Csonka Zsuzsanna: „Ez egy érzéki élvezet, amiért meg kell dolgozni”

Az operaénekesnőtől azt is megtudtuk, milyen az, amikor évekig kell „gyűrnie magát” egyetlen hangért.

Csonka Zsuzsanna állítja színpadra Rossini A sevillai borbély című vígoperáját a Városmajori Szabadtéri Színpadon augusztus 10-én, este fél 8-tól (jegyek itt vásárolhatóak rá). Nem csak rendezi az operát, de Berta szerepét is ő énekli benne. 

tgph2013.jpgCsonka Zsuzsanna (fotó: Toldy Miklós)

Nem csak arról kérdeztük, milyen elképzelésekkel állítja színpadra Rossinit, és mennyire nehéz énekesi feladat ebben Berta szerepe, de azt is megtudtuk tőle, mennyi munka van abban, hogy valaki operaénekes legyen, hogy ezek után nem kis feladat számára egy Koncz Zsuzsa számot elénekelni, és hogyan jön össze egy emberben az, hogy egyszerre legyen az opera nagykövete és gondoskodjon hajléktalanokról a Máltai Szeretetszolgálat keretén belül.

És ami az egyik legfontosabb: miként lehetne szerinte azt elérni, hogy a mutáló kamasz fiúk anélkül tanuljanak meg az iskolában énekelni, hogy az énekórákon a maradék önbecsülésüket is elveszítenék.

Hogyan „vetemedik” arra egy operaénekes, hogy színpadra állítson egy operát?

Csonka Zsuzsanna: Rettenetesen elkedvetlenített, amikor nagyon jó előadások mellett láttam egy-egy kevésbé sikerült rendezést, ahol a darabot alig lehetett érteni, és ahol így kellemetlen helyzetbe hozták a művész kollégákat. Arra gondoltam, hogy ilyen pocsék munkát nem nagy tudomány csinálni, és tudnék ennél jobbat is színpadra állítani. Amikor felmerült A sevillai borbély ötlete, úgy gondoltam, ezt most be is bizonyíthatom. Minden nyakatekert rendezői ötlet nélkül egyetlen célom volt: meglegyen a színpadi igazsága a zenének és a történetben lévő helyzeteknek.

De hol marad akkor a színház?

Amikor kezdő operaénekesként az Éj Királynőjét énekeltem, és megpróbáltam eljátszani az áriákat, Lukács karnagy úr azt mondta nekem, ne akarjam megnehezíteni az amúgy is nehéz dolgomat: semmit ne csináljak, „csak” énekeljem el pontosan a két áriát, Mozart mindent leírt bennük. Akkor vegyes érzelmekkel fogadtam ezt a kérést, de nagyon hamar rájöttem, hogy tökéletesen igaza volt. Minden le van írva Mozartnál a zenében, és Rossininél is ugyanez a helyzet. Olyan egyértelmű és sziporkázó a zene és jó a fordítás is, hogy nem kell se kézen, se fejen állni a színpadon. Ha a zenészek szépen eljátsszák, és mi jól elénekeljük, akkor a közönség egy brillírozott operaélményt kap.

Akkor mit tudhat ehhez Zsuzsanna hozzátenni?

26952293_1658319580883591_1241046880134711515_o_masolata.jpgA jeleneteknél apróbb dolgokat, illetve az opera egészére nézve mozgáshoz kötődő ötleteket. Ugyanis a zeneszerző is szeret kibontakozni, villogtatni a tudományát, és néha ugyanazt még egyszer leírja, csak kicsit máshogy. Ezeket a helyeket, ahol a történet gyakran szövegszinten nem megy előre, tánccal és mozgással próbálom nem megtörni, hanem inkább színezni és dúsítani.

          (Yanis Benabdallah és Kiss Diána az előadásban)

Az ilyen jellegű csintalanságok amúgy sem állnak messze Rossinitől, aki rendkívül rossz kisfiú volt, és akivel szülei zenész szülei nem bírtak, akit még a templomból is majdnem kitiltottak. Mivel a zenei tanulmányait sem vette túlzottan komolyan, egy időre be is adták kisinasnak egy kovácsműhelybe. Amit ő bele is írt egy félmondatnyi fricska erejéig A sevillai borbélyba. De magában az ő rendkívül szellemes zenéjében is benne van a huncut csínytevés, ahogy főszereplőjét különféle commedia dell’arte alakokba bújtatja, hogy szerelméhez egyre közelebb férkőzhessen.

