„A Group’n’Swing tizenkét éve tíz fővel bizony garázszenekarként indult”

Mihályi Réka énekesnővel beszélgettünk arról, hogyan lett a garázszenekarból nagyszabású koncertmusical, és egy táncolni vágyó fiatal jogászhallgatóból énekes.

A Group’n’Swing hosszú évek óta koncertezik a ’20-as-’30-as évek zenei hangulatát megidéző számaival. Tavaly pedig ezekből a dalokból egy koncert musicalt is összeállítottak Holdfény Mulató címmel. Idén mutatják be második musicaljüket (Száz év szerelem) a Városmajori Szabadtéri Színpadon augusztus 3-án és 4-én.

dsc_8237.jpgMagyar Bálint és Mihályi Réka a Holdfény Mulató előadásában (előadásfotók: Szabad Tér Színház)

Mihályi Rékától, a Group’n’Swing énekesnőjétől azt is megtudtuk, milyen sajátos kihívást jelent számukra egy koncertmusical, és hogy a kristálytiszta gyermekhangtól néha a legkevésbé sem egyenesen vezet az út a profi énekes karrier felé. Azt is megtudtuk, mit jelent az, hogy koncertmusical, de nem mondjuk el. Azt amúgy is látni kell.  

A formáció méretét és összetételét látva gyanítom, a Group’n’Swing nem garázszenekarként kezdte.

Pedig 2006-ban, igaz, más felállásban, de ugyanezekkel az alapító tagokkal és tíz fővel bizony garázszenekarként indult, annak minden bájával, nehézségével és hősiességével együtt. Péntek Tibor, a zenekarvezetőnk (dobos) az 1920-as-1930-as évek szerelmese, és anno a Madarakban és a Cadillac zenekarban játszott. A vágyak és az álmok persze nagyok voltak: ő már akkor azt mondta, hogy ez egy saját dalokat játszó nagyzenekar lesz.  

2009-ben fordult komolyra a dolog, amikor Gájer Bálinttal énekesként bekerültünk, és megszületett az első nagylemezünk Amíg élek címmel. Ezen már nem feldolgozásokat játszottunk, hanem kizárólag saját szerzemények voltak, amelyek ugyanebből a Frank Sinatra korabeli és jellegű zenei miliőből születtek. 

Hogyan kerültél a zenekarba?

Pély Barna régi barátom, ő mondta, hogy van egy szuperjó zenekar, nézzem meg őket. Elsőre nem tűnt jó ötletnek, mivel akkor végeztem jogászként, és volt egy komoly munkám. Ezzel együtt érdekelt a dolog, és Barnabás is addig rágta a fülemet, hogy elmentem egy koncertjükre, ami után úgy jöttem haza, hogy az nem lehet, hogy én ezt ne csináljam. Amikor pedig az is kiderült, hogy Gájer Bálint lesz a férfiénekes, akivel korábban már többször dolgoztunk együtt, úgy éreztem, az egészben van valami sorsszerűség is.

img_8800.jpgGroup'n'Swing (Forrás: Group'n'Swing)

Említetted, hogy az énekeseken túl is folyamatosan alakult a formáció.

Eleinte azt is ki kellett találni, milyen dalok kerüljenek be a repertoárba, és azokat kik tudják jól eljátszani. Hiába volt egy remek bőgős, ő inkább a rockabillyben volt erős, ezt a lágy jazzes világot nem érezte annyira, ekkor jött Molnár Péter, aki a magyar jazzélet egyik élvonalbeli bőgőse. A két trombitás pedig egyenesen Bécsből érkezett, ugyanis ott tanultak klasszikus zenét, így külön kihívás volt, hogyan tudják megvalósítani ezt az egészen másfajta zenei lüktetést. Hát, tökéletesen! (nevet)

Tavaly már koncertmusical előadást is készítettetek Holdfény Mulató címmel. A színházi vonal hogyan jött a történetetekbe?

