Mangós sör, avagy mikroszínház magyar módra

Jól leütött labdákkal és kicsit elgurulókkal, kifejezetten ígéretes ez az alulról jövő színházcsináló kezdeményezés.

Ez a történet a Dürer Kertben kezdődik, ami egy Szimpla Kertben zajló színházi eseménynél a legkevésbé sem magától értetődő, ám mégis fontos része a sztorinak.

_dsc0040.jpgStork Natasa az Apróság jelenetében (fotók: Somogyi Lajos / Bands Through the Lens)

Porogi Dorka, Karnics Alina és néhány fiatal színházcsináló ugyanis úgy gondolták, madridi mintára rövidebb, egymástól független, felváltva magyarul és angolul előadott jelenetekből létrehozzák az első budapesti mikroszínházat, amelyet szórakozóhelyek különféle tereiben játszanak majd. Az eredeti elképzelés szerint minden érdeklődő maga állíthatja össze a saját jelenetrendjét, ha egyre kíváncsi, egyet néz, ha többre, többet. Az induló öt jelenet júliusban minden kedden és csütörtökön azt a kérdést járja körül a Szimpla Kertben, mit jelent most magyarnak lenni. Amikor múlt hét csütörtökjén, a legelső alkalomkor megérkeztem a Dürer Kertbe, erre a kérdésre – legalábbis önmagamra vonatkozóan – már kaptam is egy választ.

Ha nem is ennyire szélsőséges tünetekből kiindulva, a szervezők az első alkalom tanulságaként, amikor többen is eltévedtek a Szimpla Kert gazdagon burjánzó, élettel teli tereiben, tegnapra már jelenettúrákat állítottak össze túravezetőkkel. Úgy tűnik, vezetőre még mindig szükségünk van.

Madridban mindez kezd vérprofivá válni (Dél-Amerikában pedig egyenesen franchise rendszerben működnek a mikroszínházi események), egyre több nagynevű színész és drámaíró jegyzi a jeleneteket, amelyeket egyenként 4,5 euróért lehet megnézni. A hazai kezdeményezés sajátos ízét – mert ilyen is a magyar – éppen a félprofizmus frissessége adja, amelyet a júliusi teszthónapban ingyenesen látogathatunk. A távlati tervek szerint havonta változó jelenetekkel és témákkal fognak minket megkínálni, és hogy ennek mi lesz az ára, attól is függ, milyen szponzorokat sikerül szerezni a kezdeményezéshez. Az indulásba közösségi finanszírozással megtámogatva vágtak bele (nagyjából 2000 USD-t „dobtunk össze”). 

_dsc0012.jpgAmennyi fűszál van

Az alapötlet: színházat vinni nem-színházi terekbe, külföldieket és magyarokat, civileket és színházbelieket összehozni, hiszen a mikroelőadások után, egy szórakozóhely tereiben talán könnyebben alakul ki beszélgetés a nézők között, vagy akár a játszókkal is. Ezt személyes tapasztalattal is alá tudom támasztani: két jelenet közötti szünetben ugyanis éppen erőt vettem volna magamon, hogy meginterjúvoljam egy magányosnak tűnő nézőtársamat, mondván mit szól mindehhez egy „mezei néző”, amikor ő maga szólított meg. Kellett egy kis idő, mire kiderült, hogy mindketten újságírók vagyunk, vagyis jól keresztbeinterjúvoltuk egymást. Akárhogy is, jó dolog egy oldottabb közegben beszélgetni, és ebben az esetben van is miről.

10-15 perces jeleneteket kínáltak a szervezők a túra során, amely összességükben olyan élmény volt, mint az emeleten megkóstolt mangós sör: könnyeden keserédes egy különös és kellemes mellékízzel. Volt közöttük, amelyik a magyarnak lenni témán belül bugyután bánt a vonatkozó közhelyekkel, a másik ugyanebből a munícióból dolgozva kifejezetten szellemes játékot ajánlott fel (Hungarian mindset    Egger Géza tollából). Egy különös hangulatú, finom kézzel festett születésnapba is belenézhettünk, amelyhez képest a csehovi nem-történés egy rohamvágta. A Pálos Hanna által írt jelenet (Amennyi fűszál van) a generációk közötti kapcsolódás tragikomikus felszínességét mutatta meg test- és lélek közelségből. 

_dsc0052.jpgAz igazgató

A két favorit egyike számomra a Porogi Ádám által írt és Varga Norbert, valamint Várnai Balázs által játszott Az igazgató című jelenet volt, amely Hamvas Béla nyomán és az abszurd komédia eszköztárát is igénybe véve merít meg minket a Ki vagyok én? és a Ki lehetek én? kérdéseiben. Többet elmondani nem lenne illő. A másik kedvencem az Apróság volt, amiben Stork Natasa nálam kiérdemelte a legjobb női alakítás képzeletbeli díját. Hogy mit játszott, és miről szól a jelenet, ismét csak nem szeretném lelőni, legfeljebb annyit árulnék el, hogy most akkor mi van?!

Még szervezett túrákkal sem lehet elkerülni a várakozást, hiszen a jelenetek nem egyforma hosszúak. Van, ahol egy egyszerű gesztussal oldják meg a beinvitálást és eleresztést, máshol ötletesebben, akad, amire úgy ülünk be akár egy normál előadásra, és csendes fészkelődéssel kell várnunk a jelenetkezdést, máshol mint egy kiállításba sétálunk bele a jelenetbe, ahol már a helyeink megtalálása közben is van mozizni való. Jól érezhetően folyamatosan csiszolódik a dolog. Jól leütött labdákkal és kicsit elgurulókkal, kifejezetten ígéretes ez az alulról jövő színházcsináló kezdeményezés. 

_dsc0069.jpgGelányi Bence a Hungarian mindset jelenetében

Egy javaslat: aki teheti, a Hungarian mindset című előadást hagyja a végére Gelányi Bence előadásában. A jelenet egy képzeletbeli tréning során azt mutatja meg nekünk, hogyan tudjuk magunkat magyar módra, 7+1 lépésben sikertelennek érezni. A sikertelen kurzus végén a színész azt is a fülünkbe súgja, hogyan lehet ezzel a mélabúsan méltatlankodó keserűséggel élni. Szerintem neked is megsúgja, ha odamész.

Török Ákos