Hogyan kezdett el énekelni?

Gyerekkorunkban nagyon szerettük az Illés együttest, Koncz Zsuzsát, Zoránt, Kovács Katit, akiktől voltak lemezeink is, és amelyeket egyszer kölcsönadtunk szeretett szomszédjainknak, akik késlekedtek azok visszaadásával. Csilla nővéremmel fondorlatosan kitaláltuk, hogy mi is kölcsönkérünk tőlük lemezeket, amiket pedig majd mi sem adunk vissza. (mosoly) Így került hozzánk egy tíz nagylemezből álló olasz zenegyűjtemény, amiben az olasz népzenétől a madrigálon keresztül Verdi nyitányokig rengetegféle zenemű volt. Amikből naponta hallgattunk zenéket, és ebből a Siciliai vecsernye Bolerója és a Casta Diva áriákat egy idő után elkezdtem a kis kappanhangomon halandzsa olasz nyelven énekelgetni.  

És hogyan alakult később ez a „kappanhang”?

Nagyon szerettem énekelni, jártam énekkarba is, és általános iskola felső tagozatában különféle énekversenyeken már nyeregettem hol második-harmadik, hol első helyezéseket. Egyszer, amikor otthon énekelgettem, teljesen váratlanul vibrátó került a hangomba, mintha rájöttem volna valamire, aminek a nevét sem tudtam. Azt viszont éreztem, hogy ez már majdnem olyan, ahogy az operaénekesek szoktak énekelni. Azonnal összehívtam a barátnőimet, hogy nekik is megmutassam az új tudományomat, szépen körbeültünk, de nem jött az eredmény (nevet), nem tudtam újra fölidézni.

Végül hogyan talált rá újra?

Nem adtam fel, addig-addig gyűrtem magam, ameddig egyszer csak újra történt valami hasonló a torkomban, amit aztán később sok-sok munkával levegőre kellett helyezni.

tgph2096.jpg

Mégis zenészként kezdődött a pályája, már az általános iskolában.

Még egyáltalán nem tudtam, mi szeretnék lenni, noha azt igen, hogy azt a két áriát egyszer el szeretném elénekelni. Evidens tervem volt az is, hogy színésznő legyek, ám ezt a két dolgot – mármint az éneklést és a színészetet – nagyon sokáig nem tudtam összerakni a fejemben. Talán az lehetett az oka, hogy még soha nem voltam színházban. A szüleim pedig beírattak hegedülni, amit később a konzervatóriumban is folytattam. Azt már ennek elvégzése után tudtam, hogy ha továbbra is hegedülni fogok, akkor a napi 5-6 óra gyakorlással kegyetlen életem lesz. Azt gondoltam, hogy miután felvettek a Zeneakadémiára, magánének szakra – mivel a dalok megtanulása és eléneklése sokkal könnyebben ment –, egy nagyon vidám és könnyed, munkától mentes életem lesz. Hát nem így lett. (nevet)

Hogyan lett?

Ahogy Gyöngyösről illetve a miskolci Konziból felkerültem Budapestre, nagyon hamar kiderült, hogy mennyi mindent nem tudok, nem ismerek, nem olvastam. Amikor először elmentem az Operába, majdnem szétment tőle a fejem, mert egy szót, egy hangot nem értettem. Ezt a műfajt tanulni kell ahhoz is, hogy csináljuk, és ahhoz is, hogy évezhessük. Olyan művész tanárokkal és diáktársakkal voltam körülvéve, akik már akkor versenyeket nyertek, állandóan énekeltek operákban. Nagyon össze kellett magamat kapnom, nem volt egy szabad percem sem.

Hogyan lehet megtanulni szeretni az operát?

Egy operát legalább háromszor kell ahhoz megnézni, hogy értsük és értékelni tudjuk. Egyre több derül ki belőle és egyre több lesz a libabőr effektus. Ez egy érzéki élvezet, amiért meg kell dolgozni. Amikor valakit becsalogatok ennek a műfajnak a szeretetébe, először nem is operára viszem el, hanem balett előadásra, és ha lehet egy Seregi László koreográfiára, ami olyan színházi élményt ad, ami után nehéz megszólalni. Utána már lehet beszélgetni az operáról is, meghallgatunk belőle részleteket, és jó esetben ezek után már jöhet az élvezet.  (mosoly) Persze engem az is inspirált, hogy majd egyszer talán valamelyik hősnő bőrébe bújva énekelhetem a szebbnél szebb dallamokat. 

tgph2089.jpg

Szinetár Miklós azt mondta, hogy az opera szeretetét nem lehet megtanulni: vagy van, vagy nincs.