Miután Gájer Bálint szólókarrierbe kezdve kivált a zenekarból, Magyar Bálint érkezett a helyére, aki viszont az éneklés mellett a színészi pályán is mozog. Valahogy már korábban is kódolva volt, innen kezdve pedig még inkább, hogy a Group’n’Swing pályaívében a színháznak is helye legyen. Amúgy is rettenetesen fárasztó ez a csapat (nevet), mert miután megcsinálunk egy nagy dobást, mindig megfogadjuk, hogy végre pihenünk, de csak nem tudunk leállni. Korábban volt már jópár nagykoncertünk a MÜPA-ban vagy a MOM-ban, ahol például az egyik alkalommal épp Kovács Kati volt a vendégünk, és ezeket a nagyprodukciókat mindig megtűzdeltük prózával is. Egy ilyen koncert alkalmával találkoztunk össze Kovács Gábor Dénessel, aki rendező-pedagógus, és nem is emlékszem, pontosan hogyan történt, de egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már a Holdfény Mulatón dolgozunk. (nevet)

Az énekléshez képest a színészkedés azért egészen más dolog.

Ez Magyar Bálintnak és nekem is óriási kihívás volt. Bálintnak a szöveg nyilván jól ment, neki a tánccal kellett megküzdenie, mivel ebben az előadásban be kellett állnunk a Maffia Swing tánccsapatába. Nekem pedig a szöveges részekkel kellett megvívnom a magam harcát. Egyrészt Kovács Gábor Dénes tulajdonképpen ránk írta a két fő karaktert, így nem volt nehéz átlényegülni és belehelyezkedni, másrészt Gábor színészpedagógusként előhozta belőlem az előadáshoz szükséges színészi megoldásokat, amiket az egész próbafolyamat során kritikus szemmel figyelt és gondozott. 

dsc_8019.jpgMihályi Réka (jobbra) a Holdfény Mulatóban

Idén csináltok még egy koncertmusicalt. Ez most is belülről indult, vagy erre már kifejezett felkérésetek volt?

Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház vezetője nagyon szerette a Holdfény Mulatót, és jelezte, hogy érdekelné egy folytatás. Innen jött az ötlet, hogy csináljunk valamit, ami nagyon más, de azért mégsem teljesen. Így született meg a Száz év szerelem ötlete. Elkezdjük 1918-ban és 2018-ban fejezzük be a történetet, és minden évtizedben megszemélyesítjük az adott kor férfi-női szerelmét, viszonyát, vívódását. Száz dal fog megszólalni száz percben, bizonyos dalok összefűzve, egy refrén vagy egy verze erejéig beleilleszkedve a történetbe. Ezek most, szemben a Holdfény Mulatóval, nem saját dalok, így óriási nagy feladat ezeket összedolgozni, áthangszerelni, és még a sztorihoz is hozzáilleszteni.

Számodra mikor derült ki, hogy jó hangod van?

Állítólag, amikor megszülettem, nagyon mélyen sírtam fel, és édesanyám mondta, biztos, hogy énekes leszek. Ő egyébként óvodapedagógus, és már három éves koromban feltűnt neki, hogy kristálytisztán énekeltem. De akkor azt gondolta, hogy anyaként biztosan elfogult, ezért megmutatott idősebb kolléganőinek és egy énektanárnak is, akik megerősítették, hogy ennek a gyereknek bizony nagyon tiszta hallása van. Innen kezdve az egész gyerekkoromat színpadon töltöttem, minden eseményen nekem kellett énekelni. Amiben az a borzasztó, hogy nem szerettem. Bármi mást szívesebben csináltam volna.

Mi bajod volt vele?

Annyira magától ment, hogy nem volt benne számomra semmi kihívás, semmi különös. Nem volt igazi feladat.

