Szilágyi István színművész fiát elítélték édesapja bántalmazásáért

Az Index információja szerint két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

Korábban hírt adtunk róla, hogy az egykori közismert karakterszínész mélyszegénységben, betegen él. Szilágyi Istvánt rengeteg filmből, sorozatból és persze a színházból is ismerheti a magyar közönség, de a kilencvenes években ő volt a lottóreklámok arca is. A sors iróniája, hogy a reklámokban nagy pénzhalmokat mutogató színész nyomorúságos körülmények között él, nyugdíja sem elég a megélhetéséhez.

szilagyi.jpg    Szilágyi István a százéves Filmgyár jubileumi ünnepségén 2017. szeptember 7-én (fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Szilágyi István 1937. december 7-én született, 1961-ben végzett a Főiskolán, majd az egri Gárdonyi Géza Színházban, az Irodalmi Színpadon, a Pécsi Nemzeti Színházban és a Vígszínházban játszott, mígnem 1998-ban a Győri Nemzeti Színházhoz szerződött. A nagyközönség filmekből és sorozatokból ismerhette: ő volt a Keménykalap és krumpliorr Lópici Gáspárja és a Bors Sipos Vincéje, de szerepelt az A Tenkes Kapitányában, az Indul a bakterházban vagy A három testőr Afrikában című filmben is.

2016-ban megkapta a Pro Urbe Győr díjat. A Győri Nemzeti Színház kulturális menedzsere másfél évvel ezelőtt elmondta, hogy a színművész nyolc éven át egy színészlakásban élt Győrben, de egyik-napról a másikra eltűnt. A szolgálati lakást azóta méltányosságból fenntartják számára, de arról nincsen szó, hogy náluk játszana majd a színművész.

A Fővárosi Törvényszék most kiadott egy közleményt egy 2018. július 3-i másodfokú döntéséről, amely helybenhagyta az elsőfokú bíróság által testi sértés miatt SZ. P. I. vádlottal szemben kiszabott 2 év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztés büntetést. Bár a közleményben csak monogramok szerepelnek, de ebből, az eset leírásából és a színész apára tett utalásból valószínűsíthető, hogy Szilágyi István ügyéről van szó. 

szilagyi_istvan_1.jpgSzilágyi István a Bunkerember című 2009-es filmben (forrás: PORT.hu)

A közlemény szerint a „vádlott együtt lakott idős szüleivel, de 80 éves, színész apjával 2016 decembere óta nézeteltérései voltak lakhatási és megélhetési problémák, valamint korábbi sérelmei miatt. A vitákat általában a vádlott kezdeményezte, többnyire ittas állapotban. 2017 júniusában egy délután a vádlott, miután megivott egy üveg bort, ismét felelősségre vonta az édesapját, majd közepes erővel arcon ütötte. Az apa kérte a fiát, hogy ne így beszéljék meg a dolgaikat és ne bántsa őt, de a vádlott az arcán, majd a mellkasán összesen 10-15 alkalommal újból megütötte a sértettet, akinek ezzel 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozott”.

(Forrás: Index, Szinhaz.hu)

Kapcsolódó cikkek

Szomorú színészsors Magyarországon
„Elfogadtam magam úgy, ahogy vagyok” – Szilágyi István mesélt