Mondok egy példát: a kalocsai gyerekotthonba – melyet akár a börtön előkapujának is nevezhetnék – kéthetente járok beszélgetni zenéről, művészetről többek között operákról is, és amikor néhány fiatalt ezek után elvittünk egy-egy operaelőadásra, kikerekedett és csillogott a szemük. Alig várták a következő alkalmat. Azt gondolom, hogy ha megfelelő előzetes ismeretekkel és felkészültséggel megy el valaki a neki megfelelő operára, akkor szinte bárki meg tudja szeretni ezt a műfajt. Persze biztosan nem mindenki.

Harsányi Attila, miskolci színész mesélte, hogy amikor életében először kijött neki a felső C egy operában, olyan mámoros érzés volt számára, amit nehezebb pillanataiban azóta is vissza-visszaidéz magában.

Ismerős ez a dolog. (mosolyog) Vannak ilyen nehezen elérhető csúcsok egy-egy áriában. Ott van például a Vilja-dal A víg özvegyben, ami egy egyszerű kis népdal, technikailag szinte nulla feladat. Csak éppen Lehár Ferenc a végére beletett egy piano H-t. (meg is mutatja) A közönség és a szakma számára arról szól ez a két versszak, hogy vajon hogyan tudjuk kiénekelni ezt az utolsó tartott hangot. Nekem ez nagyon sokáig nem ment, féltem a daltól. Gyűrtem a próbákon, míg nem egy több előadásos lehetőségnek köszönhetően egyszer csak jó helyre beakadt a hang, és meg is maradt. Most már majdnem azt csinálok ezzel a piano H-val, amit csak akarok, de előtte soha semmit nem tudtam vele kezdeni. Ez ilyen… tele vagyunk görccsel és gátlással, aztán ha gyakorolunk és még szerencsénk is van, egyszer csak jó dolgok születnek.

Egyre inkább úgy érzem, hogy ez egy nagyon „munkás” szakma.

Ez így van. Ezért is fordul elő nem is ritkán, hogy szerény hangi adottságú emberek óriási eredményeket érnek el akarattal és gyakorlással, ugyanakkor néha bombasztikus adottságú énekesek szép lassan lemaradnak. Nem könnyű azoknak, akik eleve kiváló képességekkel születnek, mert általában lassabban jönnek rá, hogy azzal még mennyi munka van, mennyit kell rajta még csiszolni. 

A sevillai borbély mennyire nehéz énekesi feladat?

Mennyiségileg mindenképpen kegyetlen, főként a főszereplő tenor, a marokkói származású Yanis Benabdallah számára, akinek az anyanyelve a francia, de remek nyelvi érzékének, és talán magyar házasságának is köszönhetően szinte tökéletesen beszél magyarul. De mindenki másnak is ki kell tennie magáért. (mosolyog)

Bertaként mennyire kell kitennie magáért?

19264433_1658315260884023_5192510217109397012_o_masolata.jpgEz a legkisebb szerep, nem is tudom, miért tették bele, talán, hogy valaki közben átöltözhessen (nevet). Ja, és hogy egy női szólammal több legyen. Zeneileg és hangilag nem nehéz, az benne a kihívás, hogy miután hébe-hóba kóborol a színpadon egy öregasszony (nevet), ebben a rövid áriában kell valami személyiséget megmutatni. Hogy tulajdonképpen ő lenne való az öreg doktorhoz, és sajnálja, hogy ő már elvirágzott. Pedig ez a kapcsolat még tetszene neki. És ezt minden felvezetés nélkül kell megmutatni, onnan kiindulva, hogy a nézők rácsodálkoznak, hogy jé, ez a pókhálós öregasszony is még itt van, ez most mit akar?! Hát egy kis szexet akar. (nevet).

                  (Csonka Zsuzsanna Bertaként az előadásban)

Azt már jól tudjuk, milyen hosszú és kemény munkával, folyamatos hangképzéssel és állandó gyakorlással juthat el oda valaki, hogy operaénekes legyen. Engem a „visszaút” érdekel: Zsuzsa például el tudna énekelni egy Koncz Zsuzsa számot nem „operásan” is?

Mivel az én hangom túlképzett ehhez, ezért nagyon kemény munka kellene ahhoz, hogy ez sikerüljön. Hozzáteszem, dolgozom azon, hogy néhány könnyűzenei dalt, aminek énekesként nem tudok ellenállni, el tudjak énekelni „nem operásan”.