Milyen kihívást és feladatot akartál volna óvodásként és kisiskolásként?

boscolo_1.jpgÉn egy maximalista, kicsit bogaras, sőt, nagyon bogaras ember voltam és vagyok. (nevet) Nem éreztem, hogy ezért meg kell küzdenem, így sikernek sem éltem meg. Ellenben a táncban már nem voltam ilyen sikeres, és persze mi akartam lenni? Táncosnő. Addig küzdöttem, amíg fel nem vettek egy jó társastánc egyesületbe, később pedig a Táncművészeti Egyetem koreográfus szakára is. Emellett pedig csellóztam tíz éven keresztül, és énektanárhoz is jártam. De az igazi kihívás mégis csak a tánc volt, amiben a legkevésbé voltam jó. (nevet)

                                                                   (Mihályi Réka)

És végül mi lett a tánccal?

Amikor felvettek a Táncművészetire, ezzel egy időben a Pázmány Péter Jog- és Államtudományi karára is sikerült a felvételim. A jogot írtam be elsőként – ez a pálya amúgy szintén kódolva volt a családban lévő jogászok miatt –, és mivel felvettek, a jogszabályok szerint oda kellett mennem. Teljesen letörtem, hogy így nem lehet semmi sem mindabból, amiért gyermekkorom óta küzdöttem. Elkezdtem a jogi egyetemet, és ezzel párhuzamosan levezető edzésekre jártam, ám egy idő után rettenetesen elkezdett fájni a hátam. Kiderült, hogy van egy születési rendellenességem, ami önmagában jelentéktelen, de ha hivatásszerű intenzitással folytatom a táncot, benne van a pakliban, hogy lebénulok. Úgyhogy a jogi egyetemben a tánccal szemben mégis csak volt az isteni gondviselés. (nevet)

Ám ezzel még nem kerültél közelebb az énekléshez.

De igen. (mosolyog) Ugyanis a szlovákiai Párkányból Budapestre kerülve hamar rá kellett ébrednem, hogy az albérlet, az irgalmatlanul drága tandíj (szlovák állampolgárként nem lehettem államilag finanszírozott, hiába olyan pontszámmal vettek fel) és az önálló élet nagyon sokba kerül. Annak ellenére, hogy a szüleim igyekeztek mindenben támogatni, úgy éreztem, nekem is részt kell vállalnom a költségviselésben. Ekkor talált meg a régi énektanárom, hogy kimennek Németországba egy vendéglátós turnéra, és kellene nekik egy énekesnő. Igazi dopping volt számomra, amikor ezután ki tudtam fizetni a következő évi tandíjat. Rájöttem, hogy a zene és az éneklés mindig is itt volt a farzsebemben, és hogy mindez szintén én vagyok.

Az egész egyetemet úgy végeztem el, hogy a hétvégéket végigénekeltem, illetve olyan is volt, hogy nyaranta két hónapon keresztül minden nap négy órát énekeltem a párkányi strandon egy étteremben. Ott az előadói rutint is megszereztem, és azt is megtanultam, hogyan kell úgy énekelni, amivel nem teszem tönkre a hangszálamat. Diploma után pedig elmentem egy klasszikus énektanárhoz, Holczer Irmához, aki a jazz tanszakon tanított éneket. Azt kértem tőle, hogy úgy tanítson, mintha egyáltalán nem tudnék énekelni. Egy olyan újrakezdést szerettem volna, amikor már a tudatosság hatja át az éneklésemet és a gyakorlást. Mert akkor már tudtam, hogy az énekléssel komolyan szeretnék foglalkozni. Gyakorlatilag egy másodállássá vált számomra.

dsc_8174.jpgHoldfény Mulató

Ez a kettős élet teljesség vagy inkább dilemma a számodra?

