Tenki Dalma: „A kőszínházi létforma jót tesz nekem: beosztják az időmet”

A színésznő a nővéréhez, Tenki Rékához való viszonya mellett pályája alakulásáról is mesélt az Indexen.

Öt évvel fiatalabb nővérénél, a rengeteg díjjal kitüntetett Tenki Rékánál, és most már nem vonul el a sarokba zokogni, ha az ő sikereiről beszélgetnek vele, és nem őt, hanem a nővérét dicsérik, de ma már azt se hallja annyit, hogy „bezzeg a nővéred”. Tenki Dalma a Miskolci Nemzeti Színház színésze, ma már főszerepben is látható, többek között A kaukázusi krétakör kormányzónéját és a Györgyike, drága gyermek címszerepét játssza.

Az Index beszélgetett vele gyerekkoron, a testvéréhez kötődő szereteten és görcsökön kívül a kőszínházi életről is.

170404_mnsz_gyorgyike_ok.JPGTenki Dalma a Györgyike, drága gyermek előadásában (fotó: Gálos Mihály Samu)

Édesapja színházi fénytechnikus, nagybátyja ügyelő volt a debreceni színháznál, azonban egyáltalán nem volt evidens, sőt sokáig ellenére volt, hogy színész legyen. „Sokat voltunk gyerekkorunkban apáékkal a kulisszák mögött, és amikor kimentem a színpadra, és apa rám világított, rögtön belekezdtem egy versbe. Talán Réka félénkebb volt, mégis hamarabb döntötte el, hogy színész lesz. Mindketten táncoltunk, sokat szerepeltünk, jó sokáig mazsoretteztünk, mint minden debreceni kislány, néptáncoltunk és szavalóversenyekre jártunk. De soha nem beszélgettünk színházról; nem került szóba, hogy milyen jó lenne színésznőnek lenni” – meséli az interjúban.

Korábban gyógypedagógus is szeretett volna lenni, és most be is adta a jelentkezését gyógypedagógia szakra. „Kiskorom óta volt bennem kötődés a sérült gyerekekhez. Sokat jártam Debrecenben egy gyerekotthonba, és ott is észrevették a nyitottságomat, és hogy jól kommunikálok velük. És ez mindenki szerint ritkaság; úgy gondoltam, ezzel nekem dolgom van, és nem szabad elherdálnom. Szeretnék több lábon állni, de már az is jót tett, hogy beadtam a jelentkezésemet: sokkal szabadabb vagyok azóta, hogy úgy érzem, a másik célom is kezd révbe érni” – mondja.

Sok áldozatszerepben voltam már: ezeket is el kell játszani, és szeretem ezeket is. Egyébként a gonosz szerepeket kimondottan kedvelem. Talán mert jobban el tudok bújni bennük” – vallja. 

Korábban Tenki Réka volt a félénkebb. „Hát ez megváltozott” – mondja Dalma, hozzátéve – „Miután felvettek az egyetemre, volt egy nagyon zárkózott korszakom; most úgy érzem, újra kezd nyílni a világ, de azért ez lassan történik. Réka talán az egyetem utolsó két évében kezdett kinyílni, de előtte ő is ugyanolyan gombóc volt, mint én az egyetem alatt. Mindig váltottuk egymást: előbb Rékának volt hippi korszaka, aztán nekem, aztán ő lett flashdance, majd én lettem az. Valószínűleg azért, mert pár év után mindig leutánoztam, amit ő csinált”.

Nem volt könnyű a számára az összehasonlítás a nővérével. „Átvitt értelemben a mai napig hordozom, hogy a nővérem egy tehetséges, elismert színésznő. De már nagyon jól kezelem. Máig naponta megkapom, hogy „a Tenki Réka húga” vagyok. Neki pedig az lehetett nehéz, hogy én, a kisebb gyerek voltam mindig a kedvenc, az aranyos, vicces, szép kislány, aki mindig középpontban akart lenni. De most egyáltalán nem érzem magam rosszul azért, mert ő előbb kezdte el a pályát. Nagyon jól haladok a saját utamon, és egy pillanatig sem akartam soha a nyomdokaiba lépni, mert teljesen mások vagyunk, csak kevés dologban hasonlítunk egymásra” – mondja.

kauk.jpgTenki Dalma és Rózsa Krisztián A kaukázusi krétakör előadásában (fotó: Bujdos Tibor)

Pár évvel ezelőtt elmentem sírni a sarokba, ha azzal jöttek nekem, milyen jó volt Réka ebben vagy abban a filmben: az ember próbál kijönni ebből a burokból, de folyamatosan ezzel zaklatják. A gimnáziumban nem egyszer hallottam, hogy „bezzeg Réka” milyen jó tanuló volt, „bezzeg a nővéred” – de a családom szerencsére egyáltalán nem csinálta ezt. Ma már nem megyek el sírni, hanem azt mondom: igen, én is láttam azt a filmet, és tényleg nagyon jó. És Rékával is nagyon sokat tudunk erről beszélni: az összes kételyt, az összes görcsöt, ami ezzel kapcsolatban bennem volt, mindig megbeszéltük. Ha bármi bajunk van, mindig azonnal a másikat hívjuk. Ő a legjobb barátnőm; ő az egyetlen, akinek mindent elmondok” – fűzi hozzá. 

Korábban mindig azt éreztem, meg kell mutatnom, hogy én is vagyok olyan jó, és azt akartam, hogy mindig mindenki szeressen. Ezt egy ideig nem tudtam levetkőzni. De aztán hál' istennek Miskolcon csupa olyan szerepet kaptam, akiket én magam se szeretnék; A kaukázusi krétakör kormányzónéjával vagy Györgyikével sem ülnék le kávézni. És ez jót tett: nem minden szerepben lehetünk szimpatikusak, sőt, nem is ez a fontos. Nekem magamnak kell megszeretnem magamat abban, amit csinálok – ezt Réka is többször elmondta nekem, de akkor még nem értettem, miről beszél. Most már értem” – mondja az interjúban.

Hogy miben különbözik Rékától? „Az életfelfogásomban, a káros szenvedélyekben, amiktől a nővérem teljesen mentesen él. És én mindig azonnal mentem bulizni, ő soha: én nagy ország- és fesztiváljáró voltam. Ő lányos lány, én fiús lány vagyok. Ő türelmes, én türelmetlen vagyok; ő megfontolt, én egyáltalán nem vagyok az” – vallja.

Szeret Miskolcon lenni. „A kőszínházi létforma jót tesz nekem: beosztják az időmet. Máskülönben túl szétszórt lennék, és nagyon hamar szét tudnék esni. Érzem, hogy nem tudok sokáig megmaradni egy helyben, de ezen most még nem gondolkodom: idén is nagyon jó szerepeket kaptam, és jövőre is így lesz. És szeretem a nagy tereket, a nagy színházakat is: olyanok, mint egy kastély. Most ideális helyzetben vagyok” – fogalmaz ezzel kapcsolatban.

Az eredeti interjúban, amelyet Kovács Bálint készített, arról is szó esik, mi volt a legnagyobb sérelme a nővérével és melyik pont volt az, amit a leginkább ki kellett beszélniük, hogyan érezte magát az egyetemi évei alatt Kaposváron, és milyen módon tiltakozott a Vidnyánszky-éra kezdetekor a kötelező dress code és a tanárok kirúgása ellen.

A teljes interjú itt olvasható.