatal.

A teljes interjú itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Verebes István: „Műfajrasszistákkal van tele a színházi szakma”