Teljességnek indult, aztán dilemmává vált, amiben négy héttel ezelőtt végül döntésre jutottam, és az éneklést választottam. Nem azért zajlott ez a két dolog párhuzamosan, mert csak így tudtam volna fenntartani önmagam, az agyamnak és a lelkemnek mindkettőre szüksége volt. Amíg énekesként nem találtam meg a magabiztosságot, addig jó volt egy kicsit „bujkálni”. Amikor gyöngébbnek éreztem magam a művészetben, mondhattam, hogy én egy jogász vagyok, ha pedig ott akadtak nehéz pillanatok, akkor pedig azzal nyugtathattam magamat, semmi baj, este egy fantasztikus koncertet fogok adni, hiszen énekesnő vagyok.

Aztán rájöttem, hogy nem kell mindenben tökéletesnek lenni és mindenben állandóan teljesíteni. Eljött a pillanat, amikor végre be mertem magamnak vallani, hogy ezt a libikókát játszottam eddig, és ennyi szakmai év után kiálljak a művészet mint egyedüli hivatás mellett. Persze ez nem azt jelenti, hogy soha többé nem tér vissza az életembe a jogász szakma, de jelenleg nem osztom ketté magam, mert a zene minden értelemben teljességet biztosít számomra.

A swingről nekem a tánc ugrik be, pontosabban az, hogy miért nincsenek Magyarországon olyan helyek, mint például a Gengszterek klubja filmbeli Cotton Club, ahol élőben szól a zene és lehet táncolni is?

Nehéz dolog ez, mert ahhoz, hogy egy hely egy teljes zenekar fellépti díját kitermelje, vagy a jegyárakat vagy a fogyasztás árait kell égig emelje. Több különböző próbálkozás volt már erre korábban, de majdnem mind elkopott. Viszont jelenleg is van egy klub – ha gengszterek nincsenek is (nevet) –, az Orfeum klub, a Corinthia Hotel aljában, ahol csütörtöktől szombatig minden este vannak koncertek, és ahol a Group’n’Swinggel havonta egyszer mi is játszunk. Ráadásul az árak sincsenek az egekbe és lehet táncolni is. 

dsc_8265.jpgMagyar Bálint és Mihályi Réka a Holdfény Mulató előadásában

Orfeum, Corinthia, hotel: nekem kicsit flancosnak hangzik ez a dolog.

Flancosnak nem mondanám, de tény, hogy nagyon igényes a helyszín, jól hozza ezt a 1920-30-as miliőt, fekete-arany az egész, körszínpaddal, előtte tánctér, két oldalt asztalok, boxok, szemben egy nagy bárpult tükörrel. Mégis a finom világítással megvan az egésznek az a jó értelemben vett füstös félhomály hangulata.

Mondom én, hogy flancos.

Gyere el és nézd meg egyszer! (nevet)

Így is beengednek? (kérdezem rövidnadrágban és szandálban)

Mondjuk, én azért hosszú nadrágot javasolnék… és cipőt (nevet). A huszonévesektől a hetvenesekig vagy még tovább a legkülönfélébb emberek járnak oda. Múltkor például volt egy 80-90 éves úr, aki bottal is nagyon nehezen közlekedett. A feleségével együtt, mindketten gyönyörűen kiöltözve, a hölgyön egy csodálatos gyöngysor, ahogy kell. Beültek a helyükre és pezsgőztek. Amikor pedig elkezdtünk játszani egy Frank Sinatra dalt, felálltak táncolni, és akkor már nem kellett a bot sem. Ilyenkor mindig örülök, hogy mégis csak egy csoda, ami a fellépők és a közönség között történhet.

Török Ákos

Kapcsolódó cikkek

Csonka Zsuzsanna: „Ez egy érzéki élvezet, amiért meg kell dolgozni”
Miller Zoltán: „Minél fontosabb vagyok valakinek, nekem is annál fontosabb lesz”
Dobó Enikő: „Végtére is mi másért akarunk színészek lenni, mint azért, hogy játsszunk?!”
Baranyai Anna: „Figyelem a másik rezdüléseit, rácsatlakozom a csápjaira”
Szinetár Miklós: „Nekem az opera fizikai élvezetet okoz”