Jól gondolom, hogy ha valakinek egyszerűen csak jó hallása és szép hangja van, előbb el tud énekelni „Koncz Zsuzsásan” egy Koncz Zsuzsa számot, mint egy képzett operaénekes?

Azt azért ne gondolja senki sem, hogy Koncz Zsuzsa attól lett az, aki, mert csak úgy simán énekel! Nagyon szép hangja van, és ezzel olyan egyszerűen és finoman tud bánni, hogy az emberek azt hihetik, nem is csinál semmit. Óriási tévedés. Bűvészként bánik a hangjával, ráadásul egyéni és utánozhatatlan hangszíne van. És ott van az a bizonyos X faktor is. De éppen attól szép a művészet, hogy ha nézem, vagy éppen hallgatom, azt gondolom, én is éppen így csinálnám a helyében. Ha tényleg így lenne, akkor az utca tele lenne Koncz Zsuzsákkal. De nincs! (nevet) És nem véletlenül nincs.

Ha már az „X faktor” szóba került, mit gondol ezekről a kereskedelmi televíziós, bulvárosan túlhájpolt „tehetségkutatókról”?

Én szeretem őket, persze nem a bulvár részét, hanem azt – főként a gyerekekkel készült műsoroknál –, hogy látom, mennyi tehetséges fiatal van. Mert amúgy nagyon szomorú, hogy amikor az ének és az opera nagyköveteként elmegyek iskolákba, azt látom, nem nagyon tudnak a gyerekek énekelni. Ami nem is meglepő, olyan kevés az énekóra.

Ne is mondja az énekórákat, még mindig megizzaszt, amikor eszembe jutnak a 7-8. osztályos órák, ahol ki kellett állni, és mindenki előtt énekelni hallás és hang nélkül!

Nem szabad a fiúkat énekeltetni. Egy mutáló fiút?! Ha van zenei alapunk egy népszerű könnyűzenei dalhoz, amin esetleg még az ének is rajta van, akkor ebbe már be lehet vonni a fiúkat is. Én legalábbis ezt szoktam csinálni, és ilyenkor miután nagy örömmel ráismernek, azonnal nyomják, a legtöbben persze jó hamisan. De ha valaki másokkal együtt örömmel énekel, akkor jobb eséllyel találja meg a saját hangját, mintha folyamatosan megszégyenül egyedül énekelve. Márpedig biztosan lehet jó alkalmakat találni ilyen közös éneklésekre az iskolai életen belül is. Mielőtt valakinek a hallásán és a hangján akarunk finomítani, előbb azt kell elérnünk, hogy merjen énekelni.   

tgph2055.jpg

A Máltai Szeretetszolgálat keretén belül hajléktalanokkal is foglalkozik. Nem nagyon tudok két, egymástól távolabb álló dolgot elképzelni, mint az opera nagykövetének lenni kosztümben és hajléktalanokat segíteni az utcán vöröskeresztes trikóban.

Egyszerűen nem tudok elmenni az emberi szenvedés mellett. A lelkemnek is jó és fizikailag is jó érzés számomra a rászorulókon segíteni, azt is mondhatnám, hogy hedonizmusból teszem.

A hajléktalanság büntetését egyre erőteljesebben forszírozó kormányzati döntések miatt nem érzi úgy, hogy komoly politikai ellenszélben csinálja ezt?

Amikor körülbelül nyolc évvel ezelőtt elkezdtem, akkor sem törődtem se a kormánnyal, se azokkal, akik azt mondták, hogy vegyem le a honlapomról, mert ez ciki. És most sem érdekel mindez. Én akkor is kimentem, játékokat, tisztálkodási szereket, szendvicseket vittem és bekötöztem a sérüléseiket, amikor a menekültek több héten át itt voltak a Keletinél. Nem akarom, hogy migránsok jöjjenek ide, és mecsetet sem akarok, de ha itt most a kávézó mellett lenne egy csapatnyi rászoruló menekült, biztos, hogy vinném nekik a szendvicset és a vizet.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Miller Zoltán: „Minél fontosabb vagyok valakinek, nekem is annál fontosabb lesz”
Dobó Enikő: „Végtére is mi másért akarunk színészek lenni, mint azért, hogy játsszunk?!”
Baranyai Anna: „Figyelem a másik rezdüléseit, rácsatlakozom a csápjaira”
Szinetár Miklós: „Nekem az opera fizikai élvezetet